Egyre kevesebb az egyéni gazdaság a mezőgazdaságban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ezredforduló óta megfeleződött a hazai agráriumban érdekelt egyéni gazdaságok száma, amely 2013-ban immár a félmilliót sem érte el. A gazdasági szervezetek száma jó ideje 8 ezer körül ingadozik.. Infografika.


Az elmúlt évben 8442 gazdasági szervezet, valamint 485 ezer egyéni gazdaság folytatott mezőgazdasági tevékenységet hazánkban – derül ki a KSH 2013-as gazdaságszerkezeti összeírásának előzetes adataiból. A legutóbbi, 2010-es számba vételhez képest mindkét csoport megfogyatkozott; előbbiben 2 százalékkal, míg utóbbiban közel 15 százalékkal mérséklődött a szereplők száma. A hosszabb távú trend azonban már eltérő irányú mozgásokat mutat.

Amíg ugyanis a gazdasági szervezetek állománya a válság előtti utolsó évhez, 2007-hez képest több mint ezer szereplővel bővült, s tavaly az ezredfordulón regisztrált létszámot is meghaladta, addig az egyéni gazdaságoknál folyamatos a lemorzsolódás. Sőt, ha azt vesszük, hogy 2000-ben az egymilliót közelítette a statisztikailag releváns méretű egyéni gazdaságok csoportja, akkor bízvást beszélhetünk zuhanásról is.

Valamelyest árnyalja a képet, hogy az úgynevezett gazdaságküszöböt meghaladó méretű mezőgazdasági területet használó egyéni gazdaságoknál (ezek aránya 79 százalék) az átlagos földméret a három évvel korábbihoz képest 17 százalékkal, 5,4 hektárra nőtt, míg a szervezeteknél mért 308 hektár 5 százalékos visszaesést tükröz (e körben 92 százalékos a földhasználók súlya).

Egyébiránt az összes mezőgazdasági terület 83 százaléka szántó, 14 százaléka gyep, s csak a fennmaradó szűkös hányad jut gyümölcsösre, szőlőre, illetve konyhakertre. A 300 hektárosnál nagyobb gazdaságok az összes szervezet egynegyedét adták, viszont az e körhöz tartozó földek 84 százalékát művelték. Az egyénieknél az agrárterület háromnegyedén a 10–300 hektáros birtokok gazdálkodtak. Állattartással 2200 szervezet és 312 ezer egyéni gazdálkodó foglalkozott.

Mindkét nagy csoportban érdemben megugrott 2010-hez képest a időszaki alkalmazottak száma. Az egyénieknél csaknem egymillió családtag is besegített a gazdálkodásba több-kevesebb munkával; legutóbb még 8 százalékkal többen vállalkoztak erre. Az egyéni gazdaságok 47 százaléka kizárólag saját fogyasztásra termelt, 19 százalékuk legalább a felesleget eladta, míg elsősorban értékesítésre egyharmaduk dolgozott.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.