Az ügyvédi irodák munkáját segíti a Wolters Kluwer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Hungary Kft. Magyarország vezető legaltech vállalata. A Jogtár® szolgáltatásukat több ezer jogász használja nap mint nap. A globális vállalat most új szoftvert tett elérhetővé a hazai ügyvédek számára, ezzel segítve munkájukat.

Semmi sem állandó, csak a változás maga

Közhely, de igaz. Nemzetközi kutatások is igazolják, hogy a digitalizáció a jogi szektort sem kerüli el. Sőt, a technológiai beruházások egyenes arányban állnak az ügyvédi irodák versenyképességével.

Úgy látjuk, hogy az ügyvédi praxisokra két jelentős tényező hatott az elmúlt másfél évben. Egyrészt a pandémia által berobbantott digitális transzformáció, aminek következtében az egész világ digitális munkatérbe kényszerült. Ehhez alkalmazkodott a jogi szektor minden szereplője, a vállalati jogi osztályoktól az ügyvédi irodákon át a bírósági és más hatósági osztályokig bezárólag tényleg mindenki. Másrészt a tulajdonosi szemléletnek az erősödése azzal a céllal, hogy a jog-gazdasági környezetnek való kitettség ellenére az iroda hatékony működése fenntartható maradjon kiszámítható bevételek, alacsonyan tartott költségek és az ügyfél elégedettség megőrzése/javítása mellett.

Az adminisztrációs terhek sok esetben elveszik az ügyvédek idejét az érdemi ügyvédi munka folytatása elől, ami nem egy esetben az ügyfélkiszolgálás minőségének rovására megy, de fontos megemlíteni azt is, hogy komoly jogi, anyagi és operatív kockázatokat tudunk kiküszöbölni a megfelelő megoldás által biztosított transzparens működéssel.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha digitalizációról és legaltechről beszélünk, akkor mesterséges intelligencián és machine learningen alapuló megoldásokról van szó, de valójában ez koránt sincs így. Másik sztereotípia, amit érdemes levetkőzni, hogy a modern szoftverek túl drágák, és többnyire csak a tengeren túli kollégák számára elérhetőek. Az európai piacon, és azon belül Magyarországon is léteznek olyan helyi szabályoknak megfelelő és megfizethető alkalmazások, amik egészen más alapokra képesek helyezni egy-egy ügyvédi iroda dokumentációját. Sőt, ezek bevezetéséhez még csak túl sok időre, vagy hosszas tanulási folyamatra sincs szükség.

Segítjük a jövő és a jelen kihívásaihoz való alkalmazkodást

A Wolters Kluwer Praetor szoftvere például egy felületbe integrálva nyújtja azokat az elementáris irodai funkciókat, amik a szigorú ügyvédi ügyvitelben az átláthatóság és nyomon követhetőség alapjait jelentik. A teljesség igénye nélkül a Praetor szoftverben elő lehet állítani jogi dokumentumokat, majd azok minden időállapota elérhető és szerkeszthető. Rendelkezik Cégkapu integrációval és a NAV online számlaküldés szabályainak megfelelő számlázószoftver integrációval is. Képes kezelni a bejövő elektronikus és postai levelezést. Határidőket, feladatokat lehet kiszignálni és azok státuszát monitorozni.

A Praetor nevű szoftver egy olyan szakértői megoldás, ami leginkább a nagyvállalatok ERP rendszereihez hasonlítható, csak épp ügyvédi irodákra szabva. Maga a szoftver évek óta közkedvelt a cseh és szlovák piacon, 2021 őszétől pedig a magyar ügyvédi praxisok számára is elérhetővé vált. Nem új fejlesztésről van tehát szó, hanem egy sok éves tapasztalattal rendelkező szoftver magyarországi bevezetéséről.

„Az életben annak van előnye, aki már akkor hozzákezd a problémák megoldásához, amikor mások még csak beszélnek róla.”

A Praetor szoftverről bővebb információt talál itt, ide kattintva pedig személyre szabott szoftverbemutatót kérhet a Wolters Kluwertől.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.