AB: A tulajdonjog védelme nem terjed ki kötelmi jogviszonyokra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság elutasította a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.345/2014/6. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az AB gyakorlata szerint az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének a védelme a dologi és nem a kötelmi jogviszonyokra terjed ki. Az AB elutasításnak indoka, hogy jelen esetben az indítványozó által állított, a faktoráláshoz, követelésvásárláshoz kapcsolódó tulajdonsérelem kötelmi és nem dologi jogi jellegű jogviszonyhoz kapcsolódik, ezért az alaptörvény-sértés nem áll fenn.

 


1. Az alapügy

Az indítványozó és egy speciális alapanyagok értékesítését végző gazdasági társaság (kft.) faktorálási keretszerződést kötött. A faktoring keretszerződés 1. pontja szerint az indítványozó a kft.-től megvásárolta a szerződésben feltüntetett kötelezettekkel, köztük a jelen ügyben adósként szereplő féllel szemben fennálló pénzköveteléseket. A kft. a követelés behajthatóságáért való felelősségét nem zárta ki. A szerződés 14. pontja szerint, ha a kötelezett az igényérvényesítés napját követő 8. napig nem teljesít, vagy vele szemben csődeljárást, felszámolási eljárást kezdeményeznek vagy rendelnek el, úgy a kft. köteles az indítványozó felé készfizető kezesként helytállni, azaz a követelés összegét megfizetni.

A faktorálási szerződés alapján az adós több százmillió forintot fizetett ki az indítványozónak a kft. felé fennálló kötelezettségére hivatkozással. Időközben az adós felszámolását a bíróság megindította. A felszámoló az adós zavartalan működése érdekében a kft.-től alapanyagokat rendelt azonnali fizetéssel. Ez alapján négy számla lett kiállítva és kifizetve közvetlenül a kft.-nek, de ezek a számlák nem lettek faktorálva.

Az indítványozó 2008 júliusában jelentette be hitelezői igényét a felszámolónak, amelyben az előbbi négy számla még nem szerepelt, majd ez után azokra is bejelentette hitelezői igényét a felszámolónak, amelyet azonban a felszámoló 2008. december 10-ei válaszlevelében vitatott. Az indítványozó ez után bírósághoz fordult, és kérte az adós kötelezését a négy számla ellenértékének megfizetésére. Álláspontja szerint ugyanis az engedményezési szerződés alapján a kft. által kiállított számlákból eredő valamennyi követelést az ő részére kellett volna kifizetni.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában azokra a vagyoni értékű jogokra terjesztette ki az alkotmányos tulajdonvédelmet, amelyek funkciójukat illetően „tulajdonszerűek”, például a haszonélvezetre, orvosi praxisjogra stb.

Az eljárás eredményeként a bíróság kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező követelését 15 napon belül felszámolási költség kategóriában vegye nyilvántartásba, és azt a rendelkezésre álló pénzeszközök terhére fizesse ki. A másodfokú bíróság az elsőfokú végzést helybenhagyta, a Kúria azonban a jogerős végzést hatályon kívül helyezte és az elsőfokú végzést megváltoztatva, az indítványozó igényét elutasította.

A Kúria álláspontja szerint az adott faktorálási szerződés alapján konkrét szerződésekre és melléklet számokra hivatkozással történt a fizetés, nem pedig egy általános engedményezési megállapodás alapján. A Kúria szerint az adós megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a vitatott számlákból eredő követelés faktorálására nem került sor és az adós helytállóan fizette ki közvetlenül a kft. számára a felszámolás alatt keletkezett követelés ellenértékét, mert ez az összeg nem illette meg az indítványozót. Utóbbi ez után terjesztette elő alkotmányjogi panaszát, amelyben tulajdonjoga sérelmét állította.

2. Az AB-döntés indokai

Az ügy befogadása során az Alkotmánybíróság (AB) arra jutott, hogy az indítványozónak az Alaptörvény XIII. cikkének sérelmét állító része esetlegesen felvethet alaptörvény-ellenességet, amelynek fennállta azonban csak érdemi vizsgálat során dönthető el, ezért az indítványt befogadta.

Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alaptörvény XIII. cikke alapvetően két szempontból garantálja a tulajdonhoz való jogot. Egyrészt védi a megszerzett tulajdont az elvonás ellen, másrészt védi a szintén már megszerzett tulajdont annak korlátozása ellen. Ugyanakkor az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. A tulajdonjog alkotmányos védelme kiterjed emellett a közjogi várományokra, amelyek az érdekeltek ellenszolgáltatásán, azaz járulékfizetésén alapulnak.

[htmlbox pp_eljarasjog]

Az Alkotmánybíróság gyakorlatában azokra a vagyoni értékű jogokra terjesztette ki az alkotmányos tulajdonvédelmet, amelyek funkciójukat illetően „tulajdonszerűek”, például a haszonélvezetre, orvosi praxisjogra stb. Ennek alapja, hogy a tulajdonjog alkotmányos védelme mögött a tulajdonnak az egyén autonómia-védő funkciója áll.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének a védelme a dologi, és nem a kötelmi jogviszonyokra (pl. szerződésekre) terjed ki. Mivel jelen esetben az indítványozó által állított, a faktoráláshoz, követelésvásárláshoz kapcsolódó tulajdonsérelem kötelmi és nem dologi jogi jellegű jogviszonyhoz kapcsolódik, ezért az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az Alaptörvény XIII: cikk (1) bekezdésének a sérelme nem áll fenn.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Salamon László volt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.