Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az akadálymentesítést a különböző fogyatékossági csoportok eltérő speciális szükségleteire és nem az adott fogyatékossági csoporton belül az egyes személyek saját, különleges igényére figyelemmel kell biztosítani – a Kúria eseti döntése.
Ami a tényállást illeti, a felperes mozgássérült, négykerekű mopeddel közlekedik. Panasza értelmében az egyik Kormányablak nem akadálymentes, ezért az épületbe történő bejutás, így a Kormányablak szolgáltatásainak igénybevétele számára nem egyenlő eséllyel hozzáférhető. Sérelmezte, hogy a bejárati ajtó kifelé nyílik, illetve hogy a rámpa melletti korlátok között 1,82 méter a távolság. Fotocellás ajtó hiányában minden alkalommal befelé és kifelé menetben is mások segítségét kellett igénybe vennie.
Az alperes elutasította a felperes kérelmét. Indokolása szerint kétséges, hogy a felperes oldalán valóban azonosítható tényleges és bekövetkezett konkrét hátrány, mivel saját nyilatkozatából következően is tud ügyet intézni a Kormányablakban. Hangsúlyozta, hogy az akadálymentesítési szempontból nincs konkrét jogszabályi rendelkezés a bejárati ajtó nyitásirányára vonatkozóan, de olyan sincs, ami kifejezetten fotocellás ajtó beépítését írná elő. Kiemelte továbbá, hogy az akadálymentesítési munkálatok elvégzését követően rehabilitációs környezettervező szakértő megvizsgálta az épületet, majd zárónyilatkozatában aláírásával igazolta, hogy a beruházás a komplex akadálymentesítésre részletesen kitérő tervdokumentációnak megfelelően készült el, a megvalósult létesítményben a komplex akadálymentes használat biztosított. Mindezek alapján szerinte nem volt megállapítható, hogy a Kormányablak, illetve az általa nyújtott közszolgáltatások a felperes számára nem egyenlő eséllyel hozzáférhetők.
A kereseti kérelem
A fogyatékos személyek jogairól szóló törvény (Fot.) kimondja, hogy a fogyatékos személy számára – figyelembe véve a különböző fogyatékossági csoportok eltérő speciális szükségleteit – biztosítani kell a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést. A felperes szerint a Kormányablak épülete nem alkalmas e jogok biztosítására, ezért kérte a megfelelő akadálymentesítés elvégzésére való kötelezését. Érvelése szerint a kerekesszék mozgását kifejezetten akadályozza az ajtó, a bejárat rendeltetésszerű használata nehézkes, segítség nélkül nem megoldható. Az akadálymentesítés nem éri el a célját, a Kormányablaknál történő ügyintézés során külső segítséget kell kérnie a bejutáshoz. A tervezett funkcióját be nem töltő módon akadálymentesített épület nem tekinthető akadálymentesítettnek.
Az elsőfokú eljárás
A bíróság megsemmisítette az alperes határozatát és új eljárásra kötelezte őt. Megállapította, hogy az alperes a szükséges és elégséges mértékben nem tett eleget a tényállásfeltárási és indokolási kötelezettségének. Úgy ítélte meg, az alperesnek vizsgálnia kellett volna, hogy a Kormányablak a felperes számára, az állapotának megfelelő önállósággal valójában megközelíthető, bejárható, veszélyhelyzetben biztonsággal elhagyható-e, pontosan azért, mert a felperes a kérelmében ennek az ellenkezőjét állította. Ehelyett megelégedett annak valószínűsítésével, hogy a felperes tudott ügyet intézni a Kormányablakban, az állapotának megfelelő önállósággal való használat kérdésére azonban egyáltalán nem tér ki. Ezért a bíróság szerint a határozat érdemi vizsgálatra alkalmatlan.
A felülvizsgálati kérelem tartalma
Az alperes úgy látta, annak eldöntéséhez, hogy a Kormányablak megsértette-e felperessel szemben az egyenlő bánásmód követelményét, feltárta a szükséges tényeket, azokat értékelte, a határozat mindezeket magában foglaló részletes indokolást tartalmaz. Azt, hogy a létesítmény megfelel a komplex akadálymentesség jogszabályi kritériumainak, szakértői nyilatkozat tanúsította, emellett tény, hogy a felperes minden esetben be tudott jutni a Kormányablakba, ott megkapta a szükséges segítséget. A Kormányablak azzal hogy az adott épület felújítása során teljesítette a komplex akadálymentesítés jogszabályokban rögzített kritériumait, és emellett szükség szerint segítséget nyújtott a felperesnek, eleget tett a Fot. szerinti kötelezettségének, és ezáltal megfelelt az egyenlő bánásmód követelményének is.
Az akadálymentesítés szempontjából nincs a bejárati ajtó nyitására vonatkozó konkrét jogszabályi előírás. A kerekesszék és az elektromos moped nem szinonimák, egymásnak nem megfeleltethető eszközök. A vonatkozó építésügyi szabályok a kerekesszékkel történő megközelítéssel kapcsolatban tesznek előírásokat, az elektromos mopeddel való közlekedés lehetőségének biztosításáról nem rendelkeznek. Úgy vélte, nem azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes az általa használt mopeddel be tudott-e segítség nélkül jutni a Kormányablakba, és ha nem akkor ennek mi volt az oka. A komplex akadálymentesség kritériumainak való megfelelés ugyanis nem egy adott személy, így nem a felperes különböző egyéni igényeinek, illetve szükségleteinek megfelelést jelenti.
A felperes szerint az esélyegyenlőség akkor valósul meg, ha a fogyatékkal élő személy saját képességeihez és állapotához mérten segítség nélkül tud közlekedni. A segítséggel történő bejutás nem felel meg az esélyegyenlőség szabályainak. Az ellenkező érvelés elfogadása elvezethetne odáig, hogy nincs is szükség akadálymentesítésre, mert önmagában az is esélyegyenlőségnek minősül, ha a fogyatékkal élő egyáltalán be tud jutni a hivatalba, függetlenül a nehézségek és az ehhez nyújtandó segítség mértékétől.
A Kúria megállapításai
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény értelmében közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt fogyatékossága miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült, vagy részesülne. Ehhez kapcsolódóan a Fot. rögzíti még, hogy a szolgáltatás akkor egyenlő eséllyel hozzáférhető, ha igénybevétele – az igénybe vevő állapotának megfelelő önállósággal – mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető. Az épület pedig egyenlő eséllyel akkor hozzáférhető, ha mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára megközelíthető, a nyilvánosság számára nyitva álló része bejárható, vészhelyzetben biztonsággal elhagyható, valamint az épületben a tárgyak, berendezések mindenki számára rendeltetésszerűen használhatók.
A Kúria mindezek alapján kiemelte, hogy a hatósági jogkört gyakorló szervezetek, így a kormányablakok kötelesek az egyenlő bánásmód követelményét megtartani, nem alkalmazhatnak hátrányos megkülönböztetést a fogyatékossággal élő személyekkel szemben. Azt, hogy a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségét miként kell biztosítani, a Fot. rendelkezései részletezik, amelyek nem az egyes, különféle fogyatékkal élő emberek egyéni szükségleteinek, hanem meghatározott fogyatékossági csoportok – az adott csoportra jellemző, sajátos – igényeinek biztosítását írják elő. Az eltérő speciális szükségletet tehát nem az adott fogyatékossági csoporton belül, a hasonló fogyatékossággal élők között tovább differenciálva kell megteremteni, hanem az egyes fogyatékossági csoportok között kell különbséget tenni, és az adott csoport különleges igényét kell biztosítani.
A Kormányablaknak mint az egyenlő bánásmód megtartására köteles hatóságnak az esélyegyenlőséget a mozgássérült fogyatékossági csoport részére (is) kell biztosítania, amely csoportnak nyilvánvalóan más szükségletei vannak, mint a látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek csoportjainak. Sem az egyenlő bánásmód törvény, sem a Fot. nem azt írta elő, hogy valamennyi, különböző fogyatékossággal élő személy egyéni, speciális igényét ki kell elégíteniük a hatóságoknak, e törvények alapulvételével a különböző fogyatékossági csoportok, az adott csoport eltérő speciális szükségletét kell biztosítaniuk. Az elsőfokú bíróság téves jogértelmezése vezetett ahhoz, hogy a felperes egyéni körülményeire, az általa használt elektromos mopeddel való közlekedésből fakadó különleges igénynek való megfelelés vizsgálatát hiányolta az alperes eljárásából. Helyes jogértelmezés mentén az alperesnek a tényállást abban a körben kellett felderítenie, arra nézve kellett a bizonyítékokat feltárnia, hogy annak a fogyatékossági csoportnak, amelyhez a felperes is tartozik, biztosította-e a Kormányablak az esélyegyenlőséget.
A Kúria is rögzítette, hogy az akadálymentesítéssel kapcsolatos jogszabályok a bejárati ajtó nyitásirányára vonatkozóan rendelkezést nem tartalmaznak. A szakértői zárónyilatkozat szerint a megvalósult létesítmény teljesíti a jogszabályban előírt követelményeket, abban a komplex akadálymentes használat biztosított. Erre alapozva helyesen vonta le az alperes azt a következtetést, hogy eleget tett az esélyegyenlőség biztosításával kapcsolatos követelményeknek.
A kerekesszék és az elektromos moped nem azonos eszközök, méretükben, teljesítményükben és más egyéb fontos tulajdonságukban is jelentősen eltérnek egymástól. A mozgási funkcióban sérült emberek általános gyógyászati segédeszköze a kerekesszék. A vonatkozó építésügyi szabályok értelmében az akadálymentesítést úgy kell megvalósítani, hogy a sérült ember kerekesszékkel tudjon közlekedni. Önmagában az, hogy a felperes mopeddel közlekedik, nem jelenti azt, hogy az esélyegyenlőséget, illetve az akadálymentesítést a moped méreteihez, és ne az általános kerekesszék méreteihez kellene igazítani. Mindezek alapján a Kúria szerint közvetlen hátrányos megkülönböztetés nem valósult meg, az egyenlő bánásmód követelménye nem sérült, hiszen a felperes végső soron még az általa használt mopeddel is, a Kormányablak segítsége révén el tudta intézni hatósági ügyét.
Mindezek alapján a Kúria úgy ítélte meg, hogy a bíróság jogellenesen semmisítette meg a jogszerű határozatot és kötelezte az alperest új eljárásra, ezért a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a keresetet elutasította
Az ismertetett döntés (Kúria Kfv.III.37.697/2020.) a Kúriai Döntések 2021/4. számában 118. szám alatt jelent meg.
Releváns jogszabályhely: 2003. évi CXXV. törvény 4. §, 8. §, 1998. évi XXVI. törvény 4. §, 7/A. § (1) bekezdés.
