Szolgáltató közigazgatás – 2. rész
Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.
A felhőalapú szolgáltatások szerzői jogi megítélése – Magáncélú többszörözés a felhőtárhelyekben II.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A felhőalapú tárhelyek megjelenése a szerzők és a felhasználók közötti érdekegyensúlyt felborította. A szerzők műveik magáncélú többszörözése után járó díjazásának rendszere a felhőalapú tárhelyek esetében a mai napig nem került bevezetésre. A tárhelyek problémáját az adja, hogy nehezen meghatározható az, az eszköz, amelyet díjjal terhelnénk. A díj kivethető a felhőt felépítő merevlemezekre, magára a tárhelyszolgáltatásra vagy azon készülékekre, melyekkel igénybe vehető a szolgáltatás. A tanulmány feltárja miként vezethető be a díj ezen eszközökre, valamint milyen okok akadályozzák azt, illetve azt, hogy milyen szabályozás várható a jövőben.
A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/6. számában olvashatja.
5. A magáncélú többszörözéstől eltérő felhasználás kérdése
Jelen fejezetben a méltányos díjazás alkalmazási nehézségeit elemezzük azokban az esetekben, amikor az üreshordozó eszközt magáncélú többszörözéstől eltérő célra használják fel. A problémát az alapkőnek számító Padawan-ügy és az azt követő döntések e körben kifejtett megállapításai alapján érdemes vizsgálni.
[multibox]
A Padawan-ügyben megfogalmazott kérdés a következő: „Ha valamely tagállam a magáncélú többszörözés után fizetendő díj rendszere mellett dönt, akkor összhangban van-e a méltányos díjazás fogalmával az említett díjnak az olyan vállalkozásokra vagy szakmai cégekre különbségtétel nélkül történő alkalmazása, amelyek a digitális többszörözésre szolgáló készülékeket és adathordozókat egyértelműen a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal vásárolják meg?”
Az EUB azon okfejtése, miszerint a méltányos díjazás alkalmazásához elegendő a digitális többszörözésre szolgáló készülékek puszta alkalmassága, csak akkor állja meg a helyét, amennyiben az adathordozókat magánfelhasználóként eljáró természetes személyek részére bocsátották rendelkezésre. Mivel a magáncélú másolatra tekintettel fizetett díj alkalmazását a magáncélú többszörözésre alkalmas adathordozók és azok magáncélú másolásokra történő használata alapozza meg, a Bíróság úgy döntött, hogy ha azokat nem természetes személyek szerzik be, nyilvánvaló módon a magáncélú másolástól eltérő célra, úgy a díj alkalmazása nem felel meg az INFOSOC irányelvnek.
Ezt követően a Bíróság újabb ügyekben pallérozta a magáncélú többszörözéstől eltérő felhasználás kérdéseit. A 2010-es Padawan-ítélet után három évvel az Amazon.com International Sales és társai ügyében adott részletesebb választ. A kérdés ez esetben úgy hangzott, hogy „az irányelv magáncélú többszörözésre vonatkozó kivételét, akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes egy olyan tagállami szabályozás, amely különbségtétel nélkül állapít meg magáncélú másolat után fizetendő díjat rögzítésre és többszörözésre alkalmas adathordozóknak a területén visszterhesen, kereskedelmi céllal történő forgalomba hozatala tekintetében, előírva ezzel együtt a megfizetett díjak visszatérítéséhez való jogot abban az esetben, ha ezen adathordozók végső használata nem tartozik az e rendelkezés által említett eset körébe.”
A Bíróság úgy ítélte meg, hogy megfelel az irányelvnek az a rendszer, mely a végső felhasználástól függetlenül állapít meg magáncélú másolat után fizetendő díjat, amennyiben a tagállami jogalkotó rendelkezik a megfizetett díjak visszatérítéséhez való jogról olyan esetben, amikor ezen adathordozók végső használata nem tartozik a magáncélú másolás körébe és ezen visszatérítéshez való jog tényleges, valamint az alkalmazott rendszer nem teszi túlságosan nehézzé a megfizetett díj visszatérítését.
A már korábban is tárgyalt, 2015-ben hozott Copydan-Bandkopi-ítélet nem csak a többfunkciós eszközök kapcsán tett elvi megállapításokat, hanem a jogdíj visszatérítésére szolgáló rendszerrel kapcsolatban is. Az alapügyben eljáró bíróság arra volt kíváncsi, hogy összeegyeztethető-e az INFOSOC irányelvvel „olyan tagállami szabályozás, amely alapján az üreshordozók gyártóit/importőreit akkor is terheli e díj, ha azokat üzleti vállalkozások részére értékesítik annak tudtával, hogy azokat az utóbbiak továbbértékesítik, de anélkül, hogy tudomásuk lenne arról, hogy az említett eszközök végső fogyasztói magánszemélyek vagy üzleti vállalkozások.”
Az EUB ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy mivel a gyártók a jogdíjat beépíthetik az üreshordozó eszközök piaci árába, ezzel annak terhét a végfelhasználó viseli. Erre való tekintettel igazolható az a díjvisszatérítési rendszer, amelyben a végső fogyasztó részére téríthető vissza az említett díj. Ennek fényében nincs jelentősége, hogy a gyártó tudatában van-e a végső felhasználás módjának. A Bíróság végül megállapította, hogy a kérdésben vázolt rendszer megfelel az irányelvnek, amennyiben a rendszer létrehozását gyakorlati nehézségek igazolják, a kötelezettek mentesülnek a díj megfizetése alól, ha bizonyítják, hogy az adathordozókat a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célra, természetes személyektől eltérő személyek részére értékesítették és e visszatérítés kizárólag az említett eszköz végső fogyasztója részére fizethető.
[htmlbox Polgári_jog_folyóirat]E témában legfrissebb EUB döntés a 2016-os Nokia Italia Spa és társai kontra SIAE és társai ügy. Ebben az ügyben a Bíróság többek között arra kereste a választ, hogy „ellentétes-e az uniós joggal az olyan nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy a magáncélú másolat céljától nyilvánvalóan eltérő célokból – vagyis kizárólag szakmai célú felhasználás céljából – megvásárolt adathordozók és eszközök esetén csak a végső felhasználó kérhet visszatérítést, az adathordozók és eszközök gyártója viszont ezt nem teheti meg.”
Válaszában a Bíróság lényegében pontosította a Copydan-Bandkopi-ügyben hozott ítéletét, amikor kimondta, azon rendszer, amelyben a jogdíj visszatérítését csak a végső felhasználó kérheti, akkor nem ellentétes az uniós joggal, ha a díjfizetésre kötelezett személyek (azaz a gyártók) bizonyítani tudják, hogy nem természetes személyek részére, magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból értékesítették a szóban forgó készülékeket és adathordozókat, mentesülnek a díj megfizetése alól. A Nokia- és a Copydan-ügyben hozott döntések, így ugyanazt a választ fogalmazták meg akként, hogy a Copydan-ügy értelmében a kizárólag végső felhasználók részére biztosított visszatérítési jog elfogadható, ha a gyártóknak lehetőségük van a díj megfizetése alóli mentesülésre, míg a Nokia-ügy megfogalmazása szerint a kizárólagos visszatérítési jog nem elfogadható, ha a gyártók részére mentesülés nem biztosított.
A mintegy hat év alatt megszületett különböző ítéletekben jól láthatóan kristályosodott ki a magáncélú másolástól eltérő felhasználás kérdése. A Padawan-döntés még csak arra adott választ, hogy ilyen felhasználás esetén nem állapítható meg a méltányos díjazás. Az Amazon-ügyben ezt meghaladva, már elfogadható a jogdíj magáncélú másolástól eltérő felhasználásra való alkalmazása, amennyiben a jogdíj rendszerében rendelkeznek a visszatérítés lehetőségéről. A Copydan- és végül a Nokia-ügy pedig a visszatérítéshez való jog hatályát, hatékonyságát és alkalmazhatóságát vizsgálta.
A magáncélú másolástól eltérő felhasználás vizsgálatakor, érdemes az előző fejezetben kifejtett eseteket egyesével vizsgálnunk.
Első esetben fogadjuk el, hogy a felhőalapú tárhelyek magját alkotó belső merevlemezekre vetnek ki üreshordozó-díjat. A felhőalapú szolgáltatást nyújtó szolgáltató jogi személy az, aki a merevlemezt abból a célból szerzi be, hogy többek között felhőalapú szolgáltatásra alkalmas szervert hozzon létre. E példának tehát három szereplője van: a merevlemez gyártója, aki értékesíti, a szolgáltató, aki megvásárolja a merevlemezt és a végfelhasználó, aki igénybe veszi a tárhelyszolgáltatást. Igazolható-e a magáncélú többszörözéstől eltérő cél? A gyártó kétségkívül nem természetes személy számára, magáncélú másolástól eltérő célra értékesítette. A szolgáltató ellenben magánszemélyek számára többszörözésre irányuló szolgáltatást nyújt. Ez a tényállás megegyezik a Copydan-ügy fent részletezett kérdésében foglaltakkal. Ez alapján a gyártó díjfizetési kötelezettsége fennáll, ha a díjrendszer biztosítja az előzetes mentesítést, amennyiben igazolt az eltérő cél és természetes személyektől eltérő személyek részére történő értékesítés. Kétségkívül egy ilyen rendszerben a gyártó mentesülhet a díjfizetési kötelezettség alól. A magyar rendszer szerint azonban akkor mentesülhet az üreshordozó-jogdíj megfizetése alól az üreshordozó gyártója, ha igazolja, hogy a mentesíteni kívánt hordozó teljes élettartama alatt nem kerül a szabad felhasználás keretében az Szjt. 35. § (1), (4), (5), (7) bekezdésében másolat készítésére feljogosított személy (szervezet) birtokába, és azt nyilvánvalóan és kizárólag az Szjt. 35. § (1), (4), (5), (7) bekezdésében meghatározott másolatkészítéstől eltérő célra használják. Ez az eset jól mutatja, hogy az eltérő nemzeti szabályozások terén harmonizáció szükséges.
Második esetben abból kell kiindulni, hogy az üreshordozónak tekintett eszköz a dedikált hozzáféréssel rendelkező locker. Ez az eset paradox. Ahhoz, hogy igazolható legyen a magáncélú másolástól eltérő cél, ismerni kell a felhőbe feltöltött tartalmat. Azonban – ahogy azt a korábban hivatkozott SZJSZT-szakvélemény alapján kifejtettük – ha a tartalom megismerhető a dedikált hozzáféréssel rendelkező felhasználón kívüli személyek számára is – ideértve a szolgáltatót is – úgy nem valósul meg a magáncélú többszörözés.
A felhőalapú szolgáltatás igénybevételére alkalmas eszköz esetét nem szükséges vizsgálnunk, ugyanis az előző fejezetben részletezett akadályok miatt nem valószínű, hogy e probléma a jövőben felmerülhet.
A teljes tanulmányt a Polgári Jog folyóirat 2017/6. számában olvashatja.