AB: tulajdonjogsértő a magánút megnyitására való kötelezés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az AB szerint a Kúria döntése anélkül korlátozta az indítványozók tulajdonjogát, hogy az indokolásából egyértelműen kitűnne a beavatkozás mögötti közérdek, a közforgalom elől el nem zárt magánúttá minősítés magyarázata, és azok az okok, amelyek a közforgalom elől elzárt jelleget kétség kívül kizárják.


Az Alkotmánybíróság egyhangú határozatával megsemmisítette a Kúria döntését, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 29. § (2) bekezdése, és 47. § 8. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt azonban visszautasította. A határozathoz Salamon László csatolt párhuzamos indokolást.

 

1. Az alapügy

Az indítványozók az Alaptörvény megsértett rendelkezéseiként a XIII. cikket, B) cikk (1) bekezdését és 28. cikket jelölték meg. A csatolt dokumentumok alapján az indítványozók 2006-ban megvásároltak egy, az ingatlan-nyilvántartásban „kivett, saját használatú út” megnevezéssel szereplő, 2044 m2 területű ingatlant, amely eredetileg az állami erdőgazdasághoz tartozott, és a dolgozók kizárólagos használatára, közforgalom elől elzárt útként létesült. Ez az út a Magyar Állam tulajdonában és az erdőgazdaság kezelésében volt 1998-ig, amikor – átalakulás jogcímén – az erdőgazdaságtól egy erdészeti zártkörűen működő részvénytársaság (Erdészeti Zrt.) tulajdonába került. 2006-ban az indítványozók az utat az Erdészeti Zrt.-től megvásárolták. Az út erdészeti magánútként évtizedeken át sorompókkal volt elzárva a közforgalom elől, és egyetlen funkciója az volt, hogy az erdő területén lévő erdészházat – majd később üdülőt – ezen keresztül lehetett megközelíteni. Az indítványozók ezt az ingatlant is megvásárolták az úttal együtt. Az útra a behajtási tilalmat a közút felől korábban közúti jelzőtábla is jelezte. A közforgalom előtt történő megnyitást sem a tulajdonosok, sem jogelődjeik nem kérték, így erről rendelkező hatósági engedély, vagy ingatlan-nyilvántartási bejegyzés sincs. A helyi Építési Szabályzat és Szabályozási terv releváns része szerint az út nincs összekapcsolva a közúthálózattal. A megvásárolt korábbi üdülőépületet az indítványozók átépítették, és jelenleg ott laknak. A jogvita tárgyát képező, oda vezető utat közlekedésre alkalmas állapotba hozták, majd „süllyedő akadályt létesítettek”, hogy az út kizárólagos használatát továbbra is biztosítsák, és más gépjárművek behajtását, ezáltal lakóingatlanuk megközelíthetőségének esetleges akadályozását megelőzzék.

A helyi polgármesteri hivatal Építésügyi Osztálya azonban bejelentéssel fordult a kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségéhez az út engedély nélkül történt közforgalom előli elzárása miatt. A hatóság a 2013. szeptember 17-én kötelezte az indítványozókat, hogy a jogerőre emelkedést követő 30 napon belül az út közforgalom elől történő elzárását szüntessék meg. Fellebbezés nyomán a másodfokú hatóság a Kkt. magánutat és közforgalom elől elzárt magánutat definiáló 32. § (1) bekezdésére és 47. § 8. pontjára hivatkozva azt a következtetést vonta le, hogy az érintett út nem közforgalom elől elzárt magánút, mert megvásárlásakor nem volt sorompóval vagy más fizikai eszközzel elzárva, nem volt kitéve az elzárásra utaló közlekedési jelzőtábla, az elzárás ténye az ingatlan-nyilvántartásban nem szerepel, és nem történt ezt engedélyező hatósági eljárás sem. Ahhoz, hogy a közforgalom elől el nem zárt magánutat a közforgalom elől elzárják, a Kkt. 29. § (9) bekezdése alapján a közlekedési hatóság engedélye szükséges. Mivel ilyennel az indítványozók nem rendelkeztek, az elzárással jogszerűtlen állapotot tartanak fenn.

A másodfokú közigazgatási határozattal szemben az indítványozók bírósági felülvizsgálat iránti keresetet nyújtottak be. A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte. A bíróság megállapította, hogy az út erdészeti magánútként létesült, amelynek megnyitását a korábbi tulajdonosok nem kérelmezték az erdészeti hatóságtól. A Kúria azonban a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az indítványozók keresetét elutasította. A döntés szerint nem releváns, hogy az út milyen útként létesült, hanem az a fontos, hogy az út az erdészet tulajdonából magántulajdonba került, és ezzel az út funkciója is megváltozott. A kérdéses út sem az eljárás megindításakor, sem a másodfokú határozat meghozatalakor nem volt erdészeti magánút, ebből következően a Kkt. hatálya alá tartozik, ezen belül nem közút, hanem magánút. A Kkt. pedig a magánút két típusát ismeri: a közforgalom elől elzárt, és a közforgalom elől el nem zárt magánutat. A közforgalom elől elzárt magánút definíciónak a vizsgált út nem felel meg a Kúria szerint, ezért közforgalom elől el nem zárt magánútnak minősül.

[multibox]

2. A döntés indokai

Az AB a befogadási eljárás során megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz csak a bírói döntés alaptörvény-ellenességére tartalmaz okfejtést, a támadott jogszabályi rendelkezések vonatkozásában nem.

Az indítványozók amiatt tartották a tulajdonhoz való jogukkal ellentétesnek a Kúria támadott ítéletét, mert az a tulajdonosi autonómiájukat figyelmen kívül hagyva, használati jogukat – ellentételezés nélkül – jelentősen korlátozva írta elő számukra, hogy a tulajdonukat képező magánutat nyissák meg a közforgalom előtt. Az indítványozók számára a döntés azzal a következménnyel jár, hogy a magántulajdonukban lévő, és a lakóingatlanukhoz vezető útról az akadályt el kell távolítaniuk, oda bárki számára gépjárművel a behajtást lehetővé kell tenniük, továbbá mivel ők minősülnek az út kezelőinek, azt folyamatosan karban is kell tartaniuk.

Az Alkotmánybíróság korábban már több esetben vizsgálta azt a kérdést, hogy az alapjogi védelem kiterjed a tulajdonjog részjogosítványaira (így pl. a jelen ügyben hivatkozott használat jogára). Így az Alkotmánybíróság a 1256/H/1996. számú határozatában kifejtette, hogy a használati, a birtoklási és a rendelkezési jog a tulajdonjog tartalmát adó, a tulajdonhoz tartozó részjogosítványok, amelyek a dolog feletti hatalmat és a dolog élvezetét jelentik. Az AB korábbi döntéseiben arra is felhívta a figyelmet, hogy a tulajdonjog (és részjogosítványai) korlátozásának alkotmányosan elfogadható indoka lehet a korlátozás közérdekűsége. A közérdek és a tulajdonkorlátozás arányossága vizsgálatánál pedig az Alkotmánybíróság határozza meg azokat az ismérveket, amelyek a beavatkozás arányosságát eldöntik.

A jogvita tárgyát képező út státuszának meghatározása kapcsán az Alkotmánybíróság megvizsgálta a kérdéskör jogszabályi hátterét. A rendelkezésére álló dokumentumok alapján a jogvita tárgyát képező út nincs összekapcsolva a közúthálózattal, és annak a közforgalom számára történő megnyitását a tulajdonosok nem kérelmezték az erdészeti hatóságtól. Arról kellett dönteni, hogy a közforgalom elől elzárt magánút fogalmi elemeinek megfelel-e, amivel összefüggésben az Alkotmánybíróság felhívta a figyelmet arra, hogy az út mindenkori tulajdonosának kötelessége az út jogi helyzetének a hatályos jogszabályoknak megfelelő rendezése, így az esetleges változásoknak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetése is.

A Kúria döntésének indokolásával összefüggésben az AB megállapította, hogy az részben azt vizsgálta, milyen feltétellel kezelhető egy út közforgalom elől el nem zárt magánútként (az ingatlan-nyilvántartási feltüntetés), majd e feltétel hiányából mégis arra következtetett, hogy a jogvita tárgyát képező út nem közforgalom elől elzárt magánút. Nem ad tehát magyarázatot az indokolás arra, mi alapján mondta ki a Kúria, hogy az út közforgalom elől el nem zárt magánút, ahogyan arra sem, hogy az út státuszának megváltoztatására irányuló hatósági eljárás, illetve engedély hiányában mi alapján foglalt állást a Kúria éppen a közforgalom elől el nem zárt magánúti státusz mellett.

Az AB szerint a támadott bírói döntésben foglalt kötelezés azzal jár, hogy az indítványozóknak a tulajdonukban lévő és csak a lakóingatlanukhoz vezető magánút használatát, ellenérték nélkül, meg kell osztaniuk mindenki mással, aki az útszakaszt használni kívánja. A döntés pedig ezzel anélkül korlátozta az indítványozók tulajdonjogát, hogy az indokolásából egyértelműen kitűnne a beavatkozás mögötti közérdek, a közforgalom elől el nem zárt magánúttá minősítés magyarázata, továbbá azok az okok, amelyek a közforgalom elől elzárt jelleget kétség kívül kizárják. Az indokolás e hiányosságai miatt az Alkotmánybíróság nem is volt abban a helyzetben, hogy a korlátozás elkerülhetetlenségét, közérdekűségét és arányosságát megvizsgálhassa, ezért a bírói döntés a megszerzett tulajdon korlátozásához, az indítványozó tulajdonosi pozíciójába történő behatoláshoz vezetett, amellyel szemben az Alaptörvény XIII. cikke védelmet garantál.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Szalay Péter volt.


Kapcsolódó cikkek