Súlyosbítaná a nőkre támadó fővárosi férfi büntetését az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség annak a férfinak az ügyében, aki négy nőt támadott meg Zuglóban és Angyalföldön, és a bíróság első fokon 6 év börtönre ítélte.

A Fővárosi Főügyészség szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a 26 éves férfi 2017 szeptembere és 2018 januárja között a XIII. és a XIV. kerületben, az éjszakai órákban egyedül közlekedő nőket követett, leszólította őket, és tüzet vagy cigarettát kért tőlük, majd megtámadta őket.

A férfit három esetben szexuálisan akarta bántalmazni a sértettet, ezt meg is kezdte, két esetben azonban nem érte el a célját a nő ellenállása miatt. Volt olyan sértett, aki a támadás következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Az egyik sértett felcsalta a vádlottat a lakásába, hogy az élettársa segítségét kérhesse, ott a támadó elmenekült. Egy másik nőtől a férfi a cigarettáját vette el erőszakkal.

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen több rendbeli – egyes esetekben kísérleti szakban rekedt – szexuális erőszak, rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 6 év börtönbüntetésre ítélte. A döntés ellen a kerületi ügyészség a büntetés jelentős súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

A vádlott letartóztatásban van – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.