Elismerés a jogásztársadalom tagjainak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

dr. Palatin Gábort, a Növekedési Hitelbank Jogi és Támogatási Igazgatóját, Az év jogtanácsosa kategória 2016 díjátadóját kérdeztük a Wolters Kluwer által alapított Jogászdjról.


Mi a véleménye a Jogászdíjról?

Hazánkban, ha körbe nézünk a szakmai elismerések terén, egyértelműen azt láthatjuk nagyon kevés, szélesebb szakmai nyilvánosság számára is látható elismerés jut jogásztársadalom tagjainak, ide nem értve természetesen a tudományos kutatás, és a felsőoktatási képzés keretében elérhető díjakat, tudományos fokozatokat.

Az ügyvédséget összefogó – ezen hivatás végzéséhez szükséges kötelező – kamarai tagság keretében elérhető elismeréseken és a hivatásrendeken átívelő szakmai közéleti szerepet betöltő, önkéntes alapon szerveződő Magyar Jogász Egylet által adományozható díjakon kívül nem is tudok említeni az útjára indult Jogászdíjon kívül más elismerést.

Pont ezért fogadtam várakozással teli támogatással a 2016. évi első pályázatokat és magát a díjátadót, hiszen ebben az esetben a kategóriák szélesebb tevékenységi körét lefedő jellegéből is láthatóan valódi szakmai versengés bontakozott ki az elismerésért.

 

Mi volt az első gondolata, mikor megkapta a felkérést a díjátadóra?

Az első gondolat ilyen helyzetekben részemről mindig a köszönet és a jogi munka iráni alázat együttesében fejezhető ki, mely utóbbi úgy gondolom, a jogászi hivatást űzők alapgondolata kell, hogy legyen minden esetben. Az első gondolattal egyidőben megjelenik természetesen annak a jól eső bizsergésnek is az érzése, mely abból fakad, hogy az ember az elmúlt lassan negyed évszázadban – ebben a nagy családban, melyet jogásztársadalomnak nevezünk – otthagyta már a névjegyét, amiért felkérték, függetlenül attól, hogy az korábban már megmutatkozott e bármilyen elismerésben. Szakmai karrierem szerencsés állomásának és egybeesésének tekintem, hogy 2017. tavaszán abban az elismerésben részesülhettem, hogy megkaptam a Magyarországon elérhető legmagasabb jogász nem állami elismerést a Magyar Jogász Egylet éves közgyűlésén, a Szalay László díjat, azaz átadást követően rövidesen megismertem a díjazott pozícióját is.

 

Miért állt a kezdeményezés mellé?

Gyakorlatilag az első kérdésre adott választ tudnám elsősorban itt is említeni, de rögtön utána a jogászi hivatást űzők, kategóriákon átívelő összetartozását emelném ki, ahogy a díjátadó színpadán is mondtam, hiszen egy szakmai közösség vagyunk, álljunk a bírósági tárgyalóterem bármelyik oldalán, üljünk a tárgyalóasztal bármelyik székén vagy érveljünk bármelyik nézőpontból a hatósági jogalkalmazást megalapozó jogszabályok értelmezésének tengerében.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Elindult az E-ING képzés a Magyar Ügyvédi Kamarában

Az ügyvédség szempontjából a 2024-es év talán legnagyobb kihívása az új ingatlan-nyilvántartási eljárás bevezetésére való felkészülés. Az E-ING képzés előkészítését a MÜK koordinálja azzal a céllal, hogy az új eljárásra vonatkozó elméleti és gyakorlati ismeretekkel segítse a kollégák felkészülését – derül ki a Magyar Ügyvédi Kamara Oktatási és Akkreditációs Bizottsága tájékoztatójából.

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.