Súlyos fegyházbüntetés az éhen halt kislány szüleinek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen tizennyolc és tizenöt év fegyházra ítélték a 2016 májusában éhen halt másfél éves gyöngyösi kislány szüleit, miután a Debreceni Ítélőtábla szerdán helybenhagyta az első fokon eljáró Egri Törvényszék ítéletét.

A bíróság J. Médea elsőrendű vádlottat és K. Gusztáv másodrendű vádlottat különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölésben találta bűnösnek.

A vádirat szerint a szülők lányukat szándékosan nem gondozták, a védőnővel nem tartottak kapcsolatot, a gyereket egyéves kora után az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatra nem vitték el, és a szükséges táplálékot sem biztosították neki. A szülők szándékosan elmulasztották törvényi kötelezettségeiket, súlyos kiszáradás és alultápláltság vezetett a gyermek halálához.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2015 júliusától a 18 hónapos gyermek haláláig elzárkóztak mindennemű kapcsolattartástól, amellyel kiskorú gyermekük egészségi állapotára fény derülhetett volna, így az orvosi és a védőnői ellátástól, továbbá minden szociális beavatkozástól is.

A kislány testsúlya a halálakor 3410 gramm volt, ami az ebben a korban legalacsonyabb elvárható 8850 gramm testtömeg felét sem érte el. A gyermek elveszítette a teljes izomzatát. Súlycsökkenését a szülők végignézték anélkül, hogy bármit tettek volna a megakadályozására – hangzott el a tárgyaláson.

Az elítéltek legkorábban a büntetésük kétharmad részének letöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.