Cikkek

Emberi jogokat sért az észak-ír abortusztörvény

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. június 7.
Rovat:

…helyi törvény még nemi erőszak vagy vérfertőző kapcsolat következményeként létrejött terhesség esetén sem engedi az abortuszt, és akkor sem, ha a magzatról a szűrővizsgálatokon kiderül, hogy olyan súlyos fejlődési rendellenességekkel…

Emberiség ellenes bűntettek Venezuelában

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. június 5.
Rovat:

…koholt vád alapján történő bebörtönzés, kínzás, nemi erőszak és emberrablás. Az OAS szerint a kormány célja az ellenzéki erők felszámolása volt. Az OAS jelentése szerint Maduro elnök 2013-as megválasztása óta…

Gyermeket erőszakolt, fegyázba megy

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. március 27.
Rovat:

A közleményben azt írták, hogy a férfit tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, “erőszakkal elkövetett szexuális erőszak” bűntettével vádolták. A zárt tárgyaláson hétfőn hozott ítélet szerint a vádlott, aki…

Tizennégy évet kapott egy pedofil tanár

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. december 13.
Rovat:

…36 intézeti nevelt és szociálisan hátrányos helyzetű, 8 és 18 év közötti fiúval szemben követte el a bűncselekményeket. Tizenkét sértettel szemben úgy valósította meg a szexuális erőszak bűntettét, hogy a…

Vádat emeltek a pedofil ellen, 15 évet is kaphat

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. december 5.
Rovat:

…– fizikai erőszak alkalmazása nélkül – fajtalankodott, a kiskorú életkorára tekintettel a cselekmény szexuális erőszaknak minősül. A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben szexuális erőszak, valamint…

Uniós jogszabályt sürget az EP a nemi erőszak ellen

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. október 26.
Rovat:

…jogszabályjavaslatot is magában foglaló átfogó uniós stratégiát, amely “megvédi a nőket és lányokat az erőszaktól”, ideértve a szexuális zaklatást és mindenfajta nemi visszaélést – közölte az uniós parlament sajtószolgálata csütörtökön….

Egyenlő bánásmód a büntetőeljárásban

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. szeptember 11.
Rovat:

…fekete nőt ítéltek letöltendő szabadságvesztésre. A kisebbségből származó férfiakat pedig sokkal gyakrabban vádolják nemi erőszakkal, illetve családon belüli erőszak elkövetésével. A miniszterelnök által elindított felülvizsgálat csak a faji megkülönböztetést tárta…

AB: „Jogalkotás” miatt megsemmisített jogegységi határozat

Szerző: Jogászvilág.hu
Dátum: 2017. július 19.
Rovat:

fenyegetve.” Az Alkotmánybíróság álláspontja – az idézett megállapítással szemben – azonban az, hogy a szexuális erőszak bűntette megvalósulhat a Btk. 197. § (1) bekezdés a) pontja szerint erőszakkal, illetve kvalifikált…

Csatlakozik az isztambuli egyezményhez az EU

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. május 11.
Rovat:

nemzetközi jogi eszköz az erőszakot elszenvedő nők védelmében, de a családon belüli és párkapcsolati erőszak minden más aspektusára is kitér, többek között az erőszak tanúivá váló gyermekek védelmére is. (MTI)…