Újra pályázhatók a bírósági fogalmazói álláshelyek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2018. I. félévében a fővárosban és 13 megyében, összesen 34 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.
 
 


A pályázatot személyesen vagy postai úton az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni. Cím: 1055 Budapest, Szalay utca 16.
 
A jelentkezők a felvételi eljárás során írásbeli és szóbeli versenyvizsgát tesznek, melynek célja, hogy felmérje a pályázók jogi problémák felismerésére, eldöntésére, illetve álláspontja megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, továbbá az általános jogi műveltségét, szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét.
 
A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.
 
A fentieken túl a fogalmazók részt vesznek az ügyfélfogadási napokon, ahol beadványokat szerkesztenek és eljárásjogi ismeretekkel segítik a jogkereső állampolgárokat. Mindemellett a bírósági fogalmazóknak lehetőségük van külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.
 
A bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat (3/2016. (II.29.) OBH utasítás) hatályba lépésével a felvételi eljárás megújult. A 2017. évi szabályzatmódosítás eredményeként jelentősen bővült, illetve változott a többletpontok rendszere, valamint több esetben változott azok igazolásának módja is. Emellett szélesebb körben lehetségessé vált az egységes álláshely betöltési időponttól történő eltérés. A szabályzatmódosításnak köszönhetően rövidült és egyben rugalmasabbá is vált a felvételi eljárás. Ugyancsak módosultak a kinevezés feltételei, mely által még objektívabb lett a kiválasztási rendszer. 
 
A jelentkezés feltételeiről és a megújult felvételi eljárásról, versenyvizsgáról részletes információk a birosag.hu weboldalon a Fogalmazói Pályázat menüpontban és mia.birosag.hu weboldalon a Bírósági fogalmazói felvételi menüpontban érhetők el. 
[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.