AB: bíró szolgálati jogviszonya csak fair eljárásban szüntethető meg

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria bírói szolgálati jogviszony megszüntetésével kapcsolatos Mfv.I.10.499/2018/8. számú valamint a Székesfehérvári Törvényszék 2.Mf.20.744/2016/96. számú ítéletét. A döntéshez Pokol Béla csatolt különvéleményt.

1. Az alapügy

Az alkotmányjogi panasz benyújtásának előzménye, hogy az indítványozó bíró határozatlan időre kinevezett bíróként teljesített szolgálatot a Fővárosi Törvényszéken, amikor néhány hétre kórházba került, majd mintegy két hónapig adaptációs szabadságon volt. Ezt követően a bíróság elnöke soron kívüli munkaköri és szakmai alkalmassági vizsgálatát rendelte el, majd felszólította, hogy bírói tisztségéről 30 napon belül mondjon le. Tekintettel arra, hogy az indítványozó nem kívánt lemondani, elrendelte a pályaalkalmassági vizsgálatának elvégzését az 1/1999. (I. 18.) IM-EüM együttes rendelet szerint. A soron kívüli pályaalkalmassági vizsgálatot az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek (ISZKI) Budapesti Intézetének vizsgálóbizottsága végezte el, és összefoglaló véleménye azt állapította meg, hogy az indítványozó mentális állapotára figyelemmel „aktuálisan bírói tisztségének ellátására alkalmatlan”. A felülvizsgálati vélemény a megállapítást szakmailag helytállónak minősítette, és erre figyelemmel a bíróság elnöke javaslatot tett az Országos Bírósági Hivatal elnökének a felperes bírói tisztségéből való felmentésére.

A köztársasági elnök az indítványozót a bírói tisztség ellátására egészségügyi okból történő tartósan alkalmatlanná válására tekintettel felmentette, ezért az indítványozó felperesként keresetet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz, amely közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg az indítványozó bírói szolgálati jogviszonyát. A másodfokú bíróság a közbenső ítéletet részítéletnek tekintette és megváltoztatta, egyben az indítványozó teljes keresetét elutasította. A Kúria a másodfokú döntést hatályában fenntartotta.

A bíró ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz és alkotmányjogi panaszában kifejtette, hogy szerinte a támadott döntések sértik a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogát, mivel a törvényszéknek nem volt törvényes alapja arra, hogy őt az eljárás folyamán orvosszakértői vizsgálatra kötelezze, amely ellen nem élhetett jogorvoslattal.

2. A döntés indokai

Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt felidézte joggyakorlatát, amelynek értelmében az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése egyes elemeiben – a bírák státusával összefüggésben – értelmezhető Alaptörvényben biztosított jogként, amelyre a bíró alkotmányjogi panaszban hivatkozhat. Az Alaptörvény ugyanis külön előírja, hogy „a bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani.” Ezért az Alkotmánybíróság megítélése szerint az idézett rendelkezéssel összefüggő alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek minősült az ügyben az, hogy egy bíró alkotmányjogi panasz indítvány keretében milyen terjedelemben kérheti tisztségéből való elmozdításával kapcsolatos jogsérelmei vizsgálatát és orvosolását.

Az Alkotmánybíróság felidézte, hogy „[a] bírák nem csak a hatalmi ágak rendszerében foglalnak el premizált helyet. A bírói szolgálati jogviszonyok más közszolgálati jogviszonyokhoz képest is fokozott alkotmányi védelemben részesülnek. A közhivatal viseléséhez való jog mellett a bírák szolgálati jogviszonyának alkotmányi védelme következik az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdéséből is. Az Alaptörvény e rendelkezése szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alávetve. A bírói függetlenség az igazságszolgáltatás függetlenségének legfontosabb garanciája.” Továbbá az Alkotmánybíróság utalt arra is, hogy a bírói függetlenség garanciarendszerében nagy jelentőséget tulajdonított a szervezeti és státusbeli biztosítékoknak is, így a bírói függetlenség és önállóság törvények által körülbástyázott intézményes biztosítása megkérdőjelezhetetlen érték, mivel egyúttal az emberi és állampolgári jogok, valamint a jogállamiság érvényesülésének egyik fontos biztosítéka. Az Alaptörvény 26. cikke ugyanis, azáltal, hogy tételesen kimondja, hogy „a bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani”, az elmozdítás törvényességének kérdését alkotmányos szintre emeli. Ebből következőleg, ha a bíró elmozdítására nem a sarkalatos törvényben meghatározott okból vagy a sarkalatos törvényben meghatározott eljárást sértően kerül sor, akkor nem csak a törvényi előírás, hanem egyben az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése által védett bírói függetlenség is sérül.

Márpedig a konkrét ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az eljáró bíróságok nem nyújtottak jogvédelmet az indítványozónak azzal kapcsolatban, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója elmulasztott lehetőséget adni a személyes meghallgatásra. Másrészt az eljáró bíróságok nem tették lehetővé, hogy az indítványozó a felmentésének alapjául szolgáló pályaalkalmassági szakmai véleményt egészében megismerje. A szakmai vélemény értékelésével kapcsolatos bizonyítási kérdésben független szakértő kirendelését az újabb pályaalkalmassági vizsgálat elvégzésére hivatkozással tagadták meg, holott ennek nem volt helye, és erre nem is került sor.

Mindezek fényében az Alkotmánybíróság szerint ezek a körülmények összességében kétségessé tették, hogy az indítványozó bírói tisztségéből való elmozdítására, illetve a jogvita elbírálására a törvénynek megfelelő, fair eljárásban került sor, ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott bírósági ítéletek megsértették az indítványozónak a tisztességes eljáráshoz való jogát, és a támadott ítéleteket megsemmisítette.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szalay Péter volt.

---