Cikkek

A fellebbezést tartalma szerint kell elbírálni

A keresetlevél vizsgálata során mindig az adott, konkrét tényállás és kereseti kérelem vonatkozásában dönthető el, hogy a keresetlevél tartalma megfelel-e a törvényi követelményeknek.

Igazságügyi szakértő a közjegyzői eljárásban – II. rész

Az alábbiakban a közjegyző előtti egyezségi eljárás elméleti és gyakorlati kérdéseit, valamint eme eljárás és az igazságügyi szakértő kirendelésének esetleges kapcsolódási pontjait tekintjük át, tekintettel a közjegyzőség perhatékonysági szempontjaira.

AB: alaptörvény-ellenes az összbüntetés szabályozása

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény (Btkátm.) 3. §-a alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A döntéshez különvéleményt csatoltak Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Salamon László, Szívós Mária és Varga Zs. András.

Egyenlő bánásmód próbaidő alatt

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. július 10.
Rovat:

Egy várandós női munkaválalló azért fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, mert a munkáltatója a próbaidő letelte előtt egy héttel indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. Az EBH szerint a munkáltató ezen magatartásával megvalósította a várandós munkavállaló közvetlen hátrányos megkülönböztetését.

Polgármester elleni munkaügyi per

Szerző: Mátyás Ferenc
Dátum: 2018. július 6.
Rovat:

Polgármesteri tisztség megszüntetése iránti munkaügyi per megindítására akkor van jogszerű lehetőség, ha a kormányhivatal által a képviselő-testületnek tett törvényességi felhívás eredménytelen volt, azaz a törvényességi felhívás a polgármesteri tisztség megszüntetését kérte és a képviselő-testület annak nem tett eleget – a Kúria eseti döntése.

Új Pp. a bírói gyakorlatban

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. július 3.
Rovat: ,

A Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Értekezletén ismét elemezték az új Pp. alkalmazásával kapcsolatban felmerült kérdéseket és egységes értelmezést fogalmaztak meg a bírák által feltett kérdésekre. Cikkünkben az Értekezlet által megfogalmazott válaszok közül válogattunk.