AB: Tartós ápolás diszkriminatív elemekkel

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy diszkriminatív elemeket tartalmazott a tartós ápolás szabályozása, egyben az inkriminált részeket megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság (AB) megállapította, hogy a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 44/A. § (1) bekezdés a) és b) pontját összekötő „és” szövegrésze, valamint b) pontjának „ugyanazon gyermekre tekintettel” szövegrésze alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. A döntéshez párhuzamos indokolást csatolt Schanda Balázs, valamint különvéleményt Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Salamon László, Sulyok Tamás, Szívós Mária és Varga Zs. András.

Az alapügy

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság két bírája, a Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság egy másik bírája és egy alkotmányjogi panaszt előterjesztő fél is azt indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg az Szt. 44/A. § (1) bekezdés b) pont ba), bb) alpontjai és (2) bekezdése alaptörvény-ellenességét, továbbá a bírói indítványok esetében rendelje el a támadott jogszabályhely egyedi ügyben történő alkalmazási tilalmát. Az Alkotmánybíróság az indítványokat tárgyi összefüggésükre tekintettel az Abtv. 58. § (2) bekezdése, valamint az Ügyrend 34. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el, határozatának meghozatala előtt pedig szakmai álláspontjának kifejtése céljából megkereste az emberi erőforrások miniszterét is.

Az egyik ügyben a Kecskeméti Járási Hivatal az alapügy felperesének tartós ápolást végzők időskori támogatása iránti igényét elutasította arra tekintettel, hogy a felperes nem rendelkezik az Szt. 44/A. § (1) bekezdése szerinti 20 év ápolási időszakra vonatkozó igazolással. A felperes a határozattal szemben fellebbezett, amelyben kifejtette, hogy súlyosan fogyatékos, magatehetetlen gyermeke 1968. szeptember 13-án született, akit 2002 áprilisában bekövetkezett haláláig, 33 éven keresztül ápolt. A fellebbezés folytán eljárt Budapest Főváros Kormányhivatala az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyta, indokolásában kifejtve, hogy önmagában a beteg gyermek otthoni ápolása, gondozása a tartós ápolást végzők időskori támogatására való jogosultságot nem alapozza meg, a támogatás megállapításának az is elengedhetetlen feltétele, hogy az igénylő a gyermek után az előírt időtartamra ápolási díjban is részesüljön. A határozat szerint az alapügy felperese 1990. május 1-jétől 2002. április 30-áig volt jogosult ápolási díjra, és részére emelt összegű vagy kiemelt ápolási díj egyáltalán nem lett folyósítva.

A felperes a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult, és kérte a határozat megváltoztatását. Megismételte a fellebbezésében is szereplő azon állítását, hogy nem 20 évig, hanem 33 évig ápolta saját háztartásában súlyosan fogyatékos gyermekét, keresőtevékenységet pedig csak a gyermeke halálát követően, 51 éves korában tudott létesíteni. Álláspontja szerint a gyermeke halálának időpontjában még nem létezett sem emelt összegű ápolási díj, sem pedig kiemelt ápolási díj, amelyek igénybevétele a tartós ápolást végzők időskori támogatása folyósításának előfeltétele, ezért megítélése szerint a jogosultsági feltételek önkényesen lettek meghatározva.

A bíróság osztotta a felperes álláspontját és az Alkotmánybírósághoz fordult. A felperes érvelését azzal egészítette ki, hogy álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés sérti az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdését, valamint XIX. cikk (1) bekezdését, tekintettel arra, hogy mindazon személyek, akik tartós beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeküket legalább 20 évig igazoltan saját háztartásukban ápolták, nem azonos módon részesülhetnek a tartós ápolást végzők időskori támogatásában attól függően, hogy a gyermekük mikor született vagy halálozott el, hiszen ennek függvényében adott esetben nem tudnak eleget tenni a jogszabályban meghatározott igazolási kötelezettségüknek. Az indítvány részletes levezetéssel támasztotta alá, hogy a tartós ápolásra szoruló gyermek születésének és/vagy halálának időpontja a szabályozásból közvetlenül következő módon alapvetően befolyásolja a tartós ápolást végző szülő ellátásra való jogosultságát abban az esetben is, ha egyébként kétséget kizáróan igazolható, hogy a szülő a tartós beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekét legalább 20 évig saját háztartásában ápolta.

A döntés indokai

Az Alkotmánybíróság elsőként a 2017. évi CLXXVII. törvénnyel 2018. január 1-jétől bevezetett, az Szt. 44/A. §-a szerinti tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó szabályozást elhelyezte az Alaptörvény rendszerében. A tartós ápolást végzők időskori támogatása, mint új ellátási forma bevezetésére a törvény indokolása szerint azért került sor, mert „a gyermeküket tartósan ápoló szülők keresőtevékenységet nem – vagy csak korlátozott mértékben – tudnak végezni, a számukra megállapítható nyugellátás mértéke alacsonyabb lehet.” Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a tartós ápolást végzők időskori támogatása nem kapcsolódik közvetlenül a XIX. cikk (1) bekezdésében nevesített anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság, illetőleg önhibán kívül bekövetkezett munkanélküliség eseteihez, illetőleg a XIX. cikk (4) bekezdése szerinti állami nyugdíjnak sem tekinthető, az ugyanis a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek korábbi ápolásán alapuló olyan ellátási forma, amely nem korábbi járulékfizetésen, hanem a jogalkotó diszkrecionális döntésén alapul. Az Alaptörvény XV. cikk (5) bekezdése ugyanakkor, anélkül, hogy meghatározott jogosultságot biztosítana, az ott megjelölt személyi kört (a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket) kedvezményben részesítő jogszabályok megalkotásának kötelezettségét írja elő. Az Szt. támadott rendelkezése éppen ilyen, az Alaptörvény rendelkezését végrehajtó jogszabálynak tekinthető. A jogalkotót ilyen esetben széles körű mérlegelési jog illeti meg mind a jogosulti körnek, mind a juttatás mértékének és egyéb feltételeinek meghatározása tekintetében, de a jogosulti kör, a jogosultság mértéke és egyéb feltételei nem határozhatóak meg önkényes módon. Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése kimondja ugyanis, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, a (2) bekezdés értelmében pedig Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.

Jelen esetben az Alkotmánybíróság megítélése szerint a szabályozás szempontjából egymással szükségképpen összehasonlítható helyzetben vannak azon öregségi nyugellátásban részesülő szülők, akik tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeküket legalább 20 éven át saját háztartásukban ápolták, amely ápolásra tekintettel pedig jelentős, a későbbi öregségi nyugdíjuk összegére is közvetlenül kiható jövedelemkiesést szenvedtek el. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a vizsgálatát a továbbiakban ezen homogén csoportra figyelemmel folytatta le.

Az Alkotmánybíróság a szabályozás azon elemét vizsgálta meg, amely kizárólag az Szt. 44/A. §-ában nevesített ellátások tényleges igénybevétele esetén teszi lehetővé a tartós ápolást végzők időskori támogatására való jogosultság megállapíthatóságát. E tekintetben az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt azt kellett megvizsgálnia, hogy az Szt. 44/A. § (1) bekezdésében nevesített ellátások a tartós ápolásra, gondozásra szoruló tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermek születési, illetőleg halálozási időpontjától függetlenül valamennyi, a gyermekét legalább 20 éven át a saját háztartásában ápoló szülő számára elviekben elérhetőek voltak-e.

Az Szt. 44/A. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja azonban egyértelműen az „e törvény alapján megállapított” gyermekek otthongondozási díját, illetőleg ápolási díjat rendeli az ellátásra való jogosultság megállapításához figyelembe venni, függetlenül attól, hogy már az Szt. hatályba lépését megelőzően is létezett a magyar jogban az ápolási díj intézménye. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy azáltal, hogy az Szt. 44/A. § (2) bekezdése értelmében a 44/A. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti ellátások legfeljebb 10 év időtartamban vehetőek figyelembe, ez egyben szükségképpen azt is jelenti, hogy objektív okokból, pusztán a jogszabály hatálybalépésének időpontja miatt nem tudják 20 éven keresztül igénybe venni a tartós ápolást végzők időskori támogatásához szükséges ellátásokat azok a szülők, akiknek a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeke az Szt. hatálybalépését követő 10 éven belül hunyt el.

Ezen túlmenően az Szt. 44/A. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja értelmében a tartós ápolást végzők időskori támogatására való jogosultság megállapításának mellőzhetetlen feltétele, hogy az igénylő részére legalább egy év időtartamban emelt összegű ápolási díjat vagy kiemelt ápolási díjat folyósítsanak. A jogalkotó ugyanakkor az Szt. 43/A. § szerinti emelt összegű ápolási díj intézményét 2005. szeptember 1-jétől, míg az Szt. 43. § szerinti kiemelt ápolási díjat csak 2014. január 1-jétől vezette be. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy objektív okokból, pusztán a jogszabály hatálybalépésének időpontja miatt nem tudja teljesíteni az emelt összegű ápolási díj vagy kiemelt ápolási díj legalább egy éven át történő folyósításának követelményét az a szülő, akinek a tartós ápolásra szoruló, vagy súlyosan fogyatékos gyermeke ezen jogintézmények bevezetését követő egy éven belül hunyt el.

Mindez egyben azt is jelenti, hogy a homogén csoporton belül a jogalkotó nyilvánvaló különbséget tett akkor, amikor az egyes, a törvényben nevesített ellátási formák igénybevételét kizárólagos bizonyítási eszközzé tette, és ezáltal az ellátás igénybevétele elvi lehetőségéből is kizárta azokat a potenciális igénylőket, akik olyan időszakban ápolták legalább húsz éven keresztül saját háztartásukban a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeküket, amikor a törvényben nevesített ellátások még nem (vagy nem elegendő ideig) léteztek.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként előírta, hogy az Szt. 44/A. §-ának alkalmazása során a tartós ápolást végzők időskori támogatására vonatkozó kérelem nem utasítható el akkor, ha az Szt. 44/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti ellátások igénybevétele hiányában is egyértelműen megállapítható, hogy az igénylő a tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermekére tekintettel a 44/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti követelményeket teljesíti, azaz saját háztartásában legalább húsz éven keresztül ápolta a tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermekét oly módon, hogy ez idő alatt nem rendelkezett napi 4 órát meghaladó munkaidejű munkaviszonnyal vagy más foglalkoztatási jogviszonnyal. E követelmények teljesülésének vizsgálata minden esetben az egyedi ügyben eljáró hatóságok, illetőleg bíróságok feladata. Az alkotmányos követelmény megállapítása mellett pedig az Alkotmánybíróság a támadott jogszabályt mozaikosan meg is semmisítette.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szabó Marcel volt.

Kapcsolódó cikkek:


Képes beszámoló a Jogi Innovációs Napról
2019. december 13.

Képes beszámoló a Jogi Innovációs Napról

2019. november 29-e nem csupán egy egyszerű nap volt, hanem egy meghatározó lépcsőfok, melyet reményeink szerint még számtalan újabb fog követni az együttgondolkodásban.

Adatvédelmi reggeli: Negyedik felvonás
2019. december 11.

Adatvédelmi reggeli: Negyedik felvonás

December 3-án rendezték meg a Mezzo Music Restaurantban a negyedik adatvédelmi reggelit, amelyen az ARB Privacy Consulting Kft. ügyvezetője dr. Révész Balázs mellett, dr. Majsa Ágnes a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Engedélyezési és Incidensbejelentési Főosztályának vizsgálója, valamint Szöllősi Tibor a LegalITLab Kft. ügyvezetője tartott előadást.

AB: A bíróságnak vizsgálnia kell az ÁSZ megállapításait
2019. december 10.

AB: A bíróságnak vizsgálnia kell az ÁSZ megállapításait

Az Alkotmánybíróság a párttámogatás visszafizetésével kapcsolatban úgy döntött, hogy az Állami Számvevőszék megállapításai alapján indult végrehajtási jellegű közigazgatási cselekmények jogszerűségét a bíróságnak érdemben kell felülvizsgálnia.