Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lukács Zsuzsanna két évtizedes bírósági elnökségről, a mindig csúcsra járatott Fővárosi Ítélőtábla megszervezéséről, a család és Miskolc szeretetéről
„Tudatosan készültem bírónak, jóllehet a családban a legtöbben orvosok. Egyetlen ellenpélda akadt, az édesapám bátyja, aki büntetőbíró volt. Tehát a választásom nem minden előzmény nélküli” – mondja Lukács Zsuzsanna, aki immár második, s a törvény szerint egyben utolsó elnöki ciklusát tölti a Fővárosi Ítélőtábla élén. A nyugalmat árasztó, olykor a humorát is megcsillantó főbíró 2003-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság elnöke volt,
pedig amikor 1981-ben megkapta bírói kinevezését a Miskolci Járásbíróságra, „eszembe se jutott, hogy valaha is vezető leszek. Sohasem vezérelt karriervágy; idővel az újabb és újabb, izgalmas feladatok találtak meg engem és nem fordítva”. Két évtizedes elnökség sem őrölte fel, hiszen mindig akadnak új helyzetek, melyektől sohasem válhat rutinszerűvé ez a beosztás. Mivel mind
a mai napig erősen kötődik Miskolchoz mint szülőföldjéhez, sokat tépelődött: a Fővárosi Ítélőtábla felállításának megszervezése után pályázzon-e az elnökségre. „Bár bő tíz éve itt dolgozom, soha nem lettem pesti”. Boldogan emlékszik viszont a fővárosi indulásra: „a Legfelsőbb Bíróságtól hozzánk került hatalmas mennyiségű ügyet bő egy év alatt sikerült befejeznünk. Persze éreztük, egy magunk által teremtett értékrend alapján szervezhetünk egy új bírósági szintet. Ez a motiváció egy olyan motor volt, ami szinte magától hajtott bennünket”.
Fotók: Mózsi Gábor
►Elnök asszony, az ön által vezetett Fővárosi Ítélőtábla „normál üzemmódban” is a legnagyobb forgalmú táblabíróság, miközben az elmúlt időszakban újabb, fajsúlyos feladatokat kapott a szervezet. Ilyen például az állam elleni devizahiteles banki perek fellebbezéseinek elbírálása. Mit gondol, lesz-e másodfokú dömping, azaz a pénzintézetek tisztességes eljárását kétségbe vonó, javarészt elmarasztaló, zömében már megszületett első fokú ítéleteket a bankok sorra megtámadják-e önöknél? Néhány bank esetében a kérdés már az Alkotmánybíróság asztalán van, e beadványokról várhatóan év végéig verdikt is születhet. Így viszont az a különös helyzet állhat elő, hogy az alkotmánybírósági eljárással szinte azonos időben zajlik majd a táblabíróságon folyó fellebbezések elbírálása. Ezért az is kérdés, hogy önöket mennyiben kötik, illetve befolyásolhatják majd a netán menet közben megszülető AB-döntések?
A vonatkozó törvény értelmében ezeknek a banki pereknek a kizárólagos illetékességű első fokú bírósága a Fővárosi Törvényszék, míg másodfoka a Fővárosi Ítélőtábla. Mindkét bíróságot igen szoros határidők kötik az igények elbírálásakor. Első fokra eddig összesen 79 ilyen devizahiteles ügyben érkezett kereset a bankoktól, a mai napig (az interjú nyomdába adásának időpontjában, szeptember 26-án ezek az adatok voltak ismertek – a szerk.) 30 fellebbezés érkezett az ítélőtáblára. Úgy számoltunk, hogy ha mind a 79 elsőfokú ügy eljutna hozzánk, az erre külön kirendelt bírákkal el tudjuk végezni a munkát. További kérdésére a válasz pedig az, hogy az Alkotmánybíróság elé kerülő beadványok elbírálására, tehát az Alkotmánybíróság döntésére az ítélőtáblának nem kell várnia.
►Netán maga az ítélőtábla is kérhet alkotmánybírósági állásfoglalást egy fellebbezés kapcsán?
Ez is megtörténhet. Az Alkotmánybírósághoz fordulás minden magyar bíró számára törvényi felhatalmazáson alapuló jogosítvány, függetlenül attól, hogy melyik bírósági szinten ítélkezik. Szólnom kell azonban arról, hogy ezen perekben a jogszabály rendelkezése alapján felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához. A törvényben előírt rövid határidő betartása érdekében az Országos Bírósági Hivatal elnöke nemcsak hozzánk, hanem a Kúriára is kirendelt más bíróságokról kollégákat. A Fővárosi Ítélőtábla összesen húsz, különböző törvényszékeken dolgozó kollégát tervez beosztani e többletfeladatra, miközben ők ezzel egyidejűleg saját szolgálati helyükön is végzik ítélkezési munkájukat. Nekünk szükségünk van a segítségre, hiszen az ítélőtábla engedélyezett bírói létszáma 80 fő, míg jelenleg ténylegesen 73 bíró ítélkezik. Nagyon sok kiemelt és soron kívüli ügy van folyamatban. Ezeknek, valamint a devizapereknek az intézésével egy időben történik a választási ügyek elbírálása is, aminek bírói fóruma ugyancsak az ítélőtábla. A jelenlegi önkormányzati választási kampányban a Fővárosi Ítélőtáblára eddig (ugyancsak szeptember 26-áig – a szerk.) 27 ügy érkezett. A már vázolt helyzet és a választási ügyekben előírt nagyon rövid elintézési határidő (egy, illetőleg három nap), indokolta, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke fővárosi és Budapest környéki közigazgatási ügyszakos bírákat rendeljen ki hozzánk, akiket szükség esetén be tudunk osztani bírói tanácsainkba. Így reményeink szerint összességében ebben a nehezebb időszakban is zökkenőmentesen, határidőben tudjuk feladatainkat ellátni.
►Ha már említette a választási ügyeket, szeptember elején döntött úgy a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) helyesen állapította meg: nem történt törvénysértés, amikor Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció (DK) csepeli polgármesterjelöltje és Falus Ferenc (Együtt–PM, MSZP–DK) főpolgármester-jelölt választási kampányt folytatott egy csepeli orvosi szakrendelőben. Ezzel az ítélőtábla elutasította Németh Szilárd (Fidesz–KDNP) csepeli polgármester felülbírálati kérelmét, amelyet az FVB határozata ellen nyújtott be. Mennyiben tudják megóvni magukat az esetleges politikai nyomástól az ilyen felfokozott hangulatú időszakokban is?
Ez nem is lehet kérdés. Egy bírónak nem csak kell, de ellen is tud állni az ilyenfajta törekvéseknek. Akkor méltó ugyanis a hivatáshoz, ha a közvéleménytől teljesen függetlenül képes dönteni, mivel az esküjéhez is híven, csak a törvényeknek és a saját lelkiismeretének kell engedelmeskednie. Ez a bíró egyértelmű kötelezettsége.
►A másik ilyen nagy port kavart, közelmúltbeli verdiktjük volt, amikor szeptember 10-én jogerősen felmentették a volt titkosszolgálati vezetőket, Laborc Sándort és Galambos Lajost a nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól. Az előbbihez hasonlóan, gondolom, ez esetben is hasonló következtetések vonhatók le? Sajnos azonban, mivel az ügy részletei államtitkot képeznek, a nyilvánosság nem juthat közelebb az igazság megismeréséhez. Bár a titkosítást általánosságban csak a titokgazda jogosult feloldani, talán mégsem indokolatlan a laikus kérdés: adott esetben, kivételes indokok alapján maga a bíróság is megteheti, de legalábbis kezdeményezheti?
A törvény szerint erre a bíróságnak nincs lehetősége, így e konkrét esetben is államtitok miatt tartott zárt ülést az eljáró tanács, kizárólag az ítélet rendelkező része volt nyilvános, ám annak szóbeli indoklása már ismét zárt ajtók mögött hangzott el. A titkos ügykezelésre vonatkozó szabályok nagyon szigorúak. A bíróság tehát még kivételes esetben sem kezdeményezheti a titkosítás feloldását, arra kizárólag a titokgazda jogosult.
►Ön nagyon régóta, bő két évtizede igazgatási vezető, sokáig a Borsod Megyei Bíróság, majd a táblabíróságok újbóli felállítása óta, azaz indulásától a Fővárosi Ítélőtábla elnöke. Miközben egy ítélkező bíró kizárólag magáért és a saját döntéseiért, egy vezető az általa elnökölt teljes bírói karért felelős. Nem őrölte fel ez a hosszú mandátum?
Ezt sosem éreztem, a mai napig ugyanolyan aktivitással dolgozom elnökként. Mindig akadnak új helyzetek és feladatok, melyektől sohasem válhat rutinszerűvé ez a beosztás. Amikor 1981-ben megkaptam a bírói kinevezésemet a Miskolci Járásbíróságon, eszembe se jutott, hogy valaha is vezető leszek. Talán nehéz elhinni, de sohasem vezérelt semmilyen karriervágy, még csak egészséges becsvágy sem. Inkább azt mondanám, idővel az újabb és újabb, izgalmas feladatok „találtak meg” engem és nem fordítva, ezek pedig olyan, addig meg nem élt, szép kihívások voltak, melyeket az adott időben az akkori életkoromnak megfelelően tudtam kezelni. Egészen fiatalon, 36 évesen lettem a Borsod Megyei Bíróság elnöke, alig tizenegy évvel a bírói pályakezdés után. Ez valóban komoly dolognak számított, s több szempontból is megtisztelő volt. Ám ennek a kinevezésnek érdekes, egészen a kezdetekig visszanyúló „előélete” volt. Talán a szerencsének is köszönhetem, hogy az egyetemen a negyed- és az ötödévet a Borsod Megyei Bíróság tanulmányi ösztöndíjasaként végezhettem el, s így is diplomázhattam. Tudni kell, hogy akkoriban jóval kevesebb joghallgató volt, ezért a bíróságok sem bővelkedtek friss diplomás pályakezdőkben, tehát ilyenformán is igyekeztek biztosítani az utánpótlást. Abban az időben mindössze három helyen folyt jogászképzés, Budapesten, Pécsett és Szegeden. Én ez utóbbi városban, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem, majd a Borsod Megyei Bíróságra kerültem fogalmazónak. A bíróvá váláshoz szükséges gyakorlati időt polgári és büntető ügyszakban kiváló bírók mellé beosztva töltöttem, illetőleg pár hónapig – a megyei bíróság polgári elnökhelyettesének irányításával – a törvényességi óvások előkészítésében vettem részt. Ezen utóbbi időszakban közvetlenül is beleláthattam az igazgatási munka mindennapjaiba. Egyetemistaként – mint oly sokan – még büntetőbíróként képzeltem el a pályámat, de az államvizsgát megelőző szakmai gyakorlat alatt már eldöntöttem, hogy a civil joggal szeretnék foglalkozni.
Több évfolyamtársammal együtt indultunk fogalmazóként, és a másik két egyetemről odakerült pályakezdőkkel is nagyon jó kapcsolatunk alakult ki. Kifejezetten jó hangulatú, jó légkörben dolgozó közösség volt a mienk. Nagyon sok időt töltöttünk együtt szabadidőnkben is. A szakvizsga után 1981 szeptemberétől kaptam bírói kinevezést a Miskolci Járásbíróságra. A polgári szakágba kerültem, így fogalmazóként ebben az ügyszakban elsajátított ismereteket tudtam hasznosítani. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a polgári jog területén mind bíróként, mind pedig ügyvédként a szakma sok kiválósága dolgozott, akik nagy befolyással voltak rám. Olyan tanácselnökök, így dr. Novák István, dr. Csillám István, dr. Császár Ferenc adtak mintát, szolgáltak példaképül, akik rendkívüli tudással, végtelen emberi tartással rendelkeztek. Azt a műveltséget, bölcsességet pedig, ami az ügyvédi kar régi nagyjai – közöttük dr. Isépy Tamás – jogi képviselői munkája során megnyilvánult, csak csodálni tudtam. Az emberi tulajdonságokat, a felek lelkivilágát is jól ismerő, nagy tapasztalatú ügyvédek sok segítséget adtak a fiatal bíróknak, így nekem is, amikor parázs hangulat alakult ki a tárgyalóteremben. Nagyon sokat tanultam az általam név szerint is említettektől, akik sajnos ma már nincsenek közöttünk.
A kezdő bírói évek után újabb izgalomra adott okot, amikor 1987-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságra osztottak be. Abban az időben még nem volt a ma ismert pályázati rendszer, de nem az ismeretlenből „dobtak a mély vízbe”, hanem a fellebbviteli bíróság ismerte az első fokú ítélkező munkámat, és a végleges beosztás előtt kirendelt bíróként többször tárgyaltam megyei másodfokon. Ezúttal is szerencsém volt, olyan fellebbviteli tanácsba kerültem, ahol idősebb kollégáimtól szintén sok mindent elsajátíthattam. Valószínűleg évekig maradtam volna ítélkező bíró, de közbejött a rendszerváltás, mely egy egészen új helyzetet teremtett a bíróságok életében is. A vezetői állások betöltésére pályázati rendszert vezettek be, ami önmagában még nem inspirált volna, de az a lehetőség, hogy a bírói testület tagjaként beleszólásunk van a pályázatok elbírálásában, arra indított bennünket, hogy egymást bíztattuk annak megírására. Miért is ne próbálnánk meg? – kérdezgettük egymástól. Ebben benne volt a rendszerváltás hangulata, a fiatalos lendület, és részemről az is, hogy bíztam magamban. Végül, nagymértékben befolyásolt, hogy a határidő lejárta közeledtével egyre többen bátorítottak a feladat elvállalására. A pályázat elbírálása során dr. Balsai István igazságügyi miniszter úr bizalmat adott, és 1992. március 1-jétől kinevezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság élére. Az ötéves megbízatásom lejártakor a bírói kar teljes támogatottságával pályáztam ugyanarra a posztra, így az MDF-kabinetet követő Horn-kormány minisztere, dr. Vastagh Pál is átadta az újabb öt évre szóló kinevezést.
Ugyanebben az évben decembertől a bíróságok központi igazgatását ellátó, újonnan felállított Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja, majd elnökhelyettese lettem. Ezt a tisztséget 6 évig töltöttem be. A táblabíróságok felállításáról is az 1997-es igazságügyi reform idején született döntés, de a végrehajtását a kormányváltás után felfüggesztették és végül 2002-ben indították újra. Először három helyszínre koncentrálva, Budapestre, Szegedre és Pécsre. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2002 novemberében bízott meg a Fővárosi Ítélőtábla megszervezésével. Lényegében 3 hónapom volt arra, hogy áprilisig megteremtsem az ítélőtábla működéséhez szükséges feltételeket. Közbeszerzési eljárással intézkednem kellett az ítélőtábla elhelyezéséről tekintettel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság által felajánlott épületrész kizárólag az igazgatási szervezeti egységek és a büntető kollégium elhelyezésére volt elegendő. Gondoskodnom kellett az ítélőtábla helyiségeinek berendezéséről, fel kellett állítani a munkavégzéshez nélkülözhetetlen számítógépes rendszert. Pályázatot kellett kiírni az ítélőtábla valamennyi vezetői és bírói álláshelyének betöltésére, intézkedni kellett az igazságügyi alkalmazotti álláshelyek betöltéséről. Sokak áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy 2003. július elsején hivatalosan is bejelenthettem a Fővárosi Ítélőtábla működésének megkezdését.
►De ekkor még mindig dönthetett volna úgy, hogy visszatér Miskolcra. Milyen érvek szóltak mégis amellett, hogy Budapesten is megpályázzon egy újabb elnökséget?
Be kell vallanom, sokat tépelődtem, mielőtt beadtam a pályázatom. Miskolctól mint szűkebb hazámtól, lélekben és fizikailag sem tudtam elszakadni mind a mai napig. Az egész életem Miskolchoz kötődik. A családom, a régi barátaim mind ott vannak. Eredetileg nem akartam Budapesten maradni. Bár bő tíz éve itt dolgozom, soha nem lettem pesti. Ha tehetem, a mai napig minden hétvégén hazautazom. A pályázat benyújtása végül is a kollégák ösztönzésére történt. Az új bíróság létrehozatalának résztvevői, a tábla újrateremtésének szereplői szerették volna, ha a felállítás lendülete tovább folytatódik, a lelkes és fegyelmezett munka eredményeképpen kibontakozóban lévő közösség összekovácsolódik és megszilárdul. Ehhez az én személyemben látták a garanciát. Fájó szívvel jöttem el Miskolcról, de megnyugtatott, hogy szakmailag felkészült, az időszerű munka iránt elkötelezett kollégákat hagytam ott. Két pályázó közül mind a bírói kar, mind az Országos Igazságszolgáltatási Tanács támogatását én kaptam meg, így lettem 2004 januárjától a Fővárosi Ítélőtábla első kinevezett elnöke.
Négy esztendeje, 2010-ben újabb pályázatom is támogatásra talált, ismét kinevezést kaptam, mandátumom 2015 végén jár le. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény módosított rendelkezése két alkalommal tesz lehetővé ugyanarra a vezetői tisztségre történő kinevezést, kivéve, ha az Országos Bírói Tanács ehhez hozzájárul. Az Országos Bírói Tanács megalakulása óta kizárólagos szabályként veszi figyelembe a kétciklusos kinevezést, a kivétel lehetőségével következetes gyakorlata szerint nem él. És itt visszakanyarodnék korábbi kérdéséhez. Ma is ugyanolyan lendülettel dolgozom, mint vezetői kinevezésem kezdetén, nem őrölt fel az igazgatási munka, de az Országos Bírói Tanács fent említett gyakorlata nélkül sem pályáznék újabb elnöki állásra. Így megbízatásom lejártával a hatályos törvényes szabályozás értelmében a Fővárosi Ítélőtábla tanácselnökeként folytatom tevékenységem, lendületemet a mindennapos ítélkezésbe vetem.
