AB: alaptörvény-ellenes az összbüntetés szabályozása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény (Btkátm.) 3. §-a alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A döntéshez különvéleményt csatoltak Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Pokol Béla, Salamon László, Szívós Mária és Varga Zs. András.

  1. Az alapügy

Az indítványozó a Btkátm. 3. §-a alaptörvény-ellenességét állította a korábbi elítéléseit érintően lefolytatott összbüntetésbe foglalási eljárás alapján. A támadott rendelkezés értelmében abban az esetben, ha az összbüntetésbe foglalandó ítéletek közül legalább egy az új Btk. hatálybalépését, tehát 2013. július 1-jét követően emelkedett jogerőre, az összbüntetésbe foglalásra nem a régi Btk., hanem az új Btk. 93-96. §-át kell alkalmazni. Ez a konkrét ügyben azt jelentette, hogy noha az indítványozó ellen folytatott büntetőeljárások kivétel nélkül a régi Btk. alapján minősülő cselekmények miatt folytak, mivel az egyik ítélet 2013. július 1-jét követően emelkedett jogerőre, ezért a panaszos esetében az eljáró bíróságnak az új Btk. összbüntetési szabályait kellett alkalmaznia.

Az új Btk. 93. § (4) bekezdése – a korábban hatályos szabályozással ellentétben – kizárja a többszörös összbüntetésbe foglalás lehetőségét. Ennek következtében nem volt mód arra, hogy az indítványozó korábbi összbüntetését és ezt követően született, legutóbbi jogerős ítéletét összbüntetésbe foglalják, mert az többszörös összbüntetésbe foglalás lett volna. Így az indítványozó kérelmét az eljáró bíróság elutasította. Az indítványozó álláspontja szerint a Btkátm. 3. §-a nem áll összhangban az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság követelményével, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult.

  1. A döntés indokai

A befogadási eljárásban az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tekintette, hogy a Btkátm. 3. §-a, amely az összbüntetésbe foglalásra adott időponthoz  kapcsolódóan kötelezően előírja az új Btk. – elkövetőre nézve hátrányosabb – szabályainak az alkalmazását attól függetlenül, hogy az érintett alapítéletek esetlegesen a régi Btk. rendelkezései alapján születtek, összhangban áll-e az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményekkel.

Az AB mindenekelőtt az összbüntetés jellegét elemezte, és rámutatott arra, hogy az a Btk.-nak a büntetés kiszabására irányadó anyagi jogi szabályai között található, ennek ellenére az összbüntetés megállapítása nem tekinthető klasszikus értelemben vett büntetéskiszabásnak. Összbüntetésbe foglalásnak akkor van helye, ha az elkövető különböző büntetendő cselekményeit a hatóságok külön eljárásokban bírálták el, ennek eredményeként vele szemben több ítéletben szabtak ki határozott ideig tartó végrehajtandó szabadságvesztést. Az összbüntetés szabályainak az alkalmazása során a bíróság a kiszabott jogerős büntetéseket veszi alapul, azok felülbírálatára, újraértékelésére azonban nincs lehetősége. Annak ellenére, hogy az összbüntetés alkalmazása nem minősül a klasszikus értelemben vett büntetéskiszabásnak, mégis az összbüntetési ítélet lesz az a bírósági döntés, amely az elítélt által letöltendő szabadságvesztés tartamát meghatározza, amely alapján az elítélt a büntetést tölti. Ebben a kettősségben ragadható meg a jogintézmény sajátossága: az összbüntetés valójában olyan büntetéskiszabás, amely felülírja a korábbi jogerős ítéletek jogkövetkezményekkel kapcsolatos rendelkezéseit, és megállapítja a letöltendő szabadságvesztés mértékét, de anélkül, hogy a terhelt bűnösségéről maga döntést tartalmazna.

Az összbüntetés nem új keletű jogintézmény, mivel már a Csemegi-kódex óta, tehát több mint száz éve szerves része a hazai büntetőjogi szabályozásnak. Az összbüntetés célja pedig az, hogy a terheltet utólag olyan helyzetbe hozza, mintha a különböző eljárásokban elbírált cselekményeit egy eljárásban halmazati büntetéssel sújtották volna. Ennek következtében az összbüntetés tartamának megállapítása összhangban áll a halmazati büntetés kiszabásának szabályaival, de szükségszerűen tartalmaz a két jogintézmény különbözőségeiből fakadó eltéréseket. Ezen felül az AB azt is megállapította, hogy az összbüntetés szabályai legutóbb az új Btk. hatályba lépésével módosultak, ezekkel pedig a jogalkotó egyértelműen a szigorítás irányába mozdult el. Az új Btk. rendelkezéseinek az alkalmazásával összefüggésben pedig a Btkátm. tartalmaz iránymutatást, az indítványozó pedig éppen ezen törvényhely alaptörvény-ellenességét állította.

Az Alkotmánybíróság azt kellett vizsgálnia, hogy a kifogásolt paragrafus ellentétes-e a visszaható hatály tilalmával. Ezzel összefüggésben az AB elsőként arra emlékeztetett, hogy jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg jogkövetkezményeket: nem rögzíthet kötelezettséget és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. És visszaható hatályról beszélünk továbbá akkor is, ha az új szabály a hatályba lépését megelőzően keletkezett, annak időpontjában fennálló tényállás jogkövetkezményét a régitől eltérően határozza meg.

Az AB mindezek fényében arra a következtetésre jutott, hogy az összbüntetésbe foglalás szükségszerűen legalább két jogerős ítéletet feltételez, amelyek közül a Btkátm. 3. §-a értelmében csak az egyik ítélet jogerőre emelkedésének kell a Btk. hatályba lépését követő időpontra esnie. Az ítélet jogerőre emelkedése, illetve annak időpontja ugyanakkor ténykérdés. Így valamennyi olyan összbüntetési eljárásban, amikor az összbüntetésbe foglalandó ítéletek közül legalább egy ítélet 2013. július 1-jét megelőzően emelkedett jogerőre, megállapítható, hogy a Btkátm. 3. §-ában foglalt alkalmazási szabály a hatályba lépését megelőzően keletkezett tényekre alkalmazandó. Ilyen esetekben a Btkátm. kifogásolt 3. §-a tehát a hatályba lépését megelőzően keletkezett tényekhez fűz új, a korábban hatályos szabályozáshoz képest eltérő jogkövetkezményt azáltal, hogy meghatározza az ebbe a körbe eső ítéletekben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamának a megállapítására irányadó szabályt.

A Btkátm. 3. §-a ezért tartalmilag visszaható hatályúnak minősül, de önmagában ez a helyzet nem vezet feltétlenül alaptörvény-ellenességhez. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében ugyanis a tilalom kizárólag a jogalanyok helyzetét elnehezítő visszaható hatályú szabályra irányadó, ami a jelen helyzetben azonban megvalósul. A régi Btk. és az új Btk. kapcsolódó szabályainak összevetésével ugyanis megállapítható, hogy a hatályos rendelkezések a terheltre nézve hátrányosabbak: az új szabályozás egyértelműen szűkíti azon ítéletek körét, amelyen belül lehetőség van összbüntetés megállapítására. Ezen túl pedig az új Btk. a kiszabható büntetés mértékét érintően is súlyosította a szabályokat, az elítélteknek tehát súlyosabb büntetést kell kiállniuk. És ez történt a jelen ügy indítványozójával is: az új Btk. alkalmazása miatt az indítványozó összbüntetési kérelmét az eljáró bíróság elutasította, ezért neki súlyosabb büntetést kell kiállnia, mintha esetében a régi Btk. rendelkezései alapján sor került volna összbüntetés megállapítására. Az Alkotmánybíróság a fentiekre figyelemmel megállapította, hogy a támadott jogszabályi rendelkezés ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, ezért azt megsemmisítette.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Czine Ágnes volt.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.