Tárgyalótermi kép- és hangrögzítés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Egri és a Fővárosi Törvényszékek négy-négy tárgyalója után most a Miskolci Törvényszéken ugyancsak négy, a Budapest Környéki, illetve a Fővárosi Törvényszéken pedig egy-egy tárgyalóban kezdték meg a távmeghallgatást is lehetővé tévő technológia telepítéséhez szükséges előkészítő munkálatokat. 


Ismert, hogy a 2018. június 1-től hatályos új büntetőeljárási törvény bizonyos esetekben kötelezővé teszi a telekommunikációs eszközök használatát. A modern technológia használata szükséges lesz többek között a védett személyek, vagy különleges bánásmódot igénylő sértettek, például fiatalkorúak esetében is, azért, hogy a vádlottól távol, egy külön teremben tehessék meg vallomásukat.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a jogszabálytól függetlenül is stratégiai céljának tekinti a bírósághoz való hozzáférés egyszerűsítését. Ennek érdekében kötött áprilisban együttműködési megállapodást az OBH és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. az „Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő közigazgatási ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére (VIKI)” elnevezésű projekt keretei között, amelynek részét képezik a fent említett fejlesztések. 
Az országban először az Egri Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája egy feltételes szabadságra bocsátás tárgyában indult büntetés-végrehajtási ügyben alkalmazta a videó-kommunikációs eszközöket.
[htmlbox beszedleiro]

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.