EU döntés a bolti kiskereskedelmi különadóról

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Hervis-ügyben előzetes döntéshozatali kérelem alapján döntött az Európai Unió Bírósága, a végső döntést viszont – annak vizsgálatát, hogy a bolti kiskereskedelmi különadó hátrányosan érinti-e a más tagállamban székhellyel rendelkező társaságok kapcsolt vállalkozásait – a magyar bíróságokra bízta.

Az ügy előzményei

Az államháztartás egyensúlyának javítása érdekében alkotta meg a Magyar Országgyűlés az általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre képes adózók különadó kötelezettségét szabályozó, az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló 2010. évi XCIV. törvényt (a továbbiakban: a különadóról szóló törvény). Az alapügy érintettje a Hervis Sport  és Divatkereskedelmi Kft. A cég a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 23. pontja alapján kapcsolt vállalkozásnak (a SPAR Österreichische Warenhandels AG leányvállalatának) minősül, ezért alkalmazandó rá a különadóról szóló törvény 7. §-a: köteles a saját árbevétele arányában megfizetni az e csoporthoz tartozó valamennyi vállalkozás által – a Magyarországon elért teljes árbevételük alapján – fizetendő különadó egy részét.

Tehát: összes törvényben meghatározott tevékenységéből (jelen esetben: bolti kiskereskedelmi tevékenység) származó nettó árbevételre alkalmazzuk az adómértéket, majd ezt osztjuk meg arányosan az egyes alanyok között, az arány pedig a bolti kiskereskedelmi tevékenység vonatkozásában:
saját nettó árbevétel / egymással kapcsolt vállalkozási viszonyban álló adóalanyok által elért összes nettó árbevétel.

A adó mértéke pedig

adóalap 500 millió forintot meg nem haladó része után	0%
adóalap 500 millió forintot meghaladó, de 30 milliárd forintot meg nem haladó része után	0,1%
adóalap 30 milliárd forintot meghaladó, de 100 milliárd forintot meg nem haladó része után	0,4%
adóalap 100 milliárd forintot meghaladó része után	2,5%

Az előzetes döntéshozatali kérelem

A különadó erősen progresszív adómértéke miatt a Hervist egyértelműen magasabb átlagos adómérték terheli annál, mint amely a kizárólag a saját üzletei árbevételéből álló adóalap szerint alkalmazandó lenne. Márpedig álláspontjuk szerint a versenytársaiként fellépő magyar üzletláncok által fizetendő adót az utóbbi alapon számítják, mivel azok nagyrészt franchise-rendszerben működő, jogi személyiséggel rendelkező, és nem vállalatcsoportba tartozó boltokból állnak.

Mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy a különadóról szóló törvény sérti az EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS (a továbbiakban: EUMSZ) a hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét (EUMSZ 18. és 26. cikk), a letelepedés szabadságának elvét (EUMSZ 49. cikk), az egyenlő elbánásban részesülés elvét (EUMSZ 54. cikk), a társaságok tőkéjében való egyenlő részesedés elvét (EUMSZ 55. cikk), a szolgáltatások szabadsága elvét (EUMSZ 56. cikk), a tőke szabad mozgásának elvét (EUMSZ 63. és 65. cikk) és a vállalkozásokra egyenlő adó kivetésének elvét (EUMSZ 110. cikk), továbbá tiltott állami támogatásnak minősül.

Az alapügyben eljáró Székesfehérvári Törvényszék felfüggesztette az előtte folyó eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság felé fordult. A Bírósághoz intézett kérdés:

A fenti rendelkezésekkel „összeegyeztethető e, hogy a bolti kiskereskedelmi tevékenységet folytató adózónak különadót kell fizetnie az 500 millió [forintot] meghaladó éves nettó árbevétele után?”

A Bíróság döntése

A Bíróság a vizsgálódását az EUMSZ 49. és 54. cikkére szűkítette, a többi cikk értelmezését szükségtelennek ítélte. Utalt rá, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmódra vonatkozó szabályok nemcsak a társaságok székhelye alapján történő nyílt hátrányos megkülönböztetést tiltják, hanem az ilyen megkülönböztetés olyan rejtett formáit is, amelyek egyéb elhatárolási szempontok alkalmazása révén ténylegesen ugyanahhoz az eredményhez vezetnek.

A különadóról szóló törvény olyan szempontot ír elő, amely elhatárolja egymástól egyrészről a különadó azon alanyait, amelyek az alkalmazandó nemzeti jogszabály értelmében valamely csoporton belül más társaságokhoz kapcsolódnak, másrészről pedig azon adóalanyokat, amelyek nem képezik vállalatcsoport részét. Ez önmagában még nem jelent közvetlen hátrányos megkülönböztetést, mivel a bolti kiskereskedelemre vonatkozó különadót az e tevékenységet Magyarországon folytató valamennyi társaság esetében azonos feltételek mellett vetik ki. Ugyanakkor mégis a hatással jár, hogy hátrányos helyzetbe hozza a valamely csoporton belül más társaságokhoz kapcsolt jogi személyeket azokkal a jogi személyekkel szemben, amelyek nem képezik ilyen vállalatcsoport részét. Hiszen egyrészt az adó mértéke az árbevétel függvényében igen erősen progresszív, különösen a felső adósávban, másrészt a vállalatcsoportba tartozó adóalanyok adóztatása fiktív árbevétel alapján történik.

A Bíróság kiemeli, hogy az EUMSZ 49. és az EUMSZ 54. cikkel ellentétes az olyan eltérő bánásmód, amely de iure a forgalom szintjének látszólag objektív elhatárolási szempontján alapul, viszont de facto hátrányos helyzetbe hozza azon anyavállalatok leányvállalatait, amelyek más tagállamban rendelkeznek székhellyel.

Álláspontja szerint, amennyiben bizonyított, hogy az érintett tagállam bolti kiskereskedelmi piacán a vállalatcsoportba tartozó és a különadó legfelső adósávjába eső adóalanyok többnyire más tagállamban székhellyel rendelkező társaságoknak kapcsolt vállalkozásai, a különadó erősen progresszív adómértékének az összevont árbevételből álló adóalapra történő alkalmazása különösen azzal a veszéllyel jár, hogy hátrányosan érinti a más tagállamban székhellyel rendelkező társaságok kapcsolt vállalkozásait. A Bíróság a magyar bíróság feladatkörébe utalja ennek vizsgálatát.

Az ilyen korlátozások csak akkor lennének megengedhetőek, ha azt közérdeken alapuló kényszerítő indok igazolja. Azonban ebben az esetben is szükséges, hogy az alkalmas legyen az elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Ennek fényében állapítja meg a Bíróság, hogy a magyar kormány sem írásbeli észrevételeiben, sem a tárgyaláson nem hivatkozott olyan közérdekű okra, amely adott esetben alkalmas lenne az olyan szabályozás igazolására, mint amelyről az alapügyben is szó van. Egy ilyen szabályozás igazolása érdekében ugyanis nem lehet sem az ország gazdaságának védelmére, sem pedig a költségvetési egyensúlynak az adóbevételek növelésével történő helyreállítására érvényesen hivatkozni.

Mindezek alapján megállapította a Bíróság, hogy ellentétes az Uniós joggal a bolti kiskereskedelem árbevételére kivetett adóra vonatkozó olyan tagállami jogszabály, amely a kapcsolt vállalkozásnak minősülő, vállalatcsoportba tartozó adóalanyokat arra kötelezi, hogy árbevételüket egy erősen progresszív adómérték alkalmazása keretében adják össze, majd az így kapott adóösszeget egymás között valós árbevételük arányában osszák szét, amennyiben – és ennek ellenőrzését a magyar bíróságra bízza – a vállalatcsoportba tartozó és a különadó legfelső adósávjába eső adóalanyok többnyire más tagállamban székhellyel rendelkező társaságok kapcsolt vállalkozásai.

Az ismertetett döntés (C‑385/12. sz. ügy) az Európai Unió Bíróságának (nagytanács) 2014. február 5-ei ítélete.

---