Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az új büntetőeljárási törvény (Be.) közigazgatási és társadalmi egyeztetésre került szövegében a kényszerintézkedések (köztük a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések) kérdése a várakozásoknak megfelelően nagy érdeklődést váltott ki. A vitákon a probléma jellemzően két – egymással összefüggő – síkon, szakmai és alapelvi kérdésként is megjelent.
A cikk az Ügyvédvilág folyóirat 2016 októberi számában jelent meg.
A személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések az eredményes büntetőeljárás fontos, sőt, bizonyos esetekben elengedhetetlen biztosítékai lehetnek, ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a büntetőeljárási törvények vonatkozó szabályai alapjog-korlátozást írnak elő. E büntetőeljárás-jogi normarendszer esetében (az új Be. vonatkozó rendelkezései sokkal inkább alkotnak majd rendszert, mint a hatályos törvény szabályai) fokozottan érvényes, hogy a normák kialakításánál a lehető legnagyobb figyelemmel kell eljárni, ugyanis a hatékonyság és a tisztességes eljárás közötti, egyébként intézményenként változó szélességű mezsgye a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések esetében különösen szűk. Éppen ezért az e területre vonatkozó véleményeket a kodifikátor csak akkor tudta figyelembe venni, ha azok a jobbítást, az ésszerűsítést e szűk mezsgyén belül képzelték el. Az írásban beérkezett, továbbá az intézményi vezetői szinten, illetve szakértői szinten megtartott egyeztetéseken azonban számos olyan észrevétel merült fel, ami e kritériumnak megfelelt, és valódi hozzáadott értéket képviselt. A szakmai megfontolás és további egyeztetések eredményeképpen számos változtatási igényt befogadtunk, és az új Be. tervezetének a szövegében meg is jelenítettük. Ez azonban a szöveg érdemben is viszonylag jelentősebb megváltoztatását vonta maga után. A jelen írás célja az, hogy az érdeklődő közvélemény elé tárja a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekre vonatkozó jelenlegi (de már a véglegeshez igen közeli) elképzeléseket, és azokat a megfontolásokat, amelyek a normák kialakításához vezettek. Az ismertetés – terjedelmi korlátok miatt – ezúttal kizárólag azokat a jogintézményeket érinti, amelyekben a közigazgatási és a társadalmi egyeztetés a közvélemény elé tárt szöveghez képest érdemi változást okozott.
Az Igazságügyi Minisztérium honlapjára kikerült szöveg (a továbbiakban: korábbi Tervezet) tartalmaz ugyan általános szabályokat, de azok a szükségesség és arányosság, valamint a fokozatosság követelményének elvi szintű szabályozásán, továbbá közös garanciális szabályok lefektetésén nem terjeszkednek túl. Ezt követik az őrizetre, az óvadékra, a bűnügyi felügyeletre, a letartóztatásra, majd az előzetes kényszergyógykezelésre vonatkozó rendelkezések[1]. A szabályozás egyértelmű újítása volt, hogy a norma pusztán a rendszerezése révén (a legenyhébbtől a legsúlyosabbig haladva) is hangsúlyozza az alternatív kényszerintézkedések prioritását.
Az őrizet kialakításánál a korábbi Tervezet alapvetően megtartotta az őrizetbe vétel hatályos törvénybeli szabályait. Mindazonáltal újra szabályozza azt az 1973. évi I. törvény 91. §-ából ismert őrizetbe vételi okot, ami abban az esetben állhat elő, ha a tetten ért terhelt személyazonossága nem állapítható meg. Ugyancsak különös ok a terhelt tárgyaláson elkövetett rendzavarása. A hatályos törvényhez képest fontos új szabály, hogy a különös okok között már nem a letartóztatás elrendelésének a valószínűsége áll, hanem a korábbi Tervezet úgy fogalmaz, hogy ennek többek között akkor van helye, ha a terhelttel szemben személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó más kényszerintézkedés elrendelése valószínűsíthető. A letartóztatás okaira, elrendelésére, tartamára, megszűnésére vonatkozó szabályok a közigazgatási egyeztetésre került – és az Igazságügyi Minisztérium honlapján megjelent – szöveghez képest érdemben csak csekély mértékben változtak, azonban az egyeztetés nyomán bekövetkező strukturális, nagyobb jelentőségű módosulások természetesen egyik kényszerintézkedést sem hagyták változatlanul. E módosulások a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedésekre vonatkozó általános részt, az óvadék intézményét és a bűnügyi felügyeletet érintik komolyabban, e három ezért részletesebb bemutatást érdemel.
1) Önálló általános rész
Bár a korábbi Tervezet egyik leghangsúlyosabb újítása a fokozatosság elvének rendszerbe foglalása volt, a kényszerintézkedések viszonyítási pontja mégis a letartóztatás maradt (az egyes intézkedések elrendelésének okai például továbbra is a letartóztatási okokhoz igazodnak). Az új szabályok szerint a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések általános részében meghatározhatnák az általános (személyre szabott megalapozott gyanú) és a különös okokat (bűnismétlés, szökés elrejtőzés veszélye stb.). A bíróság tehát elsődlegesen ezek fennállásáról döntene, és ezt követően, immár valóban a fokozatosság elvén alapuló döntést hozna arról, hogy az elérni kívánt célok mely legenyhébb kényszerintézkedéssel, és ehhez kapcsolódva milyen biztosítékok alkalmazásával érhetők el. A döntés tehát nem a letartóztatástól tart a bűnügyi felügyeletig, hanem a kényszerintézkedés szükségességétől annak konkrét formájáig és biztosítékáig. A fokozatosságra vonatkozó szabályok a következőképpen alakulhatnának:
(3) Bűnügyi felügyelet, vagy bűnügyi felügyelet és távoltartás együttesen rendelhető el, ha
a) a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés alkalmazásával elérni kívánt cél távoltartás elrendelésével nem biztosítható, vagy
b) a … § a) és d) pontjában(szökés és elrejtőzés, illetve ennek veszélye) meghatározott okból.
(4) Letartóztatás rendelhető el, ha a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelésével elérni kívánt cél a (3) bekezdésben meghatározott kényszerintézkedések alkalmazásával sem biztosítható.
2) Az óvadék
2.a) A korábbi Tervezet megoldása
A korábbi Tervezet az óvadék intézményét (alkalmazásának esetei és az óvadék tárgya tekintetében is) bár kiszélesítette, de még mindig csak a letartóztatás alternatívájaként szabályozta. Úgy rendelkezett, hogy arra minden olyan esetben sor kerülhet, ha a letartóztatás elrendelése valamely feltételezést, valaminek a veszélyét magában foglaló különös okon alapul. Így az óvadék célja
− a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétének,
− a bizonyítás meghiúsítása, megnehezítése vagy veszélyeztetése megakadályozásának,
− a terhelt által megkísérelt vagy előkészített bűncselekmény véghezvitele, a bűncselekmény folytatása, vagy a terhelt által szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekmény elkövetése megakadályozásának, vagy
− a terhelt által szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekmény elkövetésének a biztosítása volt. Ugyanakkor nem lehetséges az óvadék alkalmazása a letartóztatás azon okaival kapcsolatban, amelyek egy már bekövetkezett tényhez fűzik a legsúlyosabb kényszerintézkedés következményét, hiszen ez gyakorlatilag egy, az eljárási kötelezettségek megszegése miatt alkalmazott, rendbírság jellegű jogkövetkezményt jelentene. Az óvadék alkalmazási köre mellett annak lehetséges tárgyait illetően is módosult volna a szabály a szélesebb körű alkalmazás érdekében. Az óvadék tárgya a hatályos Be.-hez képest nem csak pénz, hanem garanciát magában foglaló, forgalomképes, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír vagy dematerializált értékpapír, és forgalomképes ingatlan is lehetett volna. (A múlt idő használata azért indokolt, mert a jogalkalmazói észrevételek kivétel nélkül kritizálták a tárgyi bővítést, ezért az kikerült a Tervezetből.) A letett óvadék nem vonható vissza. (Ha ugyanis nem a terhelt teszi le az óvadékot, és az visszavonható, akkor előfordulhat az az eset, hogy az óvadék mellett szabadlábra helyezett terhelt előzetes letartóztatását ismét elrendelik pusztán azon az alapon, hogy a letevő az óvadékot visszavonta, jóllehet a jogintézmény elérte a célját, mert a terhelt a hatóságok rendelkezésére állt, az eljárási cselekményeken megjelent, a büntetőeljárás lefolytatását nem nehezítette vagy akadályozta meg.)
Az óvadék hatályos törvénybeli szabályozásával kapcsolatban a kodifikáció kezdeti szakaszában elsősorban az az észrevétel hangzott el, hogy e jogintézményt szinte elenyésző számban alkalmazzák. Ezt a korábbi Tervezet részben már orvosolta, de az egyeztetések során beérkezett észrevételek feldolgozásával a hatékonyság további növelésére nyílt kilátás.
Miskolczi Barna: Összevetve az óvadékot a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések ellenőrzésére alkalmazott technikai eszközzel („lábperec”), az látható, hogy utóbbi nem a letartóztatás alternatívájaként, nem önálló kényszerintézkedésként szerepel, hanem az alkalmazott enyhébb kényszerintézkedést biztosító eszközként
2.b) Az óvadék szabályozására vonatkozó új koncepció
Az óvadék a korábbi Tervezetben lényegében egy önálló kényszerintézkedésként szerepelt. E statikus állapotot dinamikussá téve kiküszöbölhető lenne a használhatóságot gátló akadályok túlnyomó többsége.
Összevetve az óvadékot a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések ellenőrzésére alkalmazott technikai eszközzel („lábperec”), az látható, hogy utóbbi nem a letartóztatás alternatívájaként, nem önálló kényszerintézkedésként szerepel, hanem az alkalmazott enyhébb kényszerintézkedést biztosító eszközként[2]. Ilyenként viszont az alkalmazása elterjedt, a jogalkalmazóktól kapott visszajelzések szerint a rendelkezésre álló technika kihasználtsága 80 százalékos. A Tervezet átalakításának a fókuszában az áll, hogy az óvadék céljának a megváltoztatásával az nem önálló kényszerintézkedésként, hanem szintén az enyhébb kényszerintézkedés biztosítékaként jelenne meg. A koncepció szerint az óvadék definíciója a következő lenne:
Az óvadék a bíróság által meghatározott pénzösszeg, amely a bíróság által elrendelt távoltartás, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak megtartását és a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétét biztosítja.
Az óvadék megállapítására és letételére vonatkozó szabályok pedig a következőképpen alakulhatnának:
(1) A terhelt vagy védője indítványozhatja, hogy a bíróság állapítsa meg az óvadék összegét, és az óvadék letétele esetén
a) letartóztatás helyett távoltartást, illetve bűnügyi felügyeletet rendeljen el, vagy
b) távoltartást, illetve bűnügyi felügyelet esetén enyhébb magatartási szabályokat állapítson meg.
(2) Az óvadék megállapítására irányuló indítványban meg kell határozni a letenni kívánt óvadék összegét.
(3) Az indítvány alapján a bíróság
a) az enyhébb kényszerintézkedés, vagy enyhébb magatartási szabályok és óvadék megállapítására irányuló indítványt elutasítja, vagy
b) megállapítja az óvadék összegét és
ba) bűnügyi felügyelet estén meghatározza az óvadék letétele esetén alkalmazandó távoltartást, illetve az alkalmazandó enyhébb magatartási szabályokat,
bb) bűnügyi felügyelet és távoltartás esetén meghatározza az óvadék letétele esetén alkalmazandó enyhébb magatartási szabályokat,
bc) letartóztatás esetén meghatározza az óvadék letétele esetén alkalmazandó enyhébb személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést és annak magatartási szabályait.
(4) A bíróság az óvadék megállapításáról a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés elrendelése, meghosszabbítása vagy fenntartása, illetve a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés megszüntetésére irányuló indítvány elbírálása estén is rendelkezhet.
(5) Ha a bíróság az indítványt elutasítja, a terhelt vagy védője az óvadék megállapítása iránt ismételten akkor terjeszthet elő indítványt, ha új körülményre hivatkozik. Az ismételten azonos tartalommal előterjesztett indítványt a bíróság érdemi indokolás nélkül elutasíthatja.
(6) Óvadék megállapítására előzetes kényszergyógykezelés elrendelése esetén nem kerülhet sor.
A bíróság letartóztatás helyett tehát bűnügyi felügyeletet, vagy bűnügyi felügyelet elrendelése esetén azon belül enyhébb magatartási szabályokat állapíthat meg (ezek szabályairól később még lesz szó), ha a terhelt ennek megtartását óvadék letételével (illetve technikai eszköz viselésével) biztosítja. Ennek során tehát elsősorban nem az óvadék alkalmazásáról, hanem az enyhébb kényszerintézkedés alkalmazhatóságáról és annak feltételeiről kellene dönteni. Ezzel a korábbi Tervezethez beérkezett több koncepcionális jellegű probléma is egyidejűleg megoldható lenne.
Fontos, hogy az óvadék nem önállóan kerülne szembe a kényszerintézkedéssel elérni akart célokkal. Utóbbiakat a kényszerintézkedés és az ennek keretében a bíróság által meghatározott magatartási szabályok biztosítják. Az óvadék pedig a kényszerintézkedést, a magatartási szabályok megtartását garantálja (adott esetben más biztosítékkal, a technikai eszközzel együttesen). Az óvadék így csak közvetett kapcsolatban áll a kényszerintézkedés céljaival. Így a jelenlegi élénk vita, hogy „minek a biztosítására alkalmas az óvadék” tárgytalanná válna, az óvadék rugalmasan lenne alkalmazható.
A hatályos, és a korábbi Tervezet által is kidolgozott önálló óvadéki rendszer problémája, hogy a célok kiterjesztett alkalmazásával nehezen meghatározható: milyen esetekben veszti el a terhelt az óvadékot. Az óvadék biztosítékként történő meghatározásával e helyzet is megoldható. Az enyhébb kényszerintézkedés elrendelésekor a bíróság meghatározza a magatartási szabályokat, amelyek megsértése egyértelműen megállapítható, szankciója pedig a bíróság mérlegelése szerint rendbírság, szigorúbb magatartási szabályok meghatározása, vagy súlyos esetben a terhelt letartóztatása. A magatartási szabályok megsértésével összefüggésben már egyértelműen szabályozhatók az óvadék elvesztésének esetei is.
3) A bűnügyi felügyelet
3.a) A korábbi Tervezet megoldása
A korábbi Tervezetben régi-új intézményként szerepelt a bűnügyi felügyelet, ami a kényszerintézkedések súlyossági sorrendjében a következő lépcsőfok. Lényegében ugyanis a hatályos törvény szerinti házi őrizet, lakhelyelhagyási tilalom és a távoltartás szabályainak egy intézményben való összefoglalását, összevonását jelentette. A letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedések összevonásával lehetővé vált volna együttes alkalmazhatóságuk (az egymást kizáró intézkedéseket a szöveg felsorolja[3]). A bűnügyi felügyelet körében azonban egy új intézmény is megjelent, a jelentkezési kötelezettség. A kötelezett személynek e szabály alapján meghatározott időközönként jelentkeznie kell a rendőrségen.
A korábbi Tervezet a bűnügyi felügyeletet a következőképpen tervezte szabályozni:
(1) A bűnügyi felügyelet a terhelt szabad mozgáshoz és a lakóhely, illetve tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza.
(2) A bíróság a bűnügyi felügyelet keretében elrendelheti, hogy a terhelt
a) a lakóhelyét, tartózkodási helyét, vagy a számára meghatározott területet engedély nélkül ne hagyja el (a továbbiakban: lakhelyelhagyási tilalom),
b) a számára kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyja el (a továbbiakban: házi őrizet),
c) meghatározott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket, vagy meghatározott közterületeket ne látogasson (a továbbiakban: bűnügyi eltiltás),
d)meghatározott személlyel − közvetlenül vagy közvetve − ne lépjen kapcsolatba, illetve ettől a személytől meghatározott ideig tartsa távol magát (a továbbiakban: a távoltartással érintett személy),
e)a meghatározott lakást hagyja el, és onnan meghatározott ideig maradjon távol,
f) a távoltartással érintett személy lakó- és munkahelyétől, az e személy által látogatott nevelési vagy nevelési-oktatási intézménytől, gyógykezelés céljából rendszeresen látogatott egészségügyi intézménytől, vallásgyakorlása során rendszeresen látogatott épülettől meghatározott ideig tartsa távol magát [a d)−f) pont a továbbiakban együtt: távoltartás],
g) meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzen (a továbbiakban: jelentkezési kötelezettség).
(3) Házi őrizet elrendelése esetén a bíróság által kijelölt lakást és az ahhoz tartozó bekerített helyet a terhelt csak a bíróság határozatában meghatározott célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása vagy gyógykezelés céljából az ott írt időben és távolságra, illetve úti célra hagyhatja el.
(4) A (2) bekezdés f) pontja szerinti távoltartás elrendelése vagy módosítása esetén az ott írt szabályokat úgy kell megállapítani, hogy azok ne tegyék lehetetlenné a terhelt azon jogainak gyakorlását, amely jogokat a sértett vonatkozásában a (2) bekezdés f) pontja érint.
A korábbi Tervezet ezt követően szólt a bűnügyi felügyelet alkalmazási feltételeire, elrendelésére, tartamára, ellenőrzésére, megszegésének következményeire, megszüntetésére, stb. vonatkozó szabályokról.
3.b) A bűnügyi felügyelet szabályozására vonatkozó új koncepció
Látható, hogy a jogszabály-előkészítő szándéka az egyszerűsítésre, az együttes alkalmazás és általában az alkalmazás könnyebbé tételére irányult. A közigazgatási egyeztetés során beérkezett vélemények nyomán azonban kiderült, hogy a szöveg még mindig kissé kazuisztikus, és a könnyebb alkalmazhatóság irányában is van még mozgástér. A korábbi Tervezet szándékolt átdolgozása kiküszöbölné azt a problémát, hogy a bűnügyi felügyelet körébe tartozó egyes kényszerintézkedések megnevezése és önálló szabályozása is megmaradt. Indokolt egy homogénebb és rugalmasabb szabályozás kialakítása. A megoldást az biztosíthatja, ha az e körbe tartozó egyes kényszerintézkedéseket olyan magatartási szabályokként fogalmazná meg a jogalkotó, amelyek meghatározásával a bíróság a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célhoz, a cselekmény jellegéhez, a terhelt személyi körülményeihez teljes mértékben igazodó kényszerintézkedés alkalmazását rendelhetné el. A magatartási szabályok rugalmas, az elérni akart célhoz igazodó szigorú, vagy enyhébb meghatározásával a bűnügyi felügyelet valós alternatívájává válhat a letartóztatásnak. Mindazonáltal mivel a távoltartás szabályai bizonyos különállást mutatnak a többi kényszerintézkedés szabályaitól (például azt a sértett is indítványozhatja), e jogintézmény külön nevesítést és eltérő normarendszert kap. Így a bűnügyi felügyelet kodifikációja az alábbi módon képzelhető el:
Készüljön fel velünk az új Pp. hatálybalépésére |
|---|
Válogasson kiadványaink, szolgáltatásaink közül és vegyen részt szakmai rendezvényeinken!Polgári Perrendtartás 1952- 2016. – jogszabálytükör Pp. és Ptk. Expo egy csomagban Megrendelés >> |
(1) A bűnügyi felügyelet a terhelt szabad mozgáshoz és a lakóhely, illetve tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogát korlátozza.
(2) Bűnügyi felügyelet elrendelése esetén a bíróság előírja, hogy a terhelt
a) a számára meghatározott területet, lakást, egyéb helyiséget, ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül ne hagyja el,
b) meghatározott jellegű nyilvános helyeket, nyilvános rendezvényeket, vagy meghatározott közterületeket ne látogasson, illetve
c) meghatározott időközönként a rendőrségen jelentkezzen.
(3) A bíróság a bűnügyi felügyelettel elérni kívánt célt biztosító további magatartási szabályokat is előírhat.
(4) A (2) bekezdés a) pontjának alkalmazása esetén a bíróság magatartási szabályként meghatározza, hogy a kijelölt területet a terhelt milyen célból, különösen a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása, munkavégzés vagy gyógykezelés céljából, milyen feltételek szerint hagyhatja el.
Látható, hogy a szövegből kikerültek az egyes intézkedésekre vonatkozó megnevezések (lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, bűnügyi eltiltás, jelentkezési kötelezettség), ezzel is erősítve az egységes magatartási szabály-jelleget. Ebből következően nincsen akadálya annak – erre ezért utalni sem kell külön – hogy a bűnügyi felügyelet körébe tartozó egyes magatartási szabályokat [amelyek köre a (3) bekezdés szerint még bővíthető is], együttesen lehessen alkalmazni. Olyan szabály sem került kialakításra, ami kizárná bizonyos magatartási szabályok együttes alkalmazását (ld. 3. lábjegyzet). Az sem kizárt, hogy a magatartási szabályokat távoltartással együtt alkalmazza a bíróság, sem annak, hogy ezzel egyidejűleg óvadékot és technikai eszközt is alkalmazni rendeljen.
A szerző miniszteri biztos
Lábjegyzetek:
[1] A szöveg elérhető: http://www.kormany.hu/hu/dok?page=3&source=5&type=302#!DocumentBrowse [2] a korábbi Tervezet 274. § (2)–(3) bekezdése szerint:(2) A bíróság elrendelheti, hogy a 269. § (2) bekezdés a)−c), valamint e) és f) pontja szerinti bűnügyi felügyelet megtartását a rendőrség a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze.
(3) A bíróság elrendeli, hogy a házi őrizet megtartását a rendőrség a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze, ha azt
a) a terhelttel szemben személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt folyamatban lévő eljárásban, illetve
b) a letartóztatás 285. § (1) bekezdése szerinti felső határának az eltelte miatti megszűnés miatt
rendelte el.
[3] A házi őrizet kizárólag a bűnügyi eltiltással és a távoltartás bizonyos fajtáival alkalmazható együtt.