Fényképjog és emberi méltóság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A képmás felhasználásához való hozzájárulást nem lehet kiterjesztően értelmezni. A képmás elkészítéséhez adott hozzájárulás nem jelenti a felhasználáshoz történő hozzájárulást is, mert utóbbinak konkrétnak és célhoz kötöttnek kell lennie.


Ami a tényállást illeti, az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az elsőrendű alperes megsértette a felperes képmáshoz fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa kiadott H. című hetilap perbeli számának címlapján és annak 18–21. oldalain „Ha itt 25 volt, akkor most hány éves?” című cikk illusztrációjaként a felperest hiányos öltözékben ábrázoló képeket hozott nyilvánosságra a felperes hozzájárulása nélkül. Megállapította, hogy az elsőrendű alperes megsértette a felperes jó hírnevét, becsületét és emberi méltóságát azzal, hogy a fenti képeket a felperes személyét sértő feliratokkal látta el. Megállapította, hogy az elsőrendű alperes megsértette a felperes képmáshoz fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az általa kiadott B. című napilap perbeli számában „K. T., a képernyőfüggő” című cikk illusztrációjaként a felperest hiányos öltözékben ábrázoló képeket hozott nyilvánosságra a felperes hozzájárulása nélkül. Megállapította, hogy a másodrendű alperes megsértette a felperes képmáshoz fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a felperesről hozzájárulásával készített fényképfelvételeket a felperes hozzájárulása nélkül harmadik személynek jogosulatlanul továbbadta felhasználás céljából. Eltiltotta az alpereseket a további jogsértéstől. Kötelezte az első- és másodrendű alpereseket, hogy magánlevél formájában fejezzék ki sajnálkozásukat a felperes felé. Kötelezte az első- és másodrendű alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 15 napon belül egyetemlegesen 1 500 000 forint tőkét, továbbá ennek 2009. szeptember 24. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítette: az alpereseket terhelte annak kétséget kizáró bizonyítása, hogy a felperes a képmások elkészítéséhez, illetőleg a sérelmezett nyilvánosságra hozatalhoz a hozzájárulását megadta. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján arra következtetett, hogy a másodrendű alperes a fényképfelvételek elkészítéséhez felperesi hozzájárulással rendelkezett, mivel a felperes lényegében modellt állt a fényképezéskor. A képfelvételek elkészítéséhez adott hozzájárulás azonban nem elegendő a nyilvánosságra hozatalhoz, mert a hozzájárulást nem lehet kiterjesztően értelmezni. A csatolt szerződések a felperes általi, a konkrét nyilvánosságra hozatalhoz adott felhasználási engedélyt, hozzájárulást nem bizonyították. A nyilvánosságra hozatalhoz szükséges engedélynek és hozzájárulásnak mindig konkrétnak és célhoz kötöttnek kell lennie. A több évtizeddel későbbi felhasználásra vonatkozó, egyértelmű felperesi hozzájárulás nem volt igazolt. A sérelmezett felvételekről azt állapította meg, hogy azok 25 éven keresztül nem kaptak nyilvánosságot, azok létezéséről a felperes megfeledkezett. Azokat korábban egyik sajtóorgánum sem publikálta, a nyilvánosság előtt nem voltak ismertek. Sem a beavatkozó, sem az alperesi oldal részéről nem volt olyan nyilatkozat, hogy a felperest kifejezetten a képek megjelenésével összefüggésben megkeresték volna. Az elsőfokú bíróság kifejtette továbbá, hogy egy évtizedekkel korábbi viszonyok között esetlegesen engedélyezett nyilvánosságra hozatal nem foglalja magában az évtizedekkel későbbi jogszerű felhasználás lehetőségét. Mindezek együttes értékelésével arra következtetett, hogy a másodrendű alperes azzal, hogy a jogszerűen elkészített fényképfelvételeket a felperes kifejezett hozzájárulása nélkül harmadik személynek továbbadta, megsértette a felperes képmáshoz fűződő személyiségi jogát, míg az elsőrendű alperes ugyanezen személyiségi jogot sértette azzal, hogy ezeket a fényképfelvételeket nyilvánosságra hozta.

A jó hírnévhez, becsülethez és az emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogok sérelmével kapcsolatosan arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen személyiségi jogokat a másodrendű alperes magatartásával nem sértette. Ezzel szemben az elsőrendű alperes az általa kiadott lap képaláírásaival, címadásával e jogokat megsértette. A szöveges tartalmakat véleménynyilvánító jellegűnek minősítette, de a „bibircsók”, „viszket”, „sokkoló képek” közlések a képekkel együtt meghaladják a véleménynyilvánítás alkotmányos határait. A jogsértés megállapításán túlmenően az alpereseket eltiltotta a további jogsértéstől, és rendelkezett az elégtételadás módjáról a felperes által meghatározott módon.

A nem vagyoni kártérítés megítélésével összefüggésben elsősorban arra mutatott rá, hogy a perbeli esetben külön bizonyítás nélkül is elfogadható és köztudomásúnak minősül, hogy az alperesek jogellenes magatartása a felperesnek hátrányt okozott. A bizonyítási eljárás alapján arra következtetett, hogy a képek megjelenése a felperest lelkileg megviselte, mivel a médiában egyfajta „dívaimage”-t igyekszik kialakítani magáról, azonban ezzel szemben teljesen más üzenete van a megjelentetett fényképfelvételeknek. Nem osztotta azt az elsőrendű alperesi álláspontot, hogy hasonló jellegű képek nagy mennyiségben keringenek a nyilvánosság előtt a felperesről. A jogsértés súlyát nem ítélte csekélynek, mivel több nagyméretű kép jelent meg a felperesről, arra viszont nem lehetett következtetni, hogy ezek manipuláltak lennének. Álláspontja szerint az első- és másodrendű alperesek nem úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, mert az elsőrendű alperes nyilvánvalóan tisztában volt azzal, hogy a felperes miként fog reagálni a képek megjelentetésére. Nyilvánvaló volt, hogy a felperes tiltakozni fog, ha ehhez az elsőrendű alperes a hozzájárulását kéri. A másodrendű alperestől is az volt az elvárható magatartás, hogy a felperes hozzájárulását kéri a továbbadást megelőzően. Az nem mentesítheti a felelősség alól az alpereseket, hogy a felperes tudatában lehetett a képek nyilvánosságra kerülésének. Az első- és másodrendű alperesek magatartását úgy ítélte meg, mint akik közösen okozták a kárt a felperesnek, ezért felelősségük a felperes irányában egyetemleges.

A kártérítés összegének meghatározásakor figyelembe vette a felperes által kialakítani kívánt dívaimage-t, amelyekkel a megjelent képek szemben állnak. Figyelembe vette azt, hogy az első- és másodrendű alperesek is nyilvánvalóan tisztában voltak az elkészítés és a nyilvánosságra hozatal közötti közízlés jelentős mértékben való megváltozásával. A tanúvallomások alapján tényként értékelte, hogy a képek megjelenését követően a felperest több alkalommal inzultálták, emiatt rossz lelkiállapotba került, a képek megjelenése miatt munkalehetőségtől is elesett. A képek közlése egyértelműen a felperes lejáratását célozta, hátrányokat és lelki megrázkódtatást okozott számára. Figyelemmel volt a felperes nyilvánosságot megosztó személyiségére, ami azonban nem befolyásolta azt a körülményt, hogy a felperest nem jelentéktelen hátrány érte.

A fellebbezések tartalma

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az első- és másodrendű alperesek nyújtottak be fellebbezést.

Az elsőrendű alperes fellebbezésében az elsőfokú döntés megváltoztatását, a felperes keresetének teljes elutasítását kérte. Hangsúlyozta, hogy szabályos megrendeléssel vásárolt képeket a fotóügynökség kínálatából, illusztrációként való felhasználás céljából. Az ügynökség a képek eladásával vállalta, hogy azok felhasználása nem jogsértő. A kialakult kereskedelmi gyakorlat mindig jól működött, a megvásárolt képekkel kapcsolatban jogvita eddig nem keletkezett, a szerződésben rögzítettekkel az elsőrendű alperes mindent megtett, ami az adott helyzetben szokásos és elvárható. A képek jogszerűségéről az eladó ügynökség gondoskodott. A képaláírások jogi minősítésével kapcsolatosan előadta, hogy az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást abban, hogy azokat véleménynyilvánító jellegűnek minősítette, tartalmilag azonban ezek nem haladták meg azt a mértéket, ami – a felperes által magáról kialakított képet is tekintve – indokolatlanul sértő vagy bántó lenne.

A másodrendű alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesnek a vele szemben előterjesztett keresetének elutasítását kérte.

Hivatkozott arra, hogy a képes riportsorozat elkészítésére a ’80-as évek egyik első szépségversenyével kapcsolatosan az L. Vállalattól volt megbízása. Az akkor kiválasztott anyagok között a felperes képei nem szerepeltek. A megjelenés azonban a felperes kifejezett kívánsága és elvárása volt, korlátlan beleegyezését adta ehhez, ezt senkinél sem vonta vissza. A felperesnek az esetleges előnytelen szerepléseit is vállalnia kell figyelemmel közszereplői minőségére. Utalt arra, hogy a felperes több, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tett a képek készítésével kapcsolatosan, ezért szavahihetősége ebben a körben erősen megkérdőjelezhető. A felperesi képmásokat tartalmazó felvételek számos más képpel együtt, egy csomagban kerültek átadásra a fotóügynökségnek annak megjegyzésével, hogy írásos hozzájárulás nem áll rendelkezésre a közléshez, de a felperes a képeket ezzel a céllal készíttette. Az ügynökség ezt a megjegyzést figyelmen kívül hagyta, és a felvételeket versenytárgyaláson értékesítette a legtöbbet fizető magazinnak. Álláspontja szerint a felperes kizárólag a képaláírásokat kifogásolhatta volna, de azt is csak az elsőrendű alperessel szemben. Ilyen körülmények között pedig vele szemben igényt eredménnyel nem érvényesíthetett. Már a nyomdakész állapot idején figyelmeztette az újságírót, hogy esetlegesen az érintettel való előzetes egyeztetés szükséges, azonban a sajtótermékre, illetőleg a cikkre nem volt ráhatása. A felperes főtevékenysége a médiában való megjelenés lehetősége, ebből pedig az következik, hogy szívesen veszi, ha a sajtóban róla megjelennek híradások. Mint közszereplőnek viselnie kell az ezzel kapcsolatos esetleges hátrányokat is.

Az ügynökségnek és a lapnak nyilvánvalóan ismerettel kellett rendelkeznie arról, hogy hozzájárulás nincsen a felperes részéről, arról pedig nem volt ismerete, hogy milyen szövegezéssel kerül sor a képek nyilvánosságra hozatalára. Korábban nem volt szokás írásban nyilatkozatot kérni, ezért azzal a figyelmeztetéssel adta át a képeket: ha úgy vélik, a felperest értesítsék, és így használják fel a felvételeket. Ennek elmaradásáért felelősség nem terheli. Álláspontja szerint közös károkozás a képekhez fűzött szövegekkel kapcsolatosan bizonyosan nem történt. A perbeli esetben az állítólagos kár bekövetkezte esetén sem állapítható meg, hogy teljes egészében olyan kárról lenne szó, amelyet az alperesek közösen okoztak. Az ítélet alapján a másodrendű alperesre vonatkozóan csak olyan megállapítás szerepel, hogy jogosulatlanul továbbadta a beavatkozó részére a képeket. Ha a jogsértés a képmás nyilvánosságra hozatalával fenn is állna, külön kell értékelni az elsőrendű alperes által a képek megjelenítése mellett lévő megjegyzéseket. Kifejtette, hogy a képeket nem tekinti olyannak, mint amelyek a felperes személyét lejáratnák. Ezek kordokumentumok azokból az időkből, amikor a felperes még nem volt ismert, és nem öltötte magára a dívaimage-t.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.

Álláspontja szerint helytelenül hivatkozott az elsőrendű alperes arra, hogy a képek felhasználása során úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az elsőrendű alperes ismerte az elérhetőségét, mert rendszeres kapcsolatban állt vele, ilyen körülmények között pedig elvárható, hogy a megjelentetni kívánt képek birtokában a hozzájárulását kérje a felhasználáshoz. Ennek hiányában alappal feltehető, hogy az elsőrendű alperes nyilvánvaló célja a felperes teljes lejáratása volt. A másodrendű alperes előadása szerint mindenki figyelmét felhívta a felperesi hozzájárulás hiányára, ezért nyilvánvaló, hogy az elsőrendű alperest is tájékoztatta erről a körülményről, amikor megkeresték. A másodrendű alperes kizárólag állította, de nem bizonyította, hogy a felperes korábban korlátlan beleegyezést adott a képek felhasználásához. Álláspontja szerint a fényképek továbbadásához és bármilyen felhasználásához, így a nyilvánosságra hozatalhoz is csak akkor lehetséges hozzájárulni, ha a felperes a fényképeket előhívott állapotban már látta. Mivel a felperes a képekről nem is tudott, így részéről a hozzájárulás megléte kizárt. A másodrendű alperes fellebbezésével kapcsolatosan megjegyezte, hogy esetében nem a sértő megjegyzések képezték a kereset tárgyát, hanem kifejezetten a képek illetéktelen személyek részére való továbbadása. A másodrendű alperes jogsértésének hiányában azonban nem lett volna mód arra, hogy az elsőrendű alperes a képek nyilvánosságra hozatalával jogsértést követhessen el. Előadta, hogy a képmás felhasználásához szükséges hozzájárulásnak a bírói gyakorlat szerint konkrétnak és célhoz kötöttnek kell lennie, ezért kizárt, hogy a felperes 20 évvel korábban hozzá tudott volna járulni a képek felhasználásához egy olyan magazinban, amely még csak gondolatban sem létezett, olyan képekkel kapcsolatosan, amelyeket a felperes még sosem látott, és a másodrendű alperes pedig elő sem hívott.
A beavatkozó előadta, hogy a bírói gyakorlat ismer olyan esetet, mely szerint a fénykép elkészítésére szóló felhatalmazás egyben a nyilvánosságra hozatalra vonatkozó engedélyt is magában foglalja. Álláspontja szerint az egyetemleges felelősség feltételei nem állnak fenn az első- és másodrendű alperes esetében, mert a károkozás egyetlen jogcíme szerint sincs átfedés az alperesek magatartásában. A perbeli esetben a jó hírnév megsértése sem állapítható meg.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

Az elsőrendű alperes fellebbezése kisebb részben alapos, a másodrendű alperes fellebbezése alaptalan. Az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen döntött a jogvitában, kisebb részben azonban a másodfokú bíróság nem értett egyet a határozatával, ezért azt a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta.

A jogvita elbírálása szempontjából irányadó Ptk. 80. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés. A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához – a nyilvános közszereplés kivételével – az érintett személy hozzájárulása szükséges.

A perbeli adatok alapján azt lehetett megállapítani, hogy a felperest ábrázoló fényképfelvételek keletkezési ideje viszonylag távoli, azonban 1985-ben ugyanazon jogszabályok voltak hatályosak a képmáshoz fűződő személyiségi jogra és annak megsértésére, mint a kereset elbírálásakor. Ennek alapján a képmás felhasználására kizárólag akkor kerülhet sor, ha a jogosult ehhez határozott, pontosan megjelölt célra szóló felhatalmazást ad a felhasználó részére. Egyetértett a Fővárosi Ítélőtábla azzal a felperesi érvvel, hogy felhasználásra való jogosultság kizárólag abban az esetben keletkezhet, ha a jogosult a felhasználás tárgyát megfelelő módon megismeri, mert ennek hiányában megfelelően nem tud dönteni a személyiségét érintő képfelvételek felhasználásáról. A perbeli adatok alapján egyértelmű volt, hogy a másodrendű alperes csak röviddel a felvételek továbbadását megelőzően hívta elő a felvételeket. Erről a felperest külön nem értesítette, így a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy a később megjelent képeket bármilyen módon megismerhesse. Ilyen körülmények között pedig hozzájárulást sem tudott adni azok felhasználásához.

Nem volt elfogadható az az első- és másodrendű alperesi érvelés, hogy a korabeli szokások alapján határozott és egyértelmű írásbeli felhatalmazás nem állhatott rendelkezésre, mert abban az időben ilyet a jogosultak külön nem adtak, és a felvételt elkészítők, felhasználók sem kértek. Ez a hivatkozás azért nem volt figyelembe vehető, mert a fentiek szerint az irányadó jogszabály 1985-ben is előírta a jogosult hozzájárulását. A felvételek minősége, részletei, a hátterek sajátosságai miatt sem lehetett arra következtetni, hogy a felperes részéről bármiféle ráutaló magatartás – függetlenül a képek felperes előtti ismeretlenségére – hozzájáruló nyilatkozatnak minősülne. A személyiségi jogokat érintő magatartásokat nem lehetséges valamely kialakult szokással azonosítani és leírni, mert az emberi személyiséget érintő magatartások mind a jogosult, mind a vele szemben álló kötelezettek oldaláról rendkívüli egyediséget mutatnak. Ezért kíván meg a gyakorlat egyedi és cél szerinti hozzájáruló nyilatkozatot a képmás felhasználásával kapcsolatban, ezt a hozzájárulást pedig nem lehet kiterjesztően értelmezni.

A perbeli adatok alapján az első- és másodrendű alperesek nem tudták bizonyítani, hogy a képmások bármilyen felhasználásához a felperes részéről hozzájáruló nyilatkozattal rendelkeztek, ezért az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az első- és másodrendű alperesek az ítéletben rögzített mértékben a felperes képmáshoz fűződő személyiségi jogát megsértették.

A Ptk. 76. paragrafusa alapján a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen – egyebek mellett – a becsület és az emberi méltóság megsértése. A Ptk. 78. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is. A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a jó hírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.

A képmáshoz fűződő jogon túlmutató egyéb személyiségi jogok, így a jó hírnév, becsület és emberi méltóság megsértésével kapcsolatosan az elsőfokú bíróság kizárólag az elsőrendű alperest marasztalta el. A keresetben megjelölt és sérelmezett közléseknek a képfelvételekkel együtt szerepeltetése a másodfokú bíróság megítélése szerint is sértette a felperes emberi méltóságát, mivel ezek együttesen igyekeztek megalázóan nevetségessé tenni a felperest. Ezzel szemben a jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogok megsértését a másodfokú bíróság nem találta megállapíthatónak, mivel ezen tényállások alapvetően valamilyen valótlan közléshez kötik a jogsértést, másrészt alkalmasaknak kell lenniük arra, hogy a felperes megítélését hátrányos módon változtassák meg. A szöveges részek olyan jellegzetességekre, mozdulatokra, illetőleg a képek jellegzetességére utaltak, melyek valótlan tartalmat nem hordozhattak. Másrészről a felperesről már korábbról is ismertek voltak meztelen, félmeztelen fényképfelvételek. A felperes által a keresetben hivatkozott prostitúcióra utaló képi és szöveges összefüggés sem volt kikövetkeztethető. Erre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a becsület és jó hírnév megsértésével kapcsolatos keresetrész vonatkozásában a felperesi keresetet elutasította.

Tény, hogy a felperes közszereplőnek minősül, ez a státusz azonban csak szűkíti a személyiségi jog védelmét, de teljesen nem szünteti meg az azzal kapcsolatos jogi igényérvényesítés lehetőségét. A felperes előtt korábban ismeretlen fényképfelvételek és az azokhoz fűzött emberi méltóságot sértő kitételek esetében a felperes mint közszereplő alappal érvényesíthetett személyiségi jogi igényt.

Az elsőfokú bíróság a jogsértés megállapításán túlmenően helyesen intézkedett a Ptk. 84. § (1) bekezdésének b) és c) pontjai alapján a jogsértéstől való eltiltásról és az elégtételadásról.

A felperesről mindeddig ismeretlen és tartalma, minősége alapján nyilvánvalóan a felperes akarata ellenére megjelentetett és kommentált képfelvételekkel kapcsolatos magatartás jelentős jogsérelmet okozott a felperesnek. Külön bizonyítás nélkül is következtethető, hogy a felperes életvitelét a váratlanul megjelenő képek megzavarták, de a felperes ezt a körülményt külön bizonyította is. Az elsőfokú bíróság által a Ptk. 84. § (1) bekezdése, 339. § (1) bekezdése, 355. § (1) és (4) bekezdése szerint megállapított nem vagyoni kártérítés megfelelő mértékű, arányban áll a jogsértéssel okozott hátránnyal, annak csökkentésére a másodfokú bíróság a kialakult gyakorlatot is figyelembe véve nem látott módot.

Helyesen döntött az elsőfokú bíróság az alperesek nem vagyoni kártérítés megfizetésével kapcsolatos egyetemleges marasztalásról, mivel az első- és másodrendű alperesek a felperes nem vagyoni kárát közösen okozták. A közös károkozást olyan szempontból kellett figyelembe venni, hogy a másodrendű alperes jogsértő magatartásának hiányában az elsőrendű alperes sem juthatott volna a fényképfelvételekhez, ezért az alperesek magatartása között közvetlen és szoros oksági összefüggés volt. A megítélt nem vagyoni kártérítés a felperesnél keletkezett teljes nem vagyoni hátrány kompenzálására szolgál, mely hátrányok között valóban szerepel a szöveges közlések miatti sérelem. Ezek megjelenése azonban közvetlen összefüggésben volt a képek megszerzésével, illetőleg azok jogosulatlan felhasználásával. Ilyen tekintetben tehát az első- és másodrendű alperesek károkozó magatartását a felperessel szemben nem lehetett és a jelen perben szükségtelen is volt elválasztani. A felperes igényérvényesítése szempontjából ugyanis közömbös az első- és másodrendű alperesek egymás közötti felróhatóságának aránya, ez a Ptk. 344. § (1) bekezdésének második fordulata alapján kizárólag az egymással szembeni viszonyukban vizsgálható.

Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta, és az elsőrendű alperessel szemben a jó hírnév és becsület megsértésének megállapítására irányuló keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.  

Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 2. Pf. 21 008/2013/6.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2014/6. számában 92. szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.