Az állami akarat emberi jogi korlátai

Szerző: Dr. Grád András - Dr. Novák Rebeka
Dátum: 2016. március 3.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2013-as nyugdíjreform során gyakran találkozhattunk olyan hangzatos kifejezésekkel, mint „társadalmi igazságérzet” vagy „kettős ellátás tilalma”. Ezen – önmagukban valós tartalom nélküli – fogalmakkal nem is lenne semmi probléma, ha a propagandán túl a jogalkotás során a demokratikus jogállam alapvető elemeinek, mint például az emberi jogoknak és a szakmai szempontoknak megfelelő tartalommal kerülnének megfogalmazásra. Ennek hiányában azonban az ilyen típusú kifejezések leginkább egy antik kovás puskához hasonlatosak, amely előfordulhat, hogy még működőképes, azonban ugyanilyen könnyen előfordulhat, hogy visszafelé sül el. 


Amennyiben pedig ez egy jogalkotási „puska” esetén történik meg, úgy annak következménye, hogy hazánk egy újabb Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott elmarasztaló ítélettel „büszkélkedhet”, és súlyos összegeket kell megfizetnie az emberi jogok megsértése miatti kárpótlásként. Ennek legfrissebb hazai vonatkozású, a közérdeklődés tárgyát képező példája a 2015. december 15. napján kelt és nyilvánosságra hozott Fábián v. Hungary ítélet[1], amelyben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról 2013-as módosításával a jogszabály 83/C. paragrafusába iktatott, egyes közszférában tisztséget betöltő munkavállalók öregségi nyugdíjának szüneteltetését előíró rendelkezés, pontosabban annak az alkalmazása sérti az Egyezmény[2] megkülönböztetés tilalmát tartalmazó 14. cikkét az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkével összefüggésben, ezért vagyoni és nemvagyoni kártérítés, továbbá eljárási költségek megfizetésére kötelezte Magyarországot a kérelmező részére.

Az Egyezmény és az ahhoz tartozó kiegészítő jegyzőkönyvek alapvető célja a második világháború keserves tapasztalatai után az emberi jogok hatékony nemzetközi biztosítása és védelme. Az államok által történő szimbolikus alávetésen túl az Emberi Jogok Európai Bizottsága és Bírósága, majd 1998 után az egységes Emberi Jogok Európai Bírósága[3] az egyezményben részes államok marasztalásával és kártérítés megfizetésére kötelezés eszközével hatékony fórumnak bizonyul az emberi jogi jogsértések „honorálására”. Bár a Bíróság nem negyedfokú bíróságként vagy quasi nemzetközi alkotmánybíróságként látja el tevékenységét, azonban mind konkrét döntéseinek, mind az azok által formálódó joggyakorlatának vitathatatlan hatása van a tagállamok jogalkotására, jogalkalmazására, amely túlmutat egy adott ítélet végrehajtásán. A sokat emlegetett hasonlat szerint képzeljük el az egyezmény hatálya alá tartozó nemzetközi közösséget egy elit klubként, amelynek megvannak a maga formális és informális szabályai. Nem kötelezi a tagot semmilyen „kényszer” azok betartására, ahogyan az Egyezményből vagy a Bíróság ítéletiből sem következik egy jogszabály vagy jogalkalmazói gyakorlat módosítására vonatkozó kötelezettség, azonban az általunk előbb elképzelt klub tagja a többi tag részéről igencsak lesújtó pillantásokra és egyre romló hírnévre számíthat, amely más alkalmakkor, például egy nemzetközi szerződés megkötése, netán egy rangos sportesemény megrendezési jogának odaítélése esetén nagyon is kézzelfogható hátrányt jelent a számára.

Természetesen a társadalom igazságérzete olyan jelenség, amely a történelem során rendszereket határozott meg vagy éppen azok bukását eredményezte, azonban semmiképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a pszichológiából ismert tény, hogy a közhangulat egy-egy jól komponált propagandával könnyen alakítható. Így hamar kialakítható a krőzusi nyugdíjas képe, aki csak azért vállal ismét munkát, mert unja már otthon a libasültet és a pezsgőt, na meg persze fondorlatos módon az állami költségvetésen akar élősködni. A valóság persze ezen manipulatív képtől messze eltér. A kérelmező esetében például nem beszélhetünk sem kiugróan magas nyugdíjról, sem valamiféle álomfizetésről. Nem rúgtak ki vagy utasítottak vissza jól képzett és a feladatra messzemenőkig alkalmas ifjú munkavállalókat azért, hogy a már nyugdíjas kérelmezőt kinevezzék tisztségére. Még csak nem is valamilyen magas státuszba került, amely egy magas nyugdíj mellet az átlagfizetést jelentősen meghaladó keresetet biztosított volna számára. Közterület felügyelőként került alkalmazásra, tekintettel arra, hogy szükség volt a munkaerőre, és a kérelmező korábban évtizedeken át kifogástalanul látta el a feladatát. Tehát azon felül, hogy a kérelmezőnek a megélhetéséhez volt szüksége arra, hogy a nyugdíj mellett ismét munkába álljon, a társadalom számára is előnyt jelentett, hiszen egy másként betölthetetlen állásra jelentkezett egy közfeladatot teljesítő szakmában.

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

Az Egyezmény 14. cikke kimondja, hogy az Egyezményben deklarált és biztosított emberi jogok és szabadságok „élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani”[4]. Maga az Egyezmény szövege is utal arra, hogy az abban meghatározott jogok és szabadságok tekintetében állítja fel jelen cikk a tilalmat, továbbá a Bíróság e cikkel kapcsolatos gyakorlata már az 1970-es években kialakult, és azóta is változatlanul fennáll. Ennek értelmében a 14. cikk alkalmazására kizárólag egy másik, az Egyezmény, illetve a kiegészítő jegyzőkönyvek valamely cikke által tartalmazott jogosultsággal, illetve szabadsággal összefüggésben lehetséges, önmagában nem, tehát a jogellenes és alaptalan megkülönböztetésnek valamely egyezményes jog vagy szabadság érvényesülése, biztosítása kapcsán kell felmerülnie. Azonban a 14. cikk megsértése megállapításának e szempontból mindössze a fent említett másik cikkel való összefüggés a feltétele, az már nem, hogy az adott jogalkalmazás meg kifejezetten meg is sértse a 14. cikk alkalmazásának alapjául szolgáló másik cikket is. Így amennyiben az állam az alapul szolgáló cikknek megfelelő magatartást tanúsít, azonban ennek során önkényes megkülönböztetést tesz, úgy mégis egyezménysértést valósít meg, és az elmarasztalására kerül sor.[5] A Fábián v. Hungary esetben a 14. cikk megsértését a Bíróság az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkével összefüggésben állapította meg. Ezen cikk a tulajdon védelmét hivatott biztosítani, amelynek keretében kimondja, hogy „Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek ahhoz, hogy a javaknak a köz érdekében történő használatát szabályozhassák, illetőleg az adók, más közterhek vagy bírságok megfizetését biztosítsák.” Az Egyezmény ezen cikkének értelmében vagyoni javaknak tekintendő a már meglévő vagyoni elem, a vagyoni jogok és jogosultságot, továbbá a jogosan elvárt bevétel[6] is. E körben tehát, ahogyan a Bíróság korábbi ítéleteivel összhangban a Fábián v. Hungary esetben is megállapította, a nyugellátás – annak mind már kifizetett és még ki nem fizetett, de jogosan várt formája – az Első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkében megfogalmazott védelmet élvező anyagi javak körébe tartozik.

A 14. cikk megsértésének megállapításához a megkülönböztetés fennállását a kérelmezőnek kell megalapozottan alátámasztania. Ez a Fábián v. Hungary ügyben ez azt jelentette, hogy a kérelmezőre hárult annak kifejtése és levezetése, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 83/C. §-ának szabályai miként tesznek különbséget az egyébként azonos vagy hasonló helyzetű személyek, konkrétan az ismét munkába álló nyugdíjasok között. Ezt követően azonban már az államot terheli a bizonyítási kötelezettség abban a kérdésben, hogy az általa alkalmazott megkülönböztetés nem önkényes és indokolatlan, tehát nem diszkriminatív, hanem objektív és ésszerű indokokon alapul, mind a konkrét intézkedés céljának és hatásának tekintetében, mind pedig az általános demokratikus jogelvekkel összhangban, továbbá az alkalmazott intézkedés arányos a meghozatalával megvalósítani kíván céllal[7]. Ezen követelmények hiányában, vagy azok nem megfelelő bizonyítottsága esetén (az állam részéről), az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapítja a 14. cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértését. A Fábián v. Hungary esetben az Emberi Jogok Európai Bírósága az alábbi két elem tekintetében találta diszkriminatívnak a kérelem tárgyává tett jogszabályhely rendelkezéseit.

  • A Bíróság megállapította az indokolatlan megkülönböztetés tényét a közszférában dolgozók és a magánszférában dolgozók között.
  • A diszkrimináció másik elemét a Bíróság a közszférában tisztséget betöltő személyek minden alapot és objektív indokot nélkülöző megkülönböztetésében látta.

Közszféra vs. magánszféra – avagy a nyugdíjas munkavállalók mint közös halmaz

Magyarország döntésének alátámasztásaként alkalmazott egyik fő érve az volt, hogy a társadalmi igazságosság érdekében meg kívánja szüntetni azt, hogy egy személy több forrásból részesüljön juttatásban.  A Bíróság azonban úgy véli, az állam által „kettős ellátás” elnevezéssel illetett állapot elkerülését megcélzó azon érvelés, miszerint az állami költségvetésből nyugdíj ellátás azoknak jár, akik életük foglakoztatási szempontból aktív szakaszát már lezárták, így megélhetésük ezáltal biztosított, nem nyújt objektív indokot a köz- és a magánszektorban dolgozók ilyen módú megkülönbözetésre. Hiszen a magánszektorban dolgozók továbbra is több forrásból részesülnek juttatásban, míg a közszféra dolgozói számára ez a 14. cikkben említett egyéb helyzet – vagyis a közszektorban alkalmazás – miatt ugyanez nem megengedett. Persze ezen állami érv hallatán jogosan merülhetne fel az olvasóban a kérdés, miszerint ha ez így van, miért nem ütközik a „kettős ellátás” tilalmának magasztos fogalmába az, ha mondjuk egy országgyűlési képviselő a munkájáért járó díjon felül például bizottsági tagságért vagy tanácsadói feladatok ellátásáért további díjazásban részesül. Bár a felvetés érdekes és valóban érdemi észrevételt fogalmazna meg ezen állami érv létjogosultsága kapcsán, azonban jelen cikknek nem képezi tárgyát. Sokkalta inkább az érdemel figyelmet, hogy a Bíróság a nyugdíjkérdés kapcsán ezen érvelést elfogadhatatlannak, az erre épülő szabályozást pedig diszkriminatívnak találta. 

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia

2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel.

Napijeggyel a részvétel mindössze 39.990 Ft+ áfa!

Részletes program és jelentkezés >>

Kivéve a gyevi bírót[8] – a közszférában dolgozók közötti indokolatlan különbségtétel

A fent említett magánszféra – közszféra különbségtételnél is problémásabbnak találta a Bíróság a közszféra egyes tisztségviselői közötti különbségtételt. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 83/C. § ugyanis felsorolja azon közszférába tartozó tisztségeket, amelyek betöltése esetén a nyugellátásra jogosult személy nyugdíjának kifizetését szüneteltetni kell. Ezen tisztségek az alábbi jogviszonyon alapulnak: közalkalmazotti jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, állami vezetői szolgálati jogviszony, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszony, bírói szolgálati viszony, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszony, ügyészségi szolgálati viszony, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervvel hivatásos szolgálati jogviszony vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszony[9]. Ez a gyakorlatban tehát azt jelenti, hogy a jelen szabályozás értelmében egy pedagógus, egy bíró, egy hivatásos katona vagy egy közterület felügyelő nyugdíját szüneteltetni kell, amennyiben a nyugdíj jogosultság elérése után továbbra is, illetve ismét e munkakörben kíván dolgozni, meglehetősen sajátságos módon azonban egy polgármester vagy egy polgármester nem esik ezen szabályozás alá, ők jogosultak mind nyugdíjuk folyósítására, mind munkabérüknek, tiszteletdíjuknak a kifizetésére. Ezen különbségtétel objektivitásának vagy indokoltságának az alátámasztására már maga az állam sem rendelkezett érvekkel, illetve amennyiben voltak is ezzel kapcsolatos indokai, azt – talán nem véletlenül – nem közölte az Emberi Jogok Európai Bíróságával. Hivatkozott azonban arra, hogy a rendvédelmi szervek, illetve a Magyar Honvédség hivatásos állományába tartozó alkalmazottak a korkedvezményes nyugdíjjogosultságuk elérése után még elég „fiatalok” voltak ahhoz, hogy munkát vállaljanak. Az állami okfejtés szerint, amennyiben mindezt közalkalmazottként tették, úgy nem csak több forrásból részesültek jövedelemben, hanem többszörösen róttak terhet az állami költségvetésbe. A gondolatmenet végén ugyanakkor valahogy hiányzott azon megállapítás, hogy a „több forrás” egyike éppen az a nyugdíjalap, amelynek javára éveken keresztül a munkavállaló fizetésének meghatározott százaléka került levonásra, vagy hogy az aktuálisan végzett munkáért kapott munkabér vagy tiszteletdíj a jelenleg a köz javára végzett tevékenység ellenértéke, vagyis nem egyoldalú, hanem visszterhes juttatásokról beszélhetünk.  A társadalom igazságérzetét pedig a jelek szerint nem zavarta komolyabban, hogy a szüneteltetés kötelezettsége alól éppen az átlagfizetést jelentősen meghaladó keresettel rendelkező tisztségviselők esetére – például országgyűlési képviselők, polgármesterek – alapított a jogalkotó kivételt. Az állam fenti észrevétele ellenére a Bíróság – kevéssé meglepő módon – nem találta elfogadhatónak és igazoltnak a közszféra egyes tisztségviselői közötti különbségtételt, azt a 14. cikk megsértését jelentő diszkriminációnak minősítette, az állami mérlegelési jogkör figyelembe vétele mellett is[10]. Ennek azért is van jelentősége, mert a 14. cikk alkalmazásának kapcsán az Emberi Jogok Európai Bíróság alkalmaz egyfajta tűrési limitet, amely az államok számára mérlegelési jogkört enged a döntés hatásának és a megsértett jognak a figyelembe vételével[11]. A kérelmező által támadott jogszabályi rendelkezés és annak hatásai azonban messze túlmutattak e mérlegelési jogkör határain. Ennek volt betudható az is, hogy a Bíróság Fábián Gyula kérelmező részére a ténylegesen elvont („szüneteltetett”) nyugdíjának teljes összegén felül megítélt még egy jelentős összegű nemvagyoni kártérítést is, valamint a kérelmező összes költségének[12] a megfizetésére is kötelezte Magyarországot. Így ezen egyezménysértő jogalkotás és jogalkalmazás már most 18.000. euróba került ezen egyetlen esetben Magyarországnak.

Ítélkezési verseny: magyar Alkotmánybíróság – Emberi Jogok Európai Bírósága: 0-1 

A fent leírtak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete után jogosan merülhet fel bárkiben az a kérdés: miért is kellett nemzetközi beavatkozás mindehhez? Hiszen Magyarország Alaptörvénye szintén tartalmazza a diszkrimináció tilalmát[13] és a magyar jogrendszer részét képezi az Alaptörvény, illetve az alapvető jogok és jogszabályi normák között koherenciát és azok összhangját biztosítani hivatott szerv, az Alkotmánybíróság. Még csak nem is az időbeli hátrány vezetett ahhoz, hogy korábban született meg a Bíróság döntése, mint, hogy az Alkotmánybíróság egyáltalán napirendjére tűzte volna a kérdés vizsgálatát, ugyanis immár több mint két éve fekszik az Alkotmánybíróság előtt az Alapvető Jogok Biztosának 2013 májusában előterjesztett normakontroll iránti kérelme arra várva, hogy a ködös távolban egy napon talán majd napirendre tűzve hatékony jogvédelmet kapjon mindazon magyar nyugdíjas, akinek a nyugdíja szüneteltetésre került. A jövőbeli vizsgálat eredménye pedig remélhetőleg nem egy visszavágó, hanem egy baráti mérkőzés eredménye során született döntetlen lesz.

A Fábián v. Hungary ítélet jövőbeli hatásai még nem ismertek. A jogalkotó természetesen megteheti, hogy a megítélt kompenzáció és eljárási költségek megfizetése után a maga részéről lezártnak tekinti az esetet, viselve annak következményét, hogy ezt várhatóan még jó néhányszor meg kell ismételnie. Nem példanélküli azonban az sem, hogy egy állam az elmarasztaló ítélet hatására módosítja jogszabályát vagy változtat joggyakorlatán, ahogyan ezt tette például Svájc az újraházasodás tilalmának feloldása[14], az Egyesült Királyság az iskolai fizikai fegyelmezési jog betiltása[15] kérdésében stb. Tegyük hozzá, hogy magukra adó tagállamok nem várják meg, hogy újra és újra elmarasztalják őket ugyanazon jogsértés ismételt elkövetése miatt, hanem már az első 1-2 elmarasztalást követően önként megváltoztatják azon jogszabályukat, amely az elmarasztalás alapjául szolgált. Fontos ugyanis értenünk, hogy a Bíróság soha nem változtat meg, nem helyez hatályon kívül nemzeti jogszabályt, de még csak a nemzeti hatóságok által hozott ítéletet sem, mivel erre eleve nem rendelkezik hatáskörrel. Ehelyett minden olyan konkrét egyedi ügyben, amelyben az Egyezményt valamely tagállam megsértette, elmarasztaló határozatot hoz, és kártérítés megfizetésére kötelezi a vétkes államot. Vagyis hiába várnánk a Bíróságtól, hogy majd mintegy itthon orvosolja a jogsértést, erre nincsen módja – arra viszont igen, hogy valamennyi (akár több ezer) érintett ügyében egyenként elmarasztalja Magyarországot. Hacsak az állam nem hoz olyan jogszabályt, amely visszaszolgáltatná a jogsértő módon elvont nyugdíjakat, a gesztenyét sajnos mindenkinek saját magának kell kikaparnia, ha azt vissza szeretné kapni. Ezzel kapcsolatban nem árt tudni azt sem, hogy a Bíróság eleve csak a jogsértő állapot fennállása alatt, illetve annak megszűntétől számított 6 hónapon belül tud segíteni, a 6 hónap leteltével a lehetőség örökre elvész. Esetünkben tehát annak, aki 6 hónapnál régebben felhagyott a munkavégzésével, és ismét kapja a nyugdíját, elveszett a lehetősége, hogy a siker reményével forduljon a Bírósághoz.

Kommentár a polgári perrendtartáshoz

Szerkesztő: dr. Wopera Zsuzsa

Részletesen bemutatja a polgári eljárásjog hazai bírósági gyakorlatát, a magyar szabályozásra szerves hatással bíró uniós szabályozást, valamint a perek elhúzódósára tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát is.

Előrendelés 20% kedvezménnyel!

Megrendelés >>

Jelen esetben Magyarország számára elvben bármely opció nyitott a diszkrimináció teljes felszámolásától annak fenntartásig bezárólag, a hosszú távú hatásokra pedig még várnunk kell. Egyben azonban bizonyosak lehetünk: Magyarország számára nem lesz kérdés, hogy eleget tegyen-e egyezményes kötelezettségének és az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága[16] külön felhívása vagy ismételt napirendi pontra vétele nélkül végrehajtsa a Bíróság ítéletében foglaltakat. Azt ugyanis leszögezhetjük, hogy 1992 óta még nem fordult elő, hogy Magyarország bármely kormánya ne fizette volna ki a mindenkori kérelmezőnek határidőn belül a Bíróság által megítélt kártérítést. Ugyancsak jó hír, hogy az évtizedek alatt meglehetősen sok sikeres bírósági ítélet ellenére mostanáig soha nem fordult elő, hogy bárkit is hátrányos megkülönböztetés ért volna pusztán amiatt, hogy Strasbourghoz fordult. Ez utóbbi egyébként nem a véletlen műve, még ha lett volna is netán bármely mindenkori kormány részéről valamiféle ilyen késztetés, az ilyen eljárásoknak igen hatékony gátjául szolgál a Bíróság azon évtizedek óta töretlen gyakorlata, hogy drákói szigorúsággal torolja meg az államok efféle próbálkozásait…   

 

[1]elektronikus formában elérhető az Emberi Jogok Európai Bíróságának honlapján az alábbi linkek: http://hudoc.echr.coe.int/eng#{“fulltext”:[“fábián”],”documentcollectionid2″:[“GRANDCHAMBER”,”CHAMBER”],”itemid”:[“001-159210”]} (2016.02.21.)

[2] Az 1950. november 4. napján Rómában kelt, Magyarországon 1992. november 5. napján hatályba lépett Emberi Jogok Európai Egyezménye, a továbbiakban: Egyezmény

[3] a továbbiakban: Bíróság

[4] Emberi Jogok Európai Egyezménye 14. cikk

  http://www.echr.coe.int/Documents/Convention_HUN.pdf (2016.02.21.)

[5] Engel and Others v. the Nehterlands judgment of 8 June 1976; Belgian Linguistics judgment of 23 July 1968; Karlheinz Schmindt v. Germany judgment of 18 July 1994

[6] Pressos Compania Naviera S.A. and Others v. Belgium judment of 20 November 1995

[7] Belgian Linguistics judgment of 23 July 1968

  Bővebben: Dr. Gárd András –Dr. Weller Mónika: A Strasbourgi Emberi Jogi Bíráskodás Kézikönyve; HVG-

  ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft. 2011; 643.o. – 645.o.

[8] Móra Ferenc: Mondák és Mesék: A Gyevi Törvény

  http://mek.oszk.hu/00900/00973/00973.htm#18 (2016.02.21.)

[9] 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról 83/C. § (1) Az öregségi nyugdíj folyósítását – a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig – szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervvel hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.

[10]The Court therefore finds the arguments put forward by the Government unpersuasive. It considers that the difference in treatment between publicly and privately employed retirees on the one hand, and between various categories of civil servants on the other hand, as regards entitlement to the continued receiving of old-age pension, of which the applicant was a victim, is not based on any “objective and reasonable justification”, even taking into account the margin of appreciation afforded to the Contracting Parties in this field”

Fábián v. Hungary judgment 8. oldal 1. bekezdés

[11] Zubczewski v. Sweden decision of 12 January 2010, no. 16149/08

[12] mind a hazai jogérvényesítési kísérletek, mind strasbourgi eljárás teljes költségét megítélte

[13] Magyarország Alaptörvénye XV. cikk (2) „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”

[14]  F. v. Switzerland judgment of 18 December 1987

[15] A. v. the United Kingdom judgment of 23 September 1998

[16] A Miniszteri Bizottság az Európa Tanács döntéshozó szerve, amely a tagállamok külügyminisztereiből, vagy azok Strasbourgban tartózkodó állandó diplomáciai képviselőiből áll. A Bizottság egyrészt kormányzati testület, ahol egyenrangú partnerek nemzeti szintű megközelítésben vitatják meg az európai problémákat, másrészt olyan fórum, ahol közös válaszokat fogalmaznak meg ezekre a kérdésekre. A Parlamenti Közgyűléssel együttműködve a Bizottság őrzi az Európa Tanács alapvető értékeit, valamint figyelemmel kíséri a tagállamok által vállalt kötelezettségek megvalósítását. http://www.europatanacs.hu/index.php?workSpace=pages&id=39&langId=1 (2016.02.21.)

Továbbá a Miniszteri Bizottság ellenőrzi, hogy egy adott tagállam végrehajtotta-e az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét vagy sem.

 

Kapcsolódó cikkek:


A keresetkiterjesztés tilalma
2021. január 22.

A keresetkiterjesztés tilalma

A keresetkiterjesztés tilalmába ütközik, ha a felperes a perindítási határidő letelte után új megtámadási irányt kíván szabni a közigazgatási perben. A megelőző eljárásban nem értékelt tényre, körülményre a fél abban az esetben hivatkozhat, ha az értékelés elmaradása neki nem róható fel – a Kúria eseti döntése.