Emberi jogok ez EJEB gyakorlatában VI. – az oktatáshoz való jog

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Élethez való, tisztességes eljáráshoz való jog, mozgásszabadság, kártalanításhoz való jog bírói hiba esetén – csak néhány olyan fogalom, amely jelen műben kibontásra vár. A Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Emberi jogi kézikönyv az EJEB gyakorlata alapján című kiadványban Dr. Dudás Dóra Virág egészen az alapoktól építi fel az Emberi Jogok Európai Egyezményének megismerését, rendszerét, kialakulási körülményeit, fejlődését, alapértékeit és fókuszát, kikényszerítési mechanizmusát, azt, hogy az Egyezményt hogyan kell alkalmazni. Betekintést nyújt a strasbourgi bíróság szerepéről és működéséről, továbbá elmélyül az abszolút, erős, minősített, gyenge, kiegészítő jogok magyarázatában. Az alábbiakban a műnek az oktatáshoz való joggal foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet.

Oktatáshoz való jog

„Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikk – Oktatáshoz való jog – a

Senkitől sem szabad megtagadni az oktatáshoz való jogot. Az állam az oktatás és tanítás terén vállalt feladatkörök gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz való jogot.”

Az oktatás az egyéni önkiteljesedés és a jól működő tudásalapú társadalom alapja, az emberi jogok előmozdításának feltétele. Ennek ellenére az oktatáshoz való jog felvétele az Egyezménybe hasonló ellenállásba ütközött a nemzetközi okmány szövegezésekor, mint a tulajdon védelme, mert a szerződő államok féltek attól, hogy kikerül kezükből a döntés, milyen módon és mértékben biztosítják területükön a népesség képzését. Ezért az oktatáshoz való jog a tulajdon védelmének sorsára jutott. Arról is csak az Egyezmény megszületését követően, az Első Kiegészítő Jegyzőkönyvben tudtak megállapodni, mégpedig úgy, hogy nem az oktatáshoz való alanyi jogot biztosították, hanem csak a meglévő oktatási intézményekhez való hozzáférést.[1] Ennek megfelelően a jog megfogalmazásának eredeti szövege, miszerint „mindenkinek joga van az oktatáshoz” árnyaltabb megfogalmazásra, a „senkitől sem szabad megtagadni az oktatáshoz való jogot” szövegre változott. Ez a fordított megfogalmazás azt fejezi ki, hogy az Egyezmény nem kötelezi az államokat közoktatási intézmények fenntartására vagy magánoktatási intézmények engedélyezésére, ám ha közoktatási intézmény létezik, bizonyos észszerű eseteket kivéve nem szabad megtagadni az ahhoz való hozzáférést, továbbá úgy kell szabályozni a magánoktatási intézmények működését, hogy azoknál se lehessen önkényesség a tanulók/diákok befogadásában vagy kizárásában.[2]

1. A jog tartalma

Az oktatáshoz való jog megfogalmazása mindössze két mondatból áll. Az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkének első mondata az oktatáshoz való egyéni jogot tartalmazza. A második mondat pedig e jog járulékaként a szülők azon jogát, hogy a gyermeküket oktató tanintézményekben tiszteletben tartsák a vallási és világnézeti meggyőződésüket.[3]

Egy demokratikus társadalomban az oktatáshoz való jog annyira fontos az emberi jogok virágzása szempontjából, hogy nem szabad megszorítóan értelmezni.[4] Ezt a jogot inkább tágan és az Egyezmény 8., 9. és 10. cikkeinek fényében, vagyis a magánélethez, a gondolati, lelkiismereti és vallásszabadsághoz, valamint a véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogokkal összhangban kell meghatározni.[5]

Az oktatáshoz való jognál nincs értelme külön negatív és pozitív kötelezettségekről beszélni. Ez a jog ugyanis második generációs kulturális jogként kivétel az egyébként első generációs polgári és politikai jogokat tömörítő Egyezményben, és a kulturális jogoknál már a pozitív kötelezettségek vannak túlsúlyban úgy, hogy a hozzájuk tartozó egy-két negatív (tartózkodási) kötelezettség is pozitív kötelezettségekkel vegyül.

Az oktatáshoz való jog kulturális jogi jellegéből következik, hogy az Egyezményben sokkal korlátozottabb megfogalmazást és védelmet élvez, mint a szociális, gazdasági és kulturális jogok védelmére megalkotott egyéb nemzetközi okmányokban.[6]

Az oktatáshoz való jog az Egyezmény rendszerében gyenge jog, így korlátozási tesztje a tulajdon védelméhez való joghoz hasonló. A korlátozásához tehát kellően világos jogszabályi alap szükséges, valamilyen legitim cél, melyet az Egyezmény nem határoz meg, valamint szükségesség és arányosság, ahol a szükségesség olyannyira az állam mérlegelési mozgásterébe esik, hogy azt az EJEB nem is szokta külön vizsgálni. Az arányosság mércéje pedig mindössze az, hogy a jogot ne fosszák meg a lényegétől.

Az oktatáshoz való jogról szóló rendelkezés szövegében még annyi támpont sincs a korlátozási teszthez, mint a tulajdon védelméhez való jognál. A korlátozhatóság alapjaként az EJEB is mindössze azt szokta mondani, hogy az oktatáshoz való a jog a természeténél fogva szabályozást igényel. Az oktatási intézményekre vonatkozó szabályozás helyről helyre és időről időre változhat a rendelkezésre álló forrásokra, a különböző szintű képzések sajátosságaira, a közösségi és egyéni szükségletekre tekintettel. Az állam mérlegelési mozgásteret élvez a jog korlátozásában, amíg ez előre látható, és észszerűen arányos módon valamilyen legitim célt szolgál. A jog lényegét nem szabad sérteni, és nem szabad megfosztani a jogot a hatékonyságától.[7]

2. A védelem tárgya

Az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkének első mondata által biztosított védelem tárgya a művelődés, ami a sikeres személyiségfejlődés és boldogulás kulcsa, valamint az emberi jogok érvényesülésének alapvető feltétele és eszköze. A művelődés fogalma alá tartozik mind a szűkebb értelemben vett, tudásátadást és intellektuális fejlődést szolgáló formális oktatás, mind a tágabb értelemben vett nevelés, amelynek során a társadalomban a felnőttek átadják hiedelmeiket, kultúrájukat és egyéb értékeiket a fiataloknak.[8] Mindezek átfogására a 2. cikk szövege az „education and teaching” kifejezést használja, melyből az education mind az oktatást, mind az annak során történő nevelést magában foglalja, a teaching pedig az összegész tanítási jellegét hangsúlyozza. A tanítási jelleg hangsúlyozására azért volt szükség, hogy világos legyen, az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikke oktatási intézményekre vonatkozik, nem pedig az esetlegesen szintén nevelő célú vallási szervezetekre vagy kulturális intézményekre. A 2. cikk első mondata által biztosított jogra összefoglalóan oktatáshoz való jogként lehet tekinteni.

Az Első Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. bekezdésének második mondatában egy további védett érték azonosítható, mégpedig a szülők vallási és lelkiismereti meggyőződése. Ennek védelme (tiszteletben tartási kötelezettsége) e cikk alkalmazásában az oktatás területére korlátozódik, és ezen a területen lex specialis az Egyezmény gondolati, lelkiismereti és vallásszabadságot védő 9. cikkéhez képest.[9]

2.1. Oktatás

Az oktatás tárgykörében védelmet élvez a meglévő oktatási intézményekhez való hozzáférés,[10] a tudás megszerzéséhez és az intellektuális fejlődéshez való jog,[11] valamint az elvégzett tanulmányok hivatalos elismerése, a megérdemelt képesítés megszerzése.[12]

Ez a védelem mind az általános és középiskolai, mind a felsőoktatási képzésre vonatkozik. A szakmunkásképzésre nem terjed ki az oktatáshoz való jog hatálya,[13] mint ahogyan az általános iskolai képzést megelőző óvodai és bölcsődei nevelésre sem, mivel azok még nem oktatási, hanem csak előképző és gyermekmegőrző intézmények.

Az oktatáshoz való jog alanya a tanuló, illetve diák akkor is,[14] ha a kiskorú tanuló helyett a szülő (vagy nagyszülő) tud fellépni.[15]

2.2. Világnézet és vallás

Az oktatás során tiszteletben kell tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződését. Kizárólag a kellően mély vallási és világnézeti meggyőződések élveznek védelmet, vagyis azok, amelyek az Egyezmény gondolati, lelkiismereti és vallásszabadságot rögzítő 9. cikke alatt is védettek. Ezek azok a személyes hitek, amelyek kellően kényszerűek, komolyak, összetartó erejűek és fontosak, valamint tiszteletben tartják az emberi méltóságot. Meghatározónak kell lenniük az ember élete és viselkedése szempontjából, és védelemre érdemesnek az európai demokratikus társadalmakban.[16]

A vallás és világnézet tiszteletben tartása közvetlenül a szülőket megillető jog.[17] A szülő fogalmát azonban tágan kell értelmezni, így azon adott esetben a nagyszülőket is lehet érteni.[18]

2.3. Oktatáshoz való jog

Az oktatáshoz való jog nem ró az államra pozitív kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy közoktatási rendszert építsen ki vagy magánoktatási intézményeket támogasson. Az állam anyagi lehetőségeire és döntésére tartozik, hogy a saját költségén milyen típusú és szintű oktatást biztosít vagy támogat.[19]

A meglévő állami tanintézményekben azonban az alap- és középfokú képzést mindenki számára biztosítani kell. Felsőoktatási képzést csak azoknak, akik képességeik alapján felvételt nyerhetnek és eredményeik alapján a képzésben maradhatnak.[20] Felállíthatók felsőoktatási felvételi követelmények,[21] meghatározható az évfolyamlétszám,[22] korlátozható az az időtartam, ami alatt be kell fejezni a főiskolát vagy egyetemet,[23] és kizárható a felsőfokú képzésből az, aki nem teljesíti a tanulmányi követelményeket.[24]

A tandíj szedésének lehetősége egyenes arányban nő az oktatási szintekkel. Középiskolai tanulmányoknál még szigorúan kell vizsgálni, hogy a tandíj előírása nem valósít-e meg hátrányos megkülönböztetést, a felsőoktatásban azonban már szinte teljesen az állam mérlegelésére tartozik, hogy ilyen módon is biztosítja-e az oktatás nyújtásának anyagi forrásait.[25]

Ha egy állam elismeri a magántanulói státusz intézményét – mint hazánk is –, biztosítani kell, hogy azt indokolt esetben ténylegesen igénybe lehessen venni.[26] Amikor viszont a tanulónak iskolába kell járnia, általában az állam és nem a szülő vagy a gyermek döntésén múlik, hogy melyik intézménybe kerüljön.[27]

Az elítéltnek nincs joga tetszés szerinti tanulmányok folytatásához,[28] hanem csak ahhoz, hogy részt vegyen a börtönben nyújtott iskolai képzésben.[29] A kiutasított külföldi diák[30] vagy a kiutasított külföldi szülő gyermeke[31] pedig nem maradhat az országban a tanulmányai folytatása céljából, és a kilakoltatott család gyermekének sincs joga arra, hogy a régi iskolájában maradjon.[32]

Az oktatási intézmény belső szabályzatával ellentétes magatartások fegyelmi jellegű büntetéssel (pl. felfüggesztéssel vagy kizárással) sújtása nem egyezménysértő. Egy kirívóan rossz magatartású tanuló elküldhető az iskolából,[33] és megszüntethető a vizsgákon notóriusan puskázó egyetemi diák hallgatói jogviszonya is.[34] Az egyetemi órákról és vizsgákról iszlám fejkendőviselés miatt történő kizárás sem bizonyult egyezménysértőnek, mert az az oktatási intézmény világi jellegének védelmét, vagyis mások jogai és a közrend védelmének legitim célját szolgálta, és nem sértette a jog lényegét, hiszen az érintett diáklány semmilyen más módon nem volt akadályozva vallása szabad gyakorlásában, mint hogy nem járhatott takart fővel az oktatási intézménybe.[35] Egyébként az államnak semlegesnek kell maradnia a vallások irányában, és lehetővé kell tennie, hogy a diákok mindaddig kifejezhessék vallási hitüket a tanintézményekben, amíg nem kirívóan, nyomásgyakorlásként és mások kirekesztéseként teszik ezt.[36]

Egyezménysértő viszont jogszabályi rendelkezés nélkül kizárni a tanulót az iskolából amiatt, mert szüleitől megvonták a tartózkodási engedélyt (ám nem utasították ki a családot az országból),[37] vagy önkényesen megtagadni a felvételi vizsgán sikeresen teljesítő személy egyetemi felvételét.[38] Egyezménysértő az is, ha nem fegyelemsértés, hanem puszta véleménynyilvánítás miatt zárnak ki diákokat a tanintézményből.[39]

Az EJEB széles mérlegelési mozgásteret enged az államoknak abban, hogy eszközgazdálkodásuk alapján milyen (általános vagy speciális) oktatási intézményben helyezik el a sajátos nevelési igényű, különleges bánásmódra szoruló gyermekeket. Gond van azonban, ha az Egyezmény 14. cikkébe ütköző faji megkülönböztetést megvalósítva szegregálnak külön iskolákba roma tanulókat.[40] A diszkriminációs szándék hiánya nem elegendő, hanem hatékony pozitív intézkedéseket kell tenni a roma gyermekek kirekesztése ellen.[41]

Az államnak megfelelő szabályozással lehetővé kell tennie magánoktatási intézmények létesítését és működését. Anyagi támogatásukra nem köteles, azonban, ha amellett dönt, nem szabad az Egyezmény 14. cikke szerint tiltott, pl. vallási alapú megkülönböztetést tennie.[42] Még részben sem háríthatja továbbá a magánoktatási intézményekre a saját általános és középiskolai beiskolázási kötelezettségének teljesítését.[43]

Végül az állam kötelezettségébe tartozik az is, hogy megvédje a tanulókat az akár közoktatási, akár magánoktatási intézményben alkalmazott rossz bánásmódtól.[44]

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

[1] „Belgian Linguistics” ítélet.

[2] Costello-Roberts kontra Egyesült Királyság, 13134/87, 1993.III.25.

[3] Campbell és Cosans kontra Egyesült Királyság, 7511/76, 7743/76, 1982.II.25., 40. bekezdés.

[4] Timishev kontra Oroszország, 55762/00 és 55974/00, 2005.XII.13., 64. bekezdés.

[5] Kjeldsen, Busk Madsen és Pedersen kontra Dánia, 5095/71, 5920/72 és 5926/72, 1976.XII.7., 52. bekezdés.

[6] Lásd pl. az 1966. évi Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, vagy az 1961. évi Európai Szociális Kartát.

[7] „Belgian Linguistics” ítélet, 31–32. bekezdés., Leyla Sahin kontra Törökország [GC], 44774/98, 2005.XI.10., 154. bekezdés.

[8] Campbell és Cosans ítélet.

[9] Lautsi és mások kontra Olaszország [GC], 30814/06, 2011.III.18., 59. bekezdés.

[10] „Belgian Linguistics” ítélet, 31. bekezdés.

[11] Campbell és Cosans ítélet, 33. bekezdés.

[12] „Belgian Linguistics” ítélet, 30–35. bekezdés.

[13] X. kontra Egyesült Királyság, 8844/80, 1980.XII.9. (elfogadhatósági döntés).

[14] Campbell és Cosans ítélet, 40. bekezdés.

[15] Lee kontra Egyesült Királyság [GC], 25289/94, 2001.I.18.

[16] Lee ítélet., 36. bekezdés.

[17] Simpson kontra Egyesült Királyság, 14688/89, 1989.XII.4. (elfogadhatósági döntés).

[18] Lee ítélet.

[19] „Belgian linguistics” ítélet, 31. bekezdés.

[20] Lukach kontra Oroszország, 48041/99, 1999.XI.16. (elfogadhatósági döntés).

[21] Altinay kontra Törökország, 37222/04, 2013.VII.9., 56–61. bekezdés.

[22] Tarantino és mások kontra Olaszország, 25851/09, 29284/09 és 64090/09, 2013.IV.2.

[23] X. kontra Ausztria, 5492/72, 1973.VII.16.

[24] X. kontra Egyesült Királyság döntés.

[25] Ponomaryovi kontra Bulgária, 5335/05, 2011.VI.21. (nemzetiségi és bevándorolt státuszon alapuló hátrányos megkülönböztetés középfokú oktatásban történő tandíjszedéssel).

[26] H. család kontra Egyesült Királyság, 10233/83, 1984.III.6. (elfogadhatósági döntés).

[27] Cohen kontra Egyesült Királyság, 25959/94, 1996.II.28. (elfogadhatósági döntés).

[28] Arslan kontra Törökország, 31320/02, 2006.VI.1. (elfogadhatósági döntés).

[29] Velyo Velev kontra Bulgária, 16032/07, 2014.V.27.

[30] Foreigns Students kontra Egyesült Királyság, 7671/76, 7711/76, 7722/76, 7724/76, 7725/76, 7727/76, 7728/76, 7739/76, 7749/76, 7756/77, 7785/77, 7787/77, 7864/77, 7813/77 és 7814/77, 1977.V.19., 4. bekezdés.

[31] Ebibomi kontra Egyesült Királyság, 26922/95, 1995.XI.29. (elfogadhatósági döntés).

[32] Lee ítélet.

[33] Kramelius kontra Svédország, 21062/92, 1996.I.17.

[34] Sulak kontra Törökország, 24515/94, 1996.I.17.

[35] Leyla Sahin ítélet.

[36] Köse és mások kontra Törökország, 26625/02, 2006.I.24. (elfogadhatósági döntés).

[37] Timishev kontra Oroszország, 55762/00 és 55974/00, 2005.XII.13.

[38] Mürsel Eren kontra Törökország, 60856/00, 2006.II.7.

[39] Çölgeçen és mások kontra Törökország, 50124/07, 53082/07, 53865/07, 399/08, 776/08, 1931/08, 2213/08 és 2953/08, 2017.XII.12.

[40] D. H. és mások kontra Cseh Köztársaság [GC], 57325/00, 2007.XI.13., Horváth és Kiss kontra Magyarország, 11146/11, 2013.I.29.

[41] Lavida és mások kontra Görögország, 7973/10, 2013.V.30., 73. bekezdés.

[42] Bachmann, Hofreiter és Gulyn kontra Ausztria, 19315/92, 1995.IX.6. (elfogadhatósági döntés).

[43] Kjeldsen, Busk Madsen és Pedersen ítélet.

[44] O’Keeffe kontra Írország [GC], 35810/09, 2014.I.28., 144–152. bekezdés.