Tiltott határátlépés: 41 ítélet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden ítélet az tartalmazta, hogy egy évre kiutasították a vádlottat Magyarország területéről.


Negyvenegy ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság az előző héten – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság valamennyi vádlottat egy évre kiutasította Magyarország területéről.

A vádlottak – akik többsége afgán vagy pakisztáni állampolgárságúnak vallotta magát – a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt, illetve felett átbújva léptek illegálisan magyar területre.

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Napijeggyel a részvétel mindössze 39.990 Ft+ áfa!

Részletes program és jelentkezés >>

A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek nem kérték az írásba foglalt ítélet anyanyelvükre fordítását.

A szóvivő kitért arra, hogy a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra a héten 36 menekültügyi kérelmet érintő beadvány érkezett, a folyamatban lévő ügyek közül ötven eljárás hatályon kívül helyezéssel, kilenc elutasítással, három megszüntetéssel, egy pedig egyéb módon fejeződött be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Digitális állampolgárság előregisztráció

Az Economx értesülései szerint egy, a napokban benyújtott törvénymódosítás már bevezetné a digitális állampolgárságunkra való előzetes regisztráció lehetőségét. Így egy mobiltelefon segítségével, vizuális kód felmutatásával képesek lennénk hitelt érdemlően igazolni személyazonosító adatainkat.