Határon átnyúló vásárlás – Szavatossági jogok érvényesítése az Európai Unión kívül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az internet térhódításával eltűntek a földrajzi korlátok, így a fogyasztók ma már a világ bármely pontján letelepedett vállalkozástól vásárolhatnak. A kínai, amerikai web-áruházak gyakran a hazainál olcsóbb árakkal dolgoznak, így a spórolás lehetősége sokakat bír rendelésre. De vajon ilyen esetben is érvényesíthetők a szavatossági jogok? Nem túl nagy a kockázat?


Az Európai Unióban érvényesülő minimumszabályokról és a szavatossági jogokkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekről itt olvashat.

 

Nos, hibás teljesítés esetén – vagyis, ha a termékről utóbb kiderül, nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak – nagyságrendekkel nehezebb lehet a jogérvényesítés, ha a fogyasztó vásárlását nem az Európai Unió valamely tagállamában letelepedett vállalkozásnál bonyolítja le, hanem azon kívülivel. Ennek oka pedig nem más, mint hogy míg az uniós szabályozás közös minimumszabályokat ír elő és a jogérvényesítést alternatív segítségnyújtó fórumok, egyszerűsített jogi eljárások is segítik, addig az Európai Unión kívüli országokban mindezek hiányoznak. Ez pedig azzal jár, hogy ha a minőségi hibás terméket forgalmazó vállalkozás a fogyasztó kifogását nem – vagy nem a vevő által elfogadható módon – rendezi, rendszerint csak a hosszadalmas és költséges bírósági eljárás marad megoldás gyanánt.

Tekintettel a jogérvényesítés nehézségeire, Európai Unión kívül letelepedett vállalkozástól történő vásárlás esetén különösen indokolt a minél körültekintőbb, tudatosabb vásárlás.

A megrendelés elküldését megelőzően az egyik legfontosabb teendő a fogyasztó részéről annak megállapítása, hogy ki üzemelteti a web-áruházat. Amennyiben a vállalkozás neve, címe, e-mail-címe, egyéb elérhetőségei – különösen a telefonszáma – nem található meg a honlapon, célszerű elvetni a vásárlás lehetőségét. Ezek hiányában ugyanis szinte lehetetlen felvenni a kapcsolatot az eladóval, ha a termék esetlegesen hibásnak bizonyul.

További segítség lehet az eladó beazonosításához, megbízhatóságának feltérképezéséhez, ha a fogyasztó a megrendelés előtt utánanéz, milyen tapasztalatokat osztottak meg mások az adott web-áruházzal kapcsolatban. Természetesen a fórumokon leírt véleményekre jellemző a szubjektivitás, mégis jelentős segítséget nyújthat annak eldöntésében, biztonságos-e az adott vállalkozástól rendelni.

Ha az eladó nem titkolja kilétét és más fogyasztók is pozitív tapasztalatokról számoltak be, mintegy következő lépésként érdemes alaposan áttanulmányozni az Általános Szerződési Feltételeket. Ez a tájékoztató fontos információkat tartalmazhat a szavatossági jogok tartalmára és azok érvényesítésére vonatkozóan. Mivel az Európai Unión kívül letelepedett vállalkozások oldalai rendszerint angol nyelvűek, az Általános Szerződési Feltételek általában „terms” vagy „terms and conditions” elnevezés alatt lelhetők fel.

Egy fontos dolgot azonban kihangsúlyoznék. Előfordulhat, hogy az oldal magyar nyelvű vagy a „.hu” kiterjesztést alkalmazza, de a web-áruházat üzemeltető vállalkozást nem Magyarországon, hanem valamely Európai Unión kívüli országban jegyezték be.

Az Általános Szerződési Feltételeket tanácsos még a megrendelést megelőzően lementeni, kinyomtatni. Egy esetleges későbbi jogvita esetén ugyanis fontos bizonyíték lehet, milyen tartalmú tájékoztatás volt érvényben a vásárlás időpontjában.

A fentieken túl a megrendelés elküldését megelőzően érdemes utánajárni, a vételárra milyen járulékos költségek – például szállítási vagy csomagolási költség, vám – rakódnak. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy e plusz díjak révén az ajánlat már közel sem lesz annyira kecsegtető, mint ahogy első látásra tűnik.

[htmlbox Fogyasztói_adásvétel]

Ugyanakkor annak, aki az Európai Unión kívüli országban letelepedett vállalkozástól szeretne rendelni, nem csupán a vételárra és az egyéb költségekre kell figyelemmel lennie. Érdemes mérlegelni azt is, hogy ha a termék hibás, milyen nehézségek adódhatnak a jogérvényesítés során: a minőségi kifogás bejelentéséhez idegen nyelvi ismeretekre van szükség, nincs magyarországi képviselet, vevőszolgálat, a termék visszaküldéséhez kapcsolódó, megelőlegezett díj pedig jelentős összeget tehet ki. Ha pedig a minőségi kifogás intézése nem megy zökkenőmentesen, hatalmas összegeket mehetnek el a pereskedésre, az ügyvéd, a fordító vagy a tolmács díjazására.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.