Az erkölcs érvényesülése a polgári jogi szerződésekben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vizsgált kérdéskörnek különös aktualitást ad napjainkban a közéletet tematizáló devizahitel szerződések jóerkölcsbe ütközésének kérdése, jóllehet a Kúria jogegységi döntésében a devizaalapú hitelszerződési konstrukció érvényessége mellett tette le a voksot. Mint látható, a jóerkölcs érvényesülése a szerződésekben a mindennapjainkat átható, gyakorlati jelentőséggel bír. A továbbiakban azt vizsgálom, hogy hogyan valósul meg a jogon kívüli, erkölcsi értékeknek a szerződési jogba történő implementálása.


Felmerül a kérdés, hogy lehet-e érvényes a megbízási szerződés akkor, ha az az alakszerűségeknek megfelel, azonban olyan rendelkezést tartalmaz, hogy felmondás esetére a megbízottat a teljes, a megbízás teljesítése esetére kikötött megbízási díj megilleti az addig kifejtett ügyvédi tevékenység mértékétől függetlenül?  Vagy lehet-e jogi hatása annak az ajándékozási szerződésnek, amelyet azért kötnek meg alperesek, hogy a földkiadó bizottság által egyiküknek ítélt ingatlan tulajdonjogát ne lehessen az ingatlan-nyilvántartásból törölni a felperesek pernyertessége esetén?

Mondhatjuk-e jogszerűnek az ilyen szerződéseket? A hatályos jogszabályok szerint formailag igen. Hiszen jogszabály expressis verbis nem tiltja az ilyen szerződések kötését!

Akkor milyen módon vonhatja meg mégis a jogi hatást a jogalkotó az ilyen, jogszabályi követelményeknek megfelelő, de a társadalom általános erkölcsi értékítéletet sértő szerződésektől?

Az 1800-as években Frank Ignác azért tekintette semmisnek az ilyen ügyleteket, mert az ilyen szerződések megfogalmazása szerint: „A becsülettel össze nem férnek.” A vizsgált probléma súlyát jelzi, hogy a jog gyakran nem tud megbirkózni az életviszonyok sokszínűségével. Mivel erkölcsi alapokon nyugszik, ilyenkor kisegítőül valamely, a társadalomban érvényesülő metajurisztikus, normatív zsinórmértékre utal.

Jellinek szerint a jog az erkölcs minimuma. Ez a két terület kölcsönösen hat egymásra, nem választhatóak el egymástól. Mind a jog, mind pedig az erkölcs az emberi magatartást szabályozó elvárási rendszer, melyek az emberi együttélés biztosításához elengedhetetlenül szükségesek. A különbség köztük ezért nem annyira tartalmilag, sokkal inkább a megsértésükhöz fűzött szankcióban ragadható meg.

A Ptk. 1991-es módosításakor, a jogalkotó azzal, hogy a magyar magánjogi hagyományoknak megfelelően, a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmát kimondó jogintézményt magánjogi kódexünkbe beépítette, morális követelményt emelt a norma szintjére. Így a hatályos Ptk. 200. §-ának 2. bekezdésében, illetve az új Ptk. 6:96. § -ban megfogalmazott szabály szerint „Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.”

Hogyan értelmezhető azonban a „nyilvánvalóan” határozószó, és a „jó” jelző?

Álláspontom szerint a „nyilvánvalóan” kitétel nem értelmezhető, mert egy jogügylet vagy sérti a jóerkölcsöt, vagy nem. Ugyanakkor a „jó” jelző is nehezen értelmezhető, mert az „„erkölcs” szó önmagában is pozitív tartalmat hordoz, és az erkölcsi értékítéletek rendszerint általános érvényűek. (Ld. erről SZALMA JÓZSEF: A jószokások (jóerkölcs) és a közrend megsértésének jogi következményei a magyar polgári jogban. Magyar Jog, 2011/7. 399. o.)

Mi alapján dönti el akkor a jogalkalmazó, hogy valamely jogügylet sérti-e a jóerkölcsöt?

A bírónak objektív mérceként az adott időpontban a társadalomban uralkodó erkölcsi normákat kell szem előtt tartania. Jóllehet a társadalomban több erkölcs is létezhet és érvényesülhet egymás mellett, ezek egyúttal konvergens elemeket is tartalmaznak, tehát álláspontom szerint vannak olyan alapvető értékek, amelyek minden társadalomban érvényesülnek, többek között az emberi méltóság, a személyi szabadság, a társadalomra veszélyes magatartásoktól való tartózkodás, a személy károsodástól való megóvása, a család integritásának védelme, stb. (Ld. erről MENYHÁRD ATTILA: A jóerkölcsbe ütköző szerződések. Budapest, Gondolat, 2004. 102. o.)

Az elmúlt húsz év bírói gyakorlatára kiterjedő kutatásom eredményeként a jóerköcsbe ütköző szerződéseknek öt esetkörét alakítottam ki:

1. a jóerkölcsöt sértő tartási és gondozási szerződések,
2. a jóerkölcsbe ütköző megbízási szerződések
3. a hitelezők kielégítési alapjának elvonására irányuló szerződések,
4. a „pilótajátékra” épülő szerződések,
5. a kapcsolódó jogirodalomban új esetkörnek minősülő, azon ügyletek csoportja, amelyek az előbbi négy esetkörbe nem sorolhatóak be, azonban a másik szerződő fél, vagy harmadik személy megkárosítására irányulnak, vagy azt eredményezik.

Az utóbbi esetkörrel kapcsolatban megjegyezném, hogy ellentmondás látszik megjelenni a jogirodalomban illetve a bírói gyakorlatban. A Kúria egyik eseti döntésében (LB. Gf. VI.31.227/2002/4) – más jogirodalmi álláspontokkal megegyezően – hangsúlyozta, hogy egy szerződés jóerkölcsbe ütközőnek minősítése esetén mindkét fél tudattartalmának ki kell terjednie az ügylet etikátlan jellegére.

Azonban hogyan értékeljük, ha az eltartó annak tudatában köti meg a tartási szerződést, hogy az eltartott olyan súlyos betegségben szenved, amely miatt közeli halálával lehet számolni, de erről a körülményről az eltartottnak nincs tudomása? És hogyan értékeljük az olyan kötelezettség vállalását, amelynek teljesítésére a szerződő félnek nincs lehetősége és körülményeiben olyan változás sem várható, amely szerződéses kötelezettségének teljesítését − akárcsak részben is − lehetővé tenné? Az említettek nem sértik a társadalom erkölcsi értékítéletét attól függetlenül, hogy erről a körülményről csak az egyik szerződő fél tudott?

Álláspontom szerint elképzelhető olyan jóerkölcsöt sértő ügylet is, ahol az egyik félnek nincs tudomása az ügylet jóerkölcsbe ütköző voltáról. Fontosnak tartom, hogy kimondásra kerüljön, és ezáltal egyértelművé váljon mind a jogirodalom, mind pedig a jogalkalmazás számára, hogy az egyik szerződő fél jóerkölcsbe ütköző magatartása és intenciója  is teheti a szerződést jóerkölcsbe ütközővé,  akkor is, ha e felet vezérlő motívumot a vele szerződő fél nem ismeri.

 

Vajna Zita a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának ötödéves hallgatója.

Kiemelten érdeklődődik a magánjog iránt. Tagja  a Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszék tudományos diákkörének, melynek munkájában aktívan részt vesz.

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián bemutatott polgári jogi témájú dolgozatával első helyezést ért el.

Szakmai gyakorlatát a Fővárosi Törvényszék polgári kollégiumánál végezte.

Hiszen a társadalom alapvető erkölcsi értékrendjének, a gazdasági rendnek és a szerződési jog tisztességességének védőbástyáját alkotja meg ez a jogintézmény, amely az új Ptk.-ban önálló szakaszban megfogalmazva nagyobb hangsúlyt kap.

Vajon elegendő védelmet nyújt-e a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmát kimondó jogintézmény a szerződési jogban? 

Hiszen az 1900-as, 1916-os, Polgári Törvénykönyv Tervezet, és a Magyarország Magánjogi Törvénykönyvéről szóló 1928. évi Törvényjavaslat a jóerkölcsbe vagy a közrendbe ütköző szerződéseket nyilvánítja a semmisnek. 

Az európai magánjogi kódexek közül például a francia Code Civilben, az olasz Codice Civileben a Holland Polgári Törvénykönyvben, és a 2011. október 1-jén hatályba lépett román polgári törvénykönyvben is a jóerkölcs és a közrend jelenik meg szerződési szabadság korlátjaként.

Mivel a belső közrend anyagi jogi vonatkozású eleme a jóerkölcs, az a következtetés vonható le, hogy a közrend sérelme szükségszerűen magába foglalja a jóerkölcs megsértését is. A közrend tehát átfogóbb kategória, az alapvető értékek teljeskörű védelmét a közrend jogintézménye biztosítja.

Az előbbiek alapján, illetve a „nyilvánvalóan jóerkölcs” fogalmi bizonytalansága miatt átfogalmazható lehetne a Ptk. 200. § (2) bekezdésében, és az új Ptk. 6:96. §-ában megfogalmazott rendelkezés úgy, hogy: Semmis az a szerződés, amely a társadalom általános erkölcsi értékítéletét sérti, illetve a közrendbe ütközik.

Indokolt ez többek között azért is, mert előfordul, hogy a bírói gyakorlat a jóerkölcsbe ütköző szerződések tilalmát olyan esetekre is kiterjeszti, amelyek sokkal inkább tartoznának a közérdek, közrend kategóriájának sérelméhez.

Mivel a belső közrend egyik összetevőjét alkotják többek között a feltétlen érvényesülést kívánó jogszabályok is, a közrendbe ütköző szerződések semmisségének kimondásával jogi megalapozást nyerne az az idáig bizonytalanul kimondott tétel, hogy a jóerkölcsöt és a közrendet sértő szerződés, mint a jogszabályba ütköző szerződések egy típusa, nem tekinthető jogszerűnek.

A bírói gyakorlatban és a jogirodalomban megjelenő, a kutatásom során tapasztalt eltérő megfogalmazások, és bizonytalanság miatt fontosnak tartom, hogy kimondásra kerüljön, és így a jogirodalom számára is egyértelmű legyen, hogy a jóerkölcsöt és a közrendet sértő szerződés, mint a jogszabályba ütköző szerződések egy típusa, nem tekinthető jogszerűnek.

A szerződéses ügyletek Európai Unióban történő megszaporodásával felmerül a kérdés, hogy miként valósulhat meg uniós szinten is az a követelmény, hogy a szerződések ne csak jogszerűek, hanem erkölcsösek is legyenek? A problémakör vizsgálatának aktualitását jelzi, hogy 2012. októberében Groningenben megrendezésre került nemzetközi konferencián is számos európai ország jogtudósa vizsgálta a közrend, a jóerkölcs és a társadalmi igazságosság fogalmának szerepét az európai magánjogban, egységes álláspontot azonban még nem alakítottak ki.

Jelenleg az Európai Unióban a jogalkotó nem egy egységes európai közrendi koncepciót említ, és a közerkölcsre történő utalások sem egy egységes, közös értékrendre utalnak, hanem a tagállami értékrendre vonatkoznak. A heterogén társadalmakban érvényesülő erkölcsök, mint ahogy az előbbiekben már említettem, konvergens elemeket is tartalmaznak. Ezek olyan normák, melyek konstans értékekre épülnek, és számuk lényegesen meghaladja a változó értékekre épülő normákat.

Tehát álláspontom szerint vannak olyan alapvető értékek, amelyek minden társadalomban érvényesülnek. Ezen kívül például az Európai Unió Alapjogi Chartája, az 1980-as Római Egyezmény, az UNIDROIT Alapelvek, az Európai Szerződési jog Alapelvei, az európai magánjogi kódexekben a jogügyletekkel kapcsolatban megfogalmazott hasonló etikai követelmények, valamint az egyes jogrendszerek által erkölcstelennek minősített szerződések esetköreinek hasonlósága is abba az irányba mutatnak, hogy van reális esély egy közös etikai örökségből gyökerező, közös európai erkölcsi értékrend alapjainak lefektetésére, ami a szerződési jog teljeskörű harmonizációjának elengedhetetlen feltétele lenne. Ez is hozzájárulna az integráció piacorientált szemléletének a „polgárok Európája” irányába történő elmozdulásához. Az uniós jog inkorporálása a tagállamok nemzeti jogába az erkölcsi közfelfogás egységesülésének irányába hathat.

Ennek – a kialakulóban lévő európai közrend fogalmához hasonló − intézményesítése érdekében érdemes lenne elgondolkodni egy univerzális, és a legalapvetőbb erkölcsi értékeken alapuló, a közös gazdasági, társadalmi, erkölcsi értékrendet védelmező, európai közerkölcs generálklauzulájának beépítésén a Lando Bizottság által kidolgozott Európai Szerződési Jog Alapelveinek (szerződések érvényességére vonatkozó fejezetébe), valamint az Európai Bizottság jelenleg tárgyalás alatt lévő, közös európai adásvételi jogról szóló rendeletjavaslatának tervezetébe.  Ezt a generálklauzulát a határokon átnyúló, jóerkölcsbe ütköző szerződéskötés esetén is fel lehetne hívni érvénytelenségi okként.

Ennek a generálklauzulának a hiánya problémaként merülhet fel a későbbiekben a rendelettervezet alkalmazása során. Hiszen a piacgazdaságban a piaci mechanizmusok védelmét is szolgálja ez a jogintézmény és a jóerkölcsbe ütköző esetcsoportok jelentős részét teszik ki azok, amelyek mögött a piaci működés fenntartásának jogpolitikai célja húzódik meg.

Álláspontom szerint nemzetközi szinten is elvárható lenne, hogy ebben a relativizálódott, bizonytalan világban, amikor a jóerkölcsöt sértő szerződések a társadalmi morál romlásával arányosan egyre nagyobb számban jelennek meg, a szerződések ne csak jogszerűek, hanem erkölcsösek is legyenek.

Fontos lenne társadalmi szinten annak tudatosítása, hogy az ember a cselekedeteiért az életviszonyok minden relációjában erkölcsi és jogi felelősséggel egyaránt tartozik.

Hiszen csak így valósulhat meg azon alapkövetelmény, hogy a jog valóban legfőbb céljának, az igazságosság érvényre juttatásának eszköze, CELSUS szavaival élve a jó és méltányosság művészete legyen.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.