AB: alaptörvény-ellenes a konfiskáló jellegű telekadó

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, megsemmisítette és elrendelte az alkalmazási tilalmát az Újszentiván Község Önkormányzat Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 17/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete 6. § (2) bekezdésének „a II. körzetben: 240,- Ft/m2” szövegrészét.

Az alapügy

Az indítvány alapjául szolgáló ügyben az adóhatóság az indítvánnyal érintett közigazgatási per felperesét annak két ingatlanja után telekadó megfizetésére kötelezte. A fizetendő telekadó mértéke az egyik ingatlan esetében a forgalmi érték 78,18%-a volt, míg a másik ingatlan forgalmi értékét több, mint kétszeres mértékben meghaladta. Az ügy előzményéhez hozzátartozik, hogy az önkormányzati rendelet 2019. január 1-jével módosított rendelkezései szerint a község belterületén (I. körzet) 30 Ft/nm-ről 120 Ft/nm-re emelkedett a telekadó mértéke. A község külterületén (II. körzet) – a kivett major kivételével – a változás aránya ugyanekkora volt: 60 Ft/nm-ről 240 Ft/nm-re nőtt az adómérték.

Az indítványozó bíróság a sérelmezett szabállyal szemben két alkalommal a Kúria Önkormányzati Tanácsához fordult. Az első eljárásban az Önkormányzati Tanács a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmét állító bírói indítványt azzal az elvi tartalommal utasította el, hogy „[a] belterületi ingatlanokra kiszabott telekadóhoz képest a külterületi ingatlanokra vonatkozóan magasabb adómértéket megállapító szabályozás diszkriminatív jellegét önmagában a bel- és külterületi ingatlanok fajlagos értékének összehasonlítása nem alapozza meg.” A második eljárásban pedig az Önkormányzati Tanács az Emberi Jogok Európai Egyezménye Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkébe ütközésének vizsgálatára vonatozó indítványrészt hatáskör hiányában elutasította. Ezt követően fordult a bíróság az Alkotmánybírósághoz.

Az egyedi normakontrollt kezdeményező bíróság álláspontja szerint az az adómérték, amely évente a vagyon értékének közel 60–70%-át teszi ki, súlyosan aránytalannak minősül, és konfiskáló jellege miatt a támadott rendelkezés ellentétes a tulajdonhoz való joggal, a teherbíró képességhez igazodó adózáshoz való joggal, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezségokmánya Első Kiegészítő Jegyzőkönyvébe ütközik. Ebből kiindulva az eljáró bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál azon jogszabályi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát, amely a helyi telekadó mértékét állapította meg.

2. A döntés indokai

Az Alkotmánybíróság először áttekintette az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdésével kapcsolatban folytatott gyakorlatát és levonta az abból adódó következtetéseket. Ennek értelmében a közteherviselési kötelezettség az alapvető kötelezettségek egyike, az Alaptörvény Szabadság és felelősség című részében található. E kötelezettség érvényesülése hiányában fenntarthatatlanná válna a demokratikus jogállam működése, mert nem állnának rendelkezésre a szükséges anyagi erőforrások a közfeladatok ellátásához. Az AB azt is hozzátette, hogy a teherbíró képesség tekintetében az egyén teherbíró képessége és a gazdálkodó szervezeteké külön megítélés tárgyát kell képezze, utóbbiak esetében a teherviselő képesség szélesebb alapokon nyugszik, hiszen a gazdasági teherbírás egy minimumszintjének fennállása – az egyéni teherviselési képesség esetleges hiányával ellentétben – a gazdálkodási tevékenység végzése folytán vélelmezhető, mértéke ugyanakkor esetenként változó lehet.

A teherbíró képesség elve egyúttal az elkobzó jellegű terhek tilalmát is jelenti, amelynek szélső határáig – amíg az nem nyilvánvalóan aránytalan, indokolatlan, eltúlzó mértékű – ugyanakkor a jogalkotó számára széles mozgástér áll rendelkezésre. E tekintetben tehát az Alaptörvényben rögzített közteherviselési kötelezettség azt követeli meg a helyi adók alanyaitól, hogy teherbíró képességüknek, illetve a gazdaságban való részvételüknek megfelelően, vagyis azokkal arányosan járuljanak hozzá a helyi szükségletek fedezéséhez. Ebből következően a súlyosan aránytalan, elkobzó jellegű adó kivetésére az önkormányzatoknak nem ad alkotmányos felhatalmazást az Alaptörvény XXX. cikk (1) bekezdése. Mindez az adóalanyok szempontjából megközelítve azt jelenti, hogy az adómérték kizárólag az arányos mértékig terjedhet minden egyes adóalany esetében, vagyis a tulajdonhoz való jog közteherviselési kötelezettségben jelentkező korlátozása alkotmányjogi értelemben aggályossá válik akkor, amikor a fizetési kötelezettség egyértelműen túlterjeszkedik az arányos mértéken.

Márpedig az Alkotmánybíróság a jelen esetben arra a következtetésre jutott, hogy a támadott rendelkezés olyan mértékben csökkenti az adó tárgyaként szolgáló vagyont, hogy az már nem tud megfelelni eredeti rendeltetésének, ami a cselekvési autonómia hagyományosan anyagi alapjának a megteremtése. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a vizsgált adómérték konfiskáló jellegű, az Alaptörvény érdemben vizsgált rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen, így az eljáró tanács a rendelkezés támadott szövegrészét megsemmisítette.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Schanda Balázs volt.

---