Versenyjogi törvénymódosítást fogadott el a parlament


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés az igazságügyi miniszter javaslatára – 133 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett – módosította a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt, ami azért vált szükségessé, mert a 2018. január 1-jétől hatályos általános közigazgatási rendtartási törvény rendelkezései nem vonatkoznak majd a versenyfelügyeleti eljárásokra. Ugyanígy a közigazgatási perek szabályozásának átalakítása is indokolta a mostani változtatást.


A törvénymódosítás új versenyjogi jogintézményt nem vezet be.

A közigazgatási rendtartási törvénytől eltérve, teljes egészében a tisztességtelen piaci magatartásról szóló jogszabályban rendezik a kizárás szabályozását, az ügyfél fogalmát, az adatok kezelését és az iratbetekintést, a tényállás tisztázása körébe eső legtöbb rendelkezést, az ügyintézési határidőre és a határidő-számításra vonatkozó szabályokat, valamint az eljárásindítás részletes szabályrendszerét. Ezeknél ugyanakkor javarészt a hatályos rendelkezéseket őrzik meg.

 

Rögzítik, hogy az összes versenyfelügyeleti eljárás hivatalból indult eljárássá válik, és az eddig még fenntartott – gyakorlati jelentőséggel eddig sem igazán bíró -, átmeneti irányításszerzés meghosszabbítása iránti kérelem megszűnik, e tárgyban is hivatalbóli eljárásban dönt majd a versenyhatóság, ha szükséges.

Új eljárástípusként jelenik meg a törvényben az önálló versenyfelügyeleti eljárás annak feltárására, amikor valószínűsíthető, hogy a hatóság összefonódást tudomásul vevő, engedélyező vagy kötelezettségvállalást elfogadó határozata az ügyfél félrevezető magatartásának volt a következménye. Ennek az eljárásnak a végén alkalmazhatják a jelenleg is a törvényben foglalt határozat-visszavonás jogkövetkezményét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.