AB: A mögöttes felelősségi konstrukció megfelel az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének

Szerző: Jogászvilág.hu
Dátum: 2017. november 13.
Rovat:

Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) 2013. január 1. és 2014. december 31. között hatályos 43. § (4) bekezdése és a Kúria Kfv.VI.35.051/2016/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasította.


1. Az alapügy

Az indítványozó két tatabányai belterületi ingatlan tulajdonosaként 2010. december 17-én tízévi időtartamra haszonélvezeti jogot alapító szerződést kötött egy alapítvánnyal. A felek később felbontották a szerződést, a haszonélvezeti jogot a földhivatal 2014. október 28-án törölte. A haszonélvezeti jog fennállása alatt a Htv.-ből fakadó adókötelezettségek alanya a törvény 12. § (1) bekezdése, valamint 18. §-a alapján az alapítvány volt, amely azonban a 2012., 2013., valamint 2014. évi előírt adókötelezettségeinek nem tett eleget.

Az alapítvánnyal szembeni végrehajtási cselekmény csak részben vezetett eredményre, ezért Tatabánya Polgármesteri Hivatala jegyzője határozatban kötelezte az indítványozót, vagyis az ingatlanok tulajdonosát a 2013. évi, valamint 2014. első félévi adókötelezettség – telekadó, építményadó és késedelmi pótlék, mindösszesen 10 611 524 forint –, majd egy későbbi határozatban a 2014. második félévi adókötelezettség, mindösszesen 3 383 296 forint megfizetésére. Az indítványozóval szemben az adótartozás megfizetésére való kötelezés a Htv. 43. § (4) bekezdésén alapult.

Az indítványozó ezekkel a határozatokkal szemben a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalhoz fellebbezett, amely a fellebbezési kérelmeket elutasította. Ezt követően az indítványozó a kormányhivatal döntéseinek bírósági felülvizsgálatát kérte. A keresetlevélben foglaltak szerint az adóhatósági határozatok ellentétesek a jogalkotásról szóló 2010. évi LXXX. törvény (Jat.) 2. § (2) bekezdésével, amely a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát fogalmazza meg. Indokolása szerint a Htv.-nek az ügyben alkalmazott 43. § (4) bekezdése 2013. január 1-jétől hatályos, az indítványozó és az alapítvány közötti szerződés azonban ennél korábban, 2010. december 17-én született, amelyből következően erre a jogviszonyra nem alkalmazható a Htv. szóban forgó előírása. A Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azonban az indítványozó kereseti kérelmét elutasította. Később az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, de a Kúria a támadott döntést hatályában fenntartotta, ezért a tulajdonos végül az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult.

[htmlbox akr]

2. A döntés indokai

Az indítványozó a panaszában a tulajdonhoz való jog sérelmét állította. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként merül fel, hogy mennyiben fér össze az adóhatósági eljárásban és a közigazgatási perben vitatott mögöttes felelősség a tulajdonhoz való joggal, továbbá az, hogy a tulajdonhoz való jogot sérti-e az indítványozó által támadott törvényhely.

Az indítványozó mindenekelőtt azt tartotta Alaptörvénybe ütközőnek, hogy neki az elsődleges kötelezett magatartásáért kell helytállnia. A mögöttes felelősség természetével az Alkotmánybíróság számos határozatában behatóan foglalkozott. Az Alkotmánybíróság definíciója szerint a mögöttes felelősség egy másik személy valamely vagyoni kötelezettségének a teljesítéséért való másodlagos, közvetett helytállási kötelezettség, amelynek részesei a főkötelezett és a járulékos kötelezett. A mögöttes felelősség alapulhat szerződésen, valamint törvény rendelkezésén. Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való joggal összefüggésben megállapította, hogy a magánszemélyek egymás közötti jogviszonyában a mögöttes felelősségi konstrukció megfelel az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének, ha az érdekegyensúly megteremtésére irányuló alkotmányos kötelezettségének eleget tett az állam.

A jelen ügyben telekadó, építményadó és késedelmi pótlék megfizetésére kötelezték az indítványozót. Az adók megfizetéséért való helytállás kötelezettségét a Htv. támadott 43. § (4) bekezdése rója a tulajdonosra. A szabályozást vizsgálva az Alkotmánybíróság nem talált olyan körülményt, amely azt igazolná, hogy a Htv. szerinti mögöttes felelősséget nem támasztja alá közérdek. Ellenkezőleg, az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdéséből fakadóan, amely szerint teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének mértékében mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez, alkotmányosan indokolható közérdek a közterhek megfizetése, amelyet a jogalkotó az Alaptörvény keretei között kikényszeríthet.

A Htv. értelmében a szóban forgó adónemek elsődleges kötelezettje az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog gyakorlására jogosult személy. E szabályozás nyilvánvaló rendeltetése az, hogy elsősorban olyan személy viselje az ingatlannal járó közterhet, aki vagy amely élvezi annak hasznait. Azonban az adóztatás tárgyát képező ingatlan fölötti tulajdonjog szintén olyan releváns kapcsolódási pont, amely alapot szolgáltathat az adó kivetésére, illetve az adó megfizetéséért való helytállás előírására. A Htv. 43. § (4) bekezdésének beiktatásában a jogalkotót többféle megfontolás vezérelhette: kitűzhette célként a helyi önkormányzatok adóbevételeinek biztosítását, valamint azt is, hogy az ingatlantulajdonosok körültekintőbben kössenek az ingatlan használatát korlátozó vagyoni értékű jogot létesítő szerződést. E célkitűzéseknek a Htv. 43. § (4) bekezdése szerinti tartalommal való megvalósítása összhangban áll az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésével.

[htmlbox BDT]

Az indítványozó azzal is érvelt, hogy a Htv. 2013. január 1-jével hatályba lépett 43. § (4) bekezdése a 2010-ben létrejött haszonélvezeti jogot illetően állapít meg kötelezettséget, vagyis a haszonélvezeti jogot a megalapítását követően utólag tette terhesebbé. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében jogszabály a kihirdetését megelőző időre valóban nem állapíthat meg kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben arra mutatott rá, hogy a jogalkotó a múltban létrejött tartós jogviszonyokba azonban belenyúlhat, ha az nem a már végbement teljesítések vonatkozásában hozott létre új jogosítvány-elosztásokat, és változtatta meg a kötelezettségeket. Jelen esetben a Htv. 43. § (4) bekezdése egy adójogi jogviszonyt hozott létre az indítványozó vonatkozásában azáltal, hogy mögöttes felelősségvállalásra kötelezte az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joggal terhelt ingatlan tulajdonosát. A testület értékelése szerint a vitatott rendelkezés egyértelműen a jövőre nézve állapít meg adójogi kötelezettséget, hiszen a „2012. december 31-ét követő időszakra vonatkozó” adó meg nem fizetése esetére helyezi kilátásba a tulajdonos adófizetésre való kötelezését, ezért az AB az alkotmányjogi panaszt elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Pokol Béla volt.

Kapcsolódó cikkek:


A munkáltatói kártérítés összegének megállapítása-I. rész
2018. szeptember 19.

A munkáltatói kártérítés összegének megállapítása-I. rész

A Kúria joggyakorlat-elemző csoportot állított fel a munkáltatók kártérítési felelősségének összegszerűségével kapcsolatos joggyakorlat elemzésére. Mai cikkükben az elmaradt jövedelemre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot ismertetjük.

Jogszabályfigyelő 2018 – 37. hét
2018. szeptember 17.

Jogszabályfigyelő 2018 – 37. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2018/136–139. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó jogszabály nem jelent meg, az Országgyűlés anyagai közül válogattunk.

Ki felel a rossz harmonizációért?
2018. szeptember 14.

Ki felel a rossz harmonizációért?

A magánélethez való jog sérelmét jelenti, ha az uniós jog nem megfelelő átültetéséből fakadóan a magyar jogszabály alapján elvonják a magyar munkavállaló rendes fizetett szabadságát, ezáltal csökkentik a rekreációra, a családi kapcsolatokra fordítható idejét. A jogsértés miatt azonban a magyar állam közvetlen kártérítési felelőssége erre vonatkozó nemzeti jogszabály hiányában nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.