Jogszabályfigyelő 2018 – 6. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben, mivel a 2018/13–16. számú Magyar Közlönyökben közérdeklődésre számot tartó szakmai újdonság nem jelent meg, egy készülő jogszabály tervezetét, valamint az Alkotmánybíróság közelmúltban közzétett egyik tájékoztatóját ismertetjük.


E heti összeállításunkban a fizetésképtelenségi eljárások uniós nyilvántartásáról, valamint az alkotmányjogi panasz szabályairól, annak benyújtását segítő megújult indítványmintákról olvashatnak. 

 

Tartalom:

Kormányrendelet készül a fizetésképtelenségi nyilvántartásról

Indítványminták alkotmányjogi panasz előterjesztéséhez

 

Kormányrendelet készül a fizetésképtelenségi nyilvántartásról

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló 2015/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet értelmében a tagállamok kötelesek a lefolytatott fizetésképtelenségi eljárások adataiból nyilvános, az interneten elérhető állami adatbázist létrehozni 2018. június végéig. Egy éven belül pedig az EU megvalósítja a tagállami adatbázisok összekapcsolását is az Európai Igazságügyi Portálon (e-justice portál) – derül ki a kormányzati honlapon közzétett, közigazgatási egyeztetés alatt álló rendelettervezet előterjesztői indokolásából.

A fizetésképtelenségi nyilvántartás a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény szerinti csődeljárással, felszámolási eljárással kapcsolatos adatokat tartalmazza majd. Fizetésképtelenségi nyilvántartónak a tervezet a céginformáció szolgálatot jelöli ki. A nyilvántartásban szereplő adatok lekérdezése díj- és költségmentes lesz.

Az előterjesztés itt érhető el:

Joganyag:

Módosítja:

Megjelent: www.kormany.hu

Hatályos:

Megjegyzés: közigazgatási egyeztetés alatt álló jogszabály-tervezet

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Indítványminták alkotmányjogi panasz előterjesztéséhez

A korábbiaknál részletesebb és az újabb gyakorlatot is ismertető tájékoztató és indítványminták kerültek az Alkotmánybíróság honlapjára, olvasható az erről szóló közleményben. Részletes leírás található a honlapon az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos eljárásról, annak három típusáról, továbbá valamennyi indítvány esetében letölthető a vonatkozó űrlap mintaokirata is. Ezen felül a jogi képviselőnek adott ügyvédi meghatalmazásra vonatkozóan ugyancsak készült egy letölthető minta, tekintve, hogy az alapügyben adott, bíróság előtti eljárásra vonatkozó megbízás az Alkotmánybíróság előtti eljárásra nem terjed ki.

Az általános tájékoztató és az iratminták elérhetők itt.

Joganyag:

Módosítja:

Megjelent: www.alkotmanybirosag.hu

Hatályos:

Megjegyzés: jogérvényesítést elősegítő tájékoztató

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Jogszabályfigyelő 2024 – 41. hét

Alábbi cikkünkben a 2024/102. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és a Bírósági Határozatok 2024. szeptemberi számában megjelent jogesetek és döntések közül válogattunk.