Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén áprilisban IV. alkalommal rendezték meg a Wolters Kluwer Polgári Jogi és Eljárásjogi Konferenciát, melynek egyik plenáris előadásán prof. dr. Kisfaludi András egyetemi tanár a társasági vagyon védelmének összefüggéseit járta körül a vagyonegyesítő társaságok vonatkozásában. Kitért egyes elméleti kérdésekre, de meghatározó szerepet kapott a gyakorlat is.
A társasági vagyon védelme minden társaságnál fontos kérdés, de a vagyonegyesítő társaságok esetében, azok jellegéből adódóan, kifejezetten lényeges eleme a szabályozásnak – kezdte előadását prof. dr. Kisfaludi András a IV. Wolters Kluwer Polgári Jogi és Eljárásjogi Konferencián. Az első kérdés, hogy milyen relációkban kell egyáltalán a társaság vagyonát védeni, azaz kiktől kell védeni azt. A felmerülhető társasági viszonyok az alábbiak: 1. a társasági hitelezők és maga a társaság, 2. a társaság és a társasági tagok, 3. a társaság és a vezető tisztségviselők. A konfliktus tehát alapvetően eme szereplők között merülhet fel, azzal a kiegészítéssel, hogy értelemszerűen az egyik viszony kihatással lehet egy másikra is, így például, ha a tagok megpróbálják kivonni a társaság vagyonát a társaságból, az a társaság hitelezőit is érinti.
Az előző példából is jól látszik, hogy a vagyon védelme iránti igény legtipikusabban a társaság hitelezői felől felmerülő igény, hiszen ők azok, akik oly módon nyújtottak anyagi segítséget a társaságnak, hogy a vagyon sorsába nem rendelkeznek beleszólással, hiszen kívül esnek a társaságon. Természetes tehát, hogy valamilyen szabályozást szeretnének, ami az ő védelmüket szolgálja.
Mire irányulhat a hitelezők védelmi igénye?
Itt azonban szükséges egy olyan kitérőt tenni, ami a problémát tágabb perspektívából világítja meg. Ez pedig nem más, minthogy reálisan mire is irányulhat a hitelezők védelmi igénye. A társasági vagyon védelme ugyanis nem egy abszolút társasági jogi követelmény. Sőt, hasonló ígéretet a polgári jog általánosságban sem tesz. A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) sincs tekintettel arra, valakinek van-e elég vagyona, hogy tartozásait visszafizesse, és tilt meg ennek fényében egyes ügyleteket. A társaságok tekintetében sem ígéri a Ptk., hogy a vagyont bármi áron megvédi. Mindezek mellett is azt látjuk azonban, hogy a társasági jogban nagyobb szerepet kapnak ezek a garanciális szabályok. Feltehető a kérdés, hogy miért kapnak ezek itt nagyobb szerepet, mint a természetes személyek esetében. A választ nem túl nehéz kitalálni. A jogi személy ugyan elkülönült jogalany, de ténylegesen mégis más személyek irányítják. A társaság sorsáról (közvetve vagy közvetlenül) a tagok döntenek.
[htmlbox ptk_kommentar_2018]Érdekes lehet belegondolni abba a közgazdaságtani elméleti kérdésbe is, hogy egy olyan szabályozási környezetben, amely a kockázatokat teljes mértékben kizárja, megfosztanánk a hitelezőket a kockázat díjától is, így ezt a piacot kissé ki is üresítenénk ezzel.
Milyen jogi eszközeink vannak?
A szabályozást tehát a fenti megállapítások keretében kell vizsgálnunk, azok csak így adhatnak reális képet. Ezzel el is érkeztünk oda, hogy pontosan mit tehet mégis a jog? – tette fel a kérdést az előadó.
1. A társasági vagyon mértékének szabályozása
Elsőként ott van a társasági vagyon mértékének szabályozása az induláskor, vagyis a tőkeminimum-szabályozás. Ennek kapcsán az egyik első kérdés, miként kell meghatározni a kezdőtőke minimumát. Igazíthatnánk a tevékenységhez vagy a társasági formához is. A probléma azonban az, hogy képtelenség azt gondolni, minden egyes tevékenységhez hozzá lehet rendelni egy jól meghatározható összeget, amely annak megkezdéséhez szükséges. A társasági formákhoz való igazítás esetében pedig azt fontos látni, hogy azonos társasági formán belül is hatalmas különbségek vannak a társaságok között, így az egységesen megállapított összeg sem jelenthet teljes körű megoldást. A magyar szabályozás, mint ismeretes, a tőkeminimumot a társasági formához kapcsolja. Az összegszerűsége tekintetében azonban inkább a jogalkotó fantáziája volt irányadó, sem mint pontos gazdasági kimutatások. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az induláskori összegből semmilyen messzemenő következtetést nem szabad levonnunk a társaság aktuális gazdasági helyzetére. A tőkeminimum csak a múltat mutatja biztosan.
2. A vagyoni hozzájárulás mibenlétének szabályozása
A vagyoni hozzájárulás kapcsán megemlítendő az az egyébként egyértelmű tény is, hogy a hozzájárulás szolgáltatása végleges, azt visszakövetelni nem lehet. Ezt a Ptk. 3:9. § (1) bekezdése külön rögzíti is (Fotó: jogaszvilag.hu)
Második eszközként a vagyoni hozzájárulás mibenlétének szabályozása említhető meg. Erre a Ptk. 3:10. § (1) és (2) bekezdései irányadók, valamint a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás tekintetében a Ptk. 3:99. § (1) bekezdése. A vagyoni hozzájárulás minőségi szabályozásának célja, hogy a tagok olyan vagyonelemekkel tőkésítsék fel a társaságot, amelyek tényleges gazdasági értékkel bírnak. Ebben a tekintetben a pénzbeli vagyoni hozzájárulás könnyű megítélés alá esik, mivel az biztosan alkalmas erre a szerepre. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások esetében azonban érdemes kicsit jobban megvizsgálni, hogy mik felelnek meg a megnevezett célnak. A Ptk. 3:10. § (2) bekezdése alapján vagyoni értékű jog is apportálható. De vajon a know-how, amelynek lényegi eleme a titkosság, mennyiben szolgálhat egy nyilvános árverés tárgyaként, illetve miként határozható meg pontosan annak értéke? Ide kapcsolódó kérdés a hozzájárulások értékelése is, azaz értékük meghatározása. A Ptk. 3:10. § (3) bek. az ezzel való visszaéléseket hivatott kivédeni azzal, hogy ha a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás átruházáskor fennálló értéke nem éri el a létesítő okiratban megjelölt értéket, a különbözet megfizetését a jogi személy az átruházástól számított öt éven belül követelheti a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltató személytől. Szintén ide kapcsolódik a Ptk. 3:99. § (2) bekezdésének rendelkezése is, amely a többi tag felelősségét rendezi úgy, hogy azok a tagok, akik valamely tag nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását tudomásuk ellenére a szolgáltatáskori értéket meghaladó értékkel fogadták el, az ebből eredő károkért a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljesítővel egyetemlegesen felelnek a társasággal szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. Természetesen az értékelést nem minden esetben a tagok végzik, részvénytársaságoknál a Ptk. 3:251. § (1) bek. előírja a könyvvizsgálói vagy szakértői vizsgálatot.
A vagyoni hozzájárulás kapcsán megemlítendő továbbá az az egyébként egyértelmű tény is, hogy a hozzájárulás szolgáltatása végleges, azt visszakövetelni nem lehet. Ezt a Ptk. 3:9. § (1) bekezdése külön rögzíti is.
3. A vagyon kiáramlását korlátozó szabályok
A harmadik eszköz a vagyon kiáramlását korlátozó szabályok összessége. Ennek egyik legfőbb eleme a tagok részére történő kifizetések korlátozása. A Ptk. 3:88. § (2) bekezdése kifejezetten rögzíti, hogy a társaság csak a nyereséget fordíthatja ilyen kifizetésre. A kifizetés speciális szabályai közül kiemelendő a korlátolt felelősségű társaságok kapcsán a Ptk. 3:184. § (1) bekezdése, illetve az ezzel azonos megoldás a részvénytársaságok kapcsán a Ptk. 3:261. § (1) bekezdésében, amelyek szintén a nyereséget jelölik meg, mint a tagok részére történő kifizetések forrását, és korlátként jelöli meg a törzstőke (kft.)/alaptőke (rt.) összegét a fennmaradó vagyon vonatkozásában, valamint általánosságban a társaság fizetőképességét. Ezekkel összhangban a nyereség szerepelhet forrásként a saját üzletrész (kft.) és a saját részvény (rt.) megszerzése esetében is. Eme ügyletek feltételeként a Ptk. 3:174. § (2) bekezdése (a korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában) és a Ptk. 3:222. § (4) bekezdése (a részvénytársaság vonatkozásában) az osztalékfizetés feltételeit támasztja. Szintén ez a szabályozás logikája a nyilvánosan működő részvénytársaságok esetében az általuk kibocsátott részvények megszerzéséhez való pénzügyi segítség nyújtása esetén, kiegészítve a közgyűlés legalább háromnegyedes támogatásának követelményével a Ptk. 3:227. § (1) bekezdése szerint. Szintén a nyereség, illetve az osztalék fizetésének feltételei jelennek meg a Ptk. 3:238. § (2) bekezdésében a kamatozó részvény utáni kamatfizetés feltételeként, és a Ptk. 3:239. § (3) bekezdésében a visszaváltható részvényhez kapcsolódó, a társaságot megillető vételi jogainak gyakorlása és eladási jogból fakadó kötelezettségének teljesítése feltételeként.
4. A vagyonvesztés megakadályozása – a taggyűlés kötelező összehívása
[htmlbox pp_termekek]A negyedik eszköz már csak megkésve reagál a legégetőbb problémára, a vagyonvesztésre. A korlátolt felelősségű társaságokra nézve a Ptk. 3:189. § (1) bekezdése mondja meg, hogy milyen esetekben kötelező összehívni a taggyűlést. Ezek az alábbiak:
a) a társaság saját tőkéje veszteség folytán a törzstőke felére csökkent;
b) a társaság saját tőkéje a törzstőke törvényben meghatározott minimális összege alá csökkent;
c) a társaságot fizetésképtelenség fenyegeti vagy fizetéseit megszüntette; vagy
d) ha vagyona tartozásait nem fedezi.
A (2) bekezdés előírja a szükséges intézkedéseket is. Ezek a pótbefizetés előírása, a törzstőke mértékét elérő saját tőke más módon való biztosítása vagy a törzstőke leszállítása; mindezek hiányában a társaság átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról vagy jogutód nélküli megszüntetéséről való döntés. A részvénytársaságokra hasonló szabályokat találunk a Ptk. 3:270. § (1) és (2) bekezdéseiben. Azt azonban látni kell, hogy ezek a megoldások sem ígérik azt, hogy ha teljesülnek is, később ne fordulhatna elő, hogy a társaság vagyona ne nyújtson kellő fedezetet a hitelezők számára.
Összességében tehát az mondható el, hogy a társasági vagyon védelmének szabályozásánál mindig tekintettel kell lenni arra, mit várhatunk el ésszerűen a jogtól. A vállalkozás szabadsága keretében a társaságok, és a mögöttük tevékenykedő természetes személyek kezét nem köthetjük gúzsba pusztán a hitelezők kockázatának kiiktatása érdekében. A Ptk. ismertetett szabályai azonban adnak egy olyan keretet, amelyben a szükséges kockázatok vállalása mellett, megfelelő védelem illeti a gazdasági társaságok vagyonát.
