Összes prémium cikk böngészése

  • Budaházy

    2018. július 10. 11:04

    2018 őszén kezdődhet újra a Budaházy-ügy tárgyalássorozata a Fővárosi Törvényszéken.

    bookmark
  • zene

    2018. június 22. 11:49

    A szerzői jog hatálya alá tartozó alkotásokról, a zeneművekkel összefüggő jogokról, a feldolgozás szabályairól, valamint az e műveket érintő tipikus jogsértésekről készített interjút az OBH Dr. Bors Csabával, a Fővárosi Törvényszék bírájával a zene világnapján.

    bookmark
  • lakat

    2018. június 22. 9:46

    Augusztus 21-ig meghosszabbította a tavaly a fővárosi Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizetét és fenntartotta a mozgásának ellenőrzését nyomkövetővel a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte honlapján a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

    bookmark
  • OBH

    2018. június 20. 17:55

    A tanév végén a nyári szünet kezdetével egyre több diák vállal diákmunkát. Fontos, hogy a fiatalok a munka megkezdése előtt tájékozódjanak jogaikról és tisztában legyenek azzal, milyen feltételek mellett tudnak dolgozni. A fiatalok nyári munkavállalásáról az OBH dr. Sárosi Veronikát, a Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium csoportvezető bírósági titkárát kérdezte. 

    bookmark
  • tárgyaló, megbeszélés, meeting

    2018. június 15. 16:25

    Az Egri és a Fővárosi Törvényszékek négy-négy tárgyalója után most a Miskolci Törvényszéken ugyancsak négy, a Budapest Környéki, illetve a Fővárosi Törvényszéken pedig egy-egy tárgyalóban kezdték meg a távmeghallgatást is lehetővé tévő technológia telepítéséhez szükséges előkészítő munkálatokat. 

    bookmark
  • posta

    2018. június 14. 16:35

    Bűncselekmény hiányában felmentette a posta székházának értékesítése miatt hűtlen kezeléssel megvádolt Sz. Pált, a Magyar Posta Zrt. egykori vezérigazgatóját és öt társát a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében - mondta Papp Gábor ügyvéd, Sz. Pál védője.

    bookmark
  • grafikon

    2018. május 28. 12:35

    Tavaly javult a Fővárosi Törvényszék hatékonysága, időszerűségi mutatói és csökkent a hátralék - közölte a törvényszék hétfőn a helyi összbírói értekezlet kapcsán.

    bookmark
  • záhonyi határátkelő

    2018. április 26. 11:21

    Megkezdődött 53 korrupcióval vádolt záhonyi határrendész tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön. Az ügyészség szerint a vádlottak 2015-ben a magyar-ukrán határon pénz fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a szabálysértések miatti hivatalos eljárásoktól.

    bookmark
  • kalapacs

    2018. március 28. 15:51

    A Fővárosi Törvényszék 2018. március 28-án másodfokú határozatot hozott a hamis tanúzás és
    zugírászat bűntette miatt G. T. és társa ellen indult büntetőügyben. A bíróság az I. rendű vádlottal
    szemben első fokon kiszabott börtönbüntetés végrehajtásának a felfüggesztését 5 év próbaidőre, a
    kiszabott pénzbüntetést pedig 4.000.000 forintra emelte - áll a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményáben.
     

    bookmark
  • cégbíróság

    2018. március 5. 7:30

    Az üzletrész végrehajtási árverésen való értékesítésének a Gt.-ben és a Ptk.-ban írt szabályai lényegesen eltérőek, a Ptk. ugyanis az üzletrész ily módon történő megszerzésénél a társaság beleegyezésének jogintézményét alkalmazhatóvá teszi. Annak eldöntésénél, hogy a kft. jogszerűen tagadta-e meg beleegyezését az árverési vevő üzletrész-szerzéséhez, és ezért alappal mellőzte a tagváltozással kapcsolatos változásbejegyzési kérelem előterjesztését, elsődlegesen azt kell tisztázni, hogy a társaság e határozat meghozatalánál a Gt. vagy a Ptk. hatálya alá tartozott vagy sem.

    bookmark
tovább
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az jogaszvilag.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • bíróság_ tárgyaló_ per

    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárási bírságot kiszabó jogerős végzésében egyértelművé tette, hogy határozottan kiáll a védett tanú intézménye mellett, ezzel is segítve a tényállások feltárását - áll a GVH közleményében.

  • Fotó: shutterstock

    Vasárnap, a Bíróságok Napjával kezdetét veszi a bíróságokon a törvénykezési szünet, amely 2018. augusztus 20-ig tart. A törvénykezési szünet tartama alatt a bíróságok - fő szabály szerint - nem tartanak tárgyalásokat – olvasható a birosag.hu-n.

  • lakat

    Hitelezői hozzájárulás nélkül is megszüntethető lenne a felszámolási eljárás azon adós ellen, aki rendezi a tartozását - az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága pénteki ülésén pontosította a csődtörvény erről szóló módosítását.

  • Fotó: shutterstock

    Kevés kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen – derül ki az EU friss adataiból.

  • Volvo XC40

    Töretlen népszerűséggel ömlesztik a piacra SUV-modelljeiket a gyártók, már-már azt gondolhatnánk, nincs rés, amit ne lehetne betömni egy-egy újabb modellel. A Volvo most az XC60-as és 90-es típusai mellé lefelé bővíti kínálatát és a 2018-as Év Autója cím elnyerése után szinte borítékolható lesz a piaci siker…