AB: A büntetőjogi felelősségre vonáshoz az is szükséges, hogy a terhelt tudatában legyen annak, hogy valótlan tényt állít

Szerző: Jogászvilág.hu
Dátum: 2017. december 13.
Rovat:

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria Bfv.I.1222/2013/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. A határozathoz Salamon László párhuzamos indokolást fűzött.


1. Az alapügy

Az indítványozóval szemben a Siófoki Városi Bíróságon magánvádló feljelentése alapján indult eljárás két rendbeli nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás vétsége miatt. A tényállás szerint a terhelt és a sértett (magánvádló), aki a bűncselekmény elkövetésekor a település hivatalban lévő polgármestere volt, a 2010-es önkormányzati választáson polgármester-jelöltként indultak. A választási kampányban, 2010. szeptember 28-án a terhelt egy választási füzetet jelentetett meg és juttatott el a község lakosaihoz, amelyben „2008. a botrányok éve!” alcím alatt az alábbiak szerepeltek:

„Fatolvajlások

2008-ban a polgármester közel 100 m3 mennyiségben rövidítette meg a több mint 100 tulajdonos erdejét engedély nélkül. Mintegy 40 m3 tűzifát a rábízott falu vagyonából tulajdonított el illegálisan. [A polgármester neve] eltévedett, mint védekezésül elmondta. Önök, tisztelt [községnév]-iek, nem vennék sértésnek az ilyen gyermeteg védekezést?

Az erdőhatóság 2,7 millió Ft bírságot szabott ki annak ellenére, hogy [polgármester neve] minden anyagi felelősséget elvállalt, a megbüntetett alkalmazottját később magára hagyta. Nem árt tudni, meddig tart a barátság nála.

Ravatalozó

2008-ban újították fel a ravatalozót. 7,5 millió állami támogatással, 1,6 millió önrésszel. Szép az épület, nekem is tetszik. Az épület dicséri a tervezők és kivitelezők munkáját.

[Községnév]-i közmunkások is dolgoztak az építkezésen. Az elvégzett munkáért az önkormányzat munkabért nem vett fel, nem számolta fel az önkormányzat a keretösszeg terhére a saját tulajdonát képező beépített téglát sem. Az építkezés költségvetésében hagyott száz-ezernagyságú összegeket idegenek vették fel, többek között el nem végzett munkákért is.”

A Siófoki Városi Bíróság az indítványozót az ellene emelt vád alól először felmentette, majd a megismételt eljárásban az indítványozó bűnösségét rágalmazás vétségében állapította meg, és 250 000 forint pénzbüntetésre ítélte. A Kaposvári Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta, a Kúria pedig az első- és a másodfokú bíróság határozatát hatályában fenntartotta. Ezt követően az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz (AB).

2. Az AB-döntés indokai

A befogadási eljárásban az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tekintette, hogy a bírói gyakorlat a valóság bizonyításával és az ahhoz kapcsolódó következmények alkalmazásával összefüggésben megfelel-e ama szempontrendszernek, amely az Alaptörvény rendelkezéseiből és az Alkotmánybíróság ahhoz kapcsolódó gyakorlatából fakad.

[htmlbox BDT]

Az indítvány vizsgálata során az Alkotmánybíróság áttekintette azt, hogy gyakorlata szerint hol húzódnak a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátai, és azok alapján milyen követelmények támaszthatók a jogalkalmazással szemben a rágalmazás bűncselekménye miatt történő felelősségre vonás eseteiben. Ennek kapcsán az Alkotmánybíróság figyelemmel volt a hatályos büntető anyagi jogi és büntető eljárásjogi rendelkezésekre, valamint az érvényesülő bírósági gyakorlatra is.

Az AB utalt arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatban tágabb, mint más személyek esetében. A szólás- és sajtószabadság kettős igazolással bír, azaz az egyéni önkifejezés, illetve a politikai közösség demokratikus működése szempontjából egyaránt kulcsfontosságú. Az Alkotmánybíróság rögzítette továbbá azt is, a nyilvános közlés megítélése során elsőként arról szükséges dönteni, hogy az adott közlés a közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e, vagyis a közügyek szabad vitatásával áll-e összefüggésben. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a kiemelten védett véleménynyilvánítás körében a vélemény alapjául szolgáló ügy jellegének (közügy – nem közügy) a megállapításához a bíróság a véleménnyel érintett személy státuszát, közszereplői minőségét is vizsgálat tárgyává teheti.

Az Alkotmánybíróság azt is vizsgálta, hogy a közügyekben történő véleménynyilvánítás eseteiben a hazai büntetőjogi szabályozás alapján milyen büntetőjogi védelem vehető igénybe és utalt a becsületsértés, valamint a rágalmazás törvényi tényállásaira. Utóbbi szerint a bűncselekmény becsületsértő tény állításával, híresztelésével, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával követhető el. A törvényi tényállásnak nem eleme sem a tény valóságtartalma, sem pedig az elkövető tudattartalmának a vizsgálata abból a szempontból, hogy tudott-e a tény valótlanságáról. A valóságtartalom ugyan nem a törvényi tényállás eleme, de a Btk. ahhoz kapcsolódóan – büntethetőséget kizáró okként – megengedi a valóság bizonyítását. A kimentési lehetőség biztosítása feltételhez kötött, mert a valóság bizonyítása csak közérdek vagy jogos magánérdek fennállása esetén rendelhető el. A valóságbizonyítás a vádlóra háruló általános bizonyítási kötelezettség alól jelent kivételt. Az állított tény valóságát ugyanis nem a magánvádlónak vagy az ügyésznek, hanem a terheltnek kell bizonyítania. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a bizonyítás sikertelen, annak a következményeit a terhelt fogja viselni.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a közügyekben történő véleménynyilvánítás tekintetében a büntetőjogi védelem a szélsőséges magatartások szankcionálására korlátozódik. Az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben rámutatott arra is, hogy a védett véleménynyilvánítás dekriminalizációja az európai országok körében régóta érvényesülő tendencia. Az európai országokban ugyanis egyértelműen tapasztalható trend a büntetőjogi eszközök háttérbe szorulása a közügyek területén történő véleménynyilvánítás tekintetében. Ezzel összefüggésben az AB utalt az Emberi Jogok Európai Bíróságának véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával kapcsolatos gyakorlatára is. Eszerint a nemzetközi bíróság több esetben hangsúlyozta, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye kevés teret enged politikai szónoklatok és közérdekű kérdésekkel kapcsolatos viták korlátozására.

Ehhez hasonlóan az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás korlátozásának a közügyek megvitatása során az egyéb esetekhez mérten szűkebb teret enged. A védett véleménynyilvánítás és a fokozott tűrési kötelezettség eseteit meghatározó alkotmányos szempontrendszer értelmében a bíróságnak először azt kell vizsgálnia, hogy a sérelmezett közlés közügyekben való megszólalást, vagy a közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e. Az érintett személy közszereplői státusza ebben a körben, eme szempontrendszer részeként kap jelentőséget. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint közszereplőnek tekinti a közhatalom gyakorlóit és a politikusokat, a közszereplői minőség meghatározása ugyanakkor konkrét esetekben az eljáró bíróságok feladata. Az alkotmányos teszt további eleme a tényállítás és az értékítélet elhatárolása.

Az AB által eldöntendő konkrét ügyben az indítványozó az ellene folytatott büntetőeljárásban a bíróságok eljárását a valóság bizonyításával és az ahhoz kapcsolódó következmények alkalmazásával összefüggésben kifogásolta. Az első fokon eljáró bíróság az ítélet tanúsága szerint a közérdekre tekintettel elrendelte a valóságbizonyítást, és arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott állításait alátámasztó tények a lefolytatott bizonyítási eljárás során nem merültek fel. A másodfokú bíróság megállapítása szerint az első fokon eljárt bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott egyik becsületsértő tényállítása sem bizonyosodott be. A Kúria pedig a valóság bizonyításával összefüggésben a bíróságok megállapításait helyesnek tekintette.

Az AB hangsúlyozta, hogy a valóság bizonyításának sikertelensége nem elegendő a terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapításához. A büntetőjogi felelősségre vonáshoz arra is szükség van, hogy a büntetőeljárásban bizonyosságot nyerjen: a terhelt tudott arról, hogy valótlan az a becsületsértő tény, amelyet állított, híresztelt, vagy amelyre utaló kifejezést használt. A jelen esetben azonban az elsőfokú bíróság a büntetőjogi felelősség megállapítását arra alapította, hogy a terhelt mind a fakivágás, mind pedig a ravatalozó építése tekintetében tisztában volt a tényekkel, mert számos eseménynél bizonyíthatóan jelen volt, illetve a hatósági határozatokat ismerte, így a szándéka valótlan tényközlésre irányult. Az Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság felismerte az ügy alapjogi relevanciáját, érvényesítette a közügyek vitatásával összefüggő, magasabb szintű alkotmányos védelem garanciáit, és döntését az arra vonatkozó alkotmányos követelménnyel összhangban hozta meg. Mivel a másodfokú bíróság, majd a Kúria az elsőfokú ítéletet helyben hagyta, illetve hatályában fenntartotta, az Alkotmánybíróság nem látott alapot arra, hogy a jogerős döntést megsemmisítse. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírája Czine Ágnes volt.

Kapcsolódó cikkek:


Jogszabályfigyelő 2018 – 38. hét
2018. szeptember 24.

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2018/140–143. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó jogszabály nem jelent meg, a Kúria honlapján megjelent közlemények, állásfoglalások közül válogattunk.

A munkáltatói kártérítés összegének megállapítása-I. rész
2018. szeptember 19.

A munkáltatói kártérítés összegének megállapítása-I. rész

A Kúria joggyakorlat-elemző csoportot állított fel a munkáltatók kártérítési felelősségének összegszerűségével kapcsolatos joggyakorlat elemzésére. Mai cikkükben az elmaradt jövedelemre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot ismertetjük.