Cikkek

Az első fokú bíróság döntései az új Be.-ben

Szerző: Kiss Anna
Dátum: 2018. május 15.
Rovat:

A bírósági határozatokra vonatkozó rendelkezések vonatkozásban az új büntetőeljárási törvény nóvuma mindössze annyi, hogy a régit felváltó kódexben részletesebben és szerkezetileg más-más helyeken jelenik meg e határozatok szabályozása.

Technikai fejlődés a bíróságokon

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. március 27.
Rovat:

A gyakran XIX. századi épületekben működő bíróságokon a XXI. század követelményeinek megfelelő technikai eszközök segítik a mindennapi munkát. Egyebek mellett elektronikus alkalmazások, távmeghallgatás, és beszédfelismerő szoftver is gyorsítja az ügyek intézését – mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Zalaegerszegi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

Ha az anyagi jog a jog teste, akkor az eljárás a lelke – I. rész

Szerző: Szavuly Aranka
Dátum: 2017. március 22.
Rovat:

Interjú Trócsányi László igazságügyi miniszterrel, amelyben az évértékelés mellett a jövő terveiről, a jogalkotás változatosságáról, a jogszabályok érthetőségéről is beszélgettünk, illetve azt is megtudtuk, hogyan és melyik jogszabályba épült be leginkább az ügyvédként szerzett tárgyalótermi tapasztalat. Interjúnk első része következik.

Évértékelés a Kúrián

Szerző: ugyvedvilag.hu
Dátum: 2015. december 16.
Rovat:

December 9-én tartotta 2015-ös évzáró sajtótájékoztatóját a Kúria. Elnöke, Darák Péter szerint az eltelt időszakra különösen igaz a gondolat: a Kúria a mindennapi életet alapvetően befolyásoló kérdésekkel foglalkozik.

Így ne fizessen rá a karácsonyi partira!

Szerző: dr. Hanyu Henrietta
Dátum: 2014. november 24.
Rovat:

Pár nap múlva már decembert írunk. A legtöbb cégnél teljes gőzzel szervezik az év végi rendezvényeket. Mire figyeljünk az előkészületek során? És mi a teendő, ha hiba csúszik be a gépezetbe? Ki felel az okozott károkért? Hol van az a határ, amely átlépése a munkaviszony megszüntetéséhez vezethet? Jelen írásunkban ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.