A koronavírus miatt újabb korlátozások jönnek Koronavírus

Megkezdi a Parlament az új felhatalmazási törvény tárgyalását. A veszélyhelyzet alatt nem lehet időközi választást tartani, és népszavazást sem lehet kezdeményezni.

Kihirdetésre került egyrészt a veszélyhelyzet idejére eső időközi választásokra vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló 483/2020. (XI. 5.) Korm. rendelet. A rendelet a veszélyhelyzetre figyelemmel a koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvény hatálybalépéséig tartó időszakra vezet be rendkívüli intézkedéseket.

Időközi választás

A rendelet kimondja, hogy a helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete feloszlásának kimondása esetén e döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be. A veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás nem tűzhető ki, a már kitűzött választások elmaradnak. A kiadott ajánlóíveket november 6-át követő tizenöt napon belül (november 21 előtt) le kell adni a választási irodában, amely azokat megsemmisíti. A ki nem tűzött és az elmaradt választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.

Országos és helyi népszavazás

Szintén a veszélyhelyzet megszűnését követő napig országos és helyi népszavazás nem kezdeményezhető, a már kitűzött országos és helyi népszavazások pedig elmaradnak. Ezen időszak alatt valamennyi országos és helyi népszavazásra vonatkozó határidő megszakad, és azok a veszélyhelyzet megszűnését követő napon újrakezdődnek. A ki nem tűzött és az elmaradt országos és helyi népszavazást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.

A koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvény

2020. november 5-én az igazságügyminiszter T/13571. számon a Parlament elé terjesztette a koronavírus elleni védekezés legújabb szabályait tartalmazó törvényjavaslatot. Ebben egyrészt az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a veszélyhelyzetben az Alaptörvény alapján megalkotott kormányrendeletek hatályát a felhatalmazást adó törvény hatályvesztéséig meghosszabbítsa. A felhatalmazás tárgyi és időbeli kereteinek meghatározásakor a javaslat figyelembe veszi, hogy a Kormány intézkedéseit, illetve vonatkozó normáit több kormányrendelet tartalmazza, ezért a hatály-meghosszabbítással érintett kormányrendeletek körét nem merev hivatkozás útján állapítja meg, hanem a rendkívüli intézkedések bevezetésére vonatkozó jogalkotói hatáskört megalapozó alaptörvényi rendelkezés feltüntetésével. Ezen felül megerősítésre kerülnek a veszélyhelyzetet kihirdető rendelet hatálybalépését követően a törvényjavaslat hatálybalépéséig megalkotott kormányrendeletek is. A felhatalmazás tehát a Kormány jövőben meghozandó intézkedéseire is vonatkozik.

Az Országgyűlés ugyanakkor fenntartja magának a jogot, hogy a felhatalmazást adó törvény hatályvesztését megelőzően a felhatalmazását visszavonja. A felhatalmazás visszavonására az Országgyűlésnek az intézkedéseket tartalmazó egyes kormányrendeletek kihirdetését követő 16. naptól van lehetősége az Alaptörvénynek megfelelően. A felhatalmazás tárgyi keretei alapján pedig az Országgyűlésnek lehetősége van továbbá arra, hogy csupán a Kormány által hozott egyes intézkedések tekintetében vonja vissza a felhatalmazását.

A Kormány a koronavírus világjárvány következményeinek elhárítása érdekében az intézkedések hatályának fenntartásáig megtett intézkedésekről rendszeresen, az Országgyűlés ülésén – annak hiányában az Országgyűlés elnöke és az országgyűlési képviselőcsoportok vezetői részére – ad tájékoztatást.

A törvényjavaslat átveszi a 483/2020. (XI. 5.) Korm. rendelet azon szabályát, hogy helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete feloszlásának kimondása esetén e döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be. Az Alaptörvény 35. cikk (4) bekezdése alapján tehát a képviselő-testület továbbra is kimondhatja feloszlását, a törvényjavaslat zárt időintervallumban átmenetileg mondja ki, hogy a helyi önkormányzat vagy a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete feloszlásának kimondása esetén e döntés hatálya a veszélyhelyzet megszűnését követő napon áll be. Ez az eset vonatkozik arra is, amikor a katasztrófavédelmi törvény alapján a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja.

Ugyancsak rögzíti, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás nem tűzhető ki, a már kitűzött választások elmaradnak. A kiadott ajánlóíveket a törvény hatálybalépését követő tizenöt napon belül le kell adni a választási irodában, amely azokat megsemmisíti. A ki nem tűzött és az elmaradt választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.

A veszélyhelyzet megszűnését követő napig országos és helyi népszavazás nem kezdeményezhető, a már kitűzött országos és helyi népszavazások elmaradnak. Szintén rendelkezik a határidők megszakadásáról és a veszélyhelyzet megszűnését követő újra kezdéséről. A ki nem tűzött és az elmaradt országos és helyi népszavazást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül ki kell tűzni.

A törvényjavaslat szerint a korlátozások indoka, hogy a választási és népszavazási eljárások során valamennyi választópolgár személyes részvétele válna szükségessé, az a humánjárvány megelőzését, illetve következményeinek elhárítását súlyosan veszélyeztetné.

A rendelkezések 3 hónapig maradnak fenn, a törvény a kihirdetését követő 90. napon hatályát veszti majd.

Olvassa továbbra is legfrissebb, az egészségügyi válsághelyzettel és az átmeneti időszakkal kapcsolatos cikkeinket a Koronavírus-infó fül alatt.

Kövesse Facebook oldalunkat, hogy a leghamarabb értesüljön a fontos változásokról!

Kapcsolódó cikkek:


Éjfél óta újra veszélyhelyzet van
2020. november 4.

Éjfél óta újra veszélyhelyzet van

5 perccel éjfél előtt a Kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, ami 5 perc múlva hatályba is lépett. Éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozás lép életbe, bezárnak a szórakozóhelyek, ingyenes lesz a parkolás, a sportrendezvények korlátozásokkal, de továbbra is megtarthatóak.

A mai nappal változnak a karanténszabályok
2020. október 28.

A mai nappal változnak a karanténszabályok

Kihirdették a Parlament által elfogadott új karanténszabályokat. A törvény az egészségügyi törvényben meghatározott három karanténfajta (járványügyi megfigyelés, járványügyi zárlat, hatósági házi karantén) elrendelésével, végrehajtásával kapcsolatos adminisztratív könnyítéseket, és a hatósági házi karantén megsértése miatt alkalmazható szankciókat tartalmazza.