Jóhiszeműség és tisztesség a kártérítési jogban

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. február 5.
Rovat:

Az általános kártérítés a kártérítés kivételes esete, melyet akkor alkalmaz a bíróság, ha a bizonyított kár mellett olyan, nem bizonyított, de biztosan bekövetkező kár felmerülésével, illetőleg vagyoni előny elmaradásával kell számolni, amiért a károsult joggal várhat anyagi elégtételt.


Az alapügy

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek jogelődei a 2008. január 1. és 2015. december 31. közötti időszakra szerződést kötöttek az alperes egészségügyi központtal teljes körű, egészségügyi napi takarítási, valamint negyedéves nagytakarítási munkálatainak elvégzésére 2 900 000 Ft/hó nettó vállalkozói díj kikötésével, azzal, hogy azt évente az inflációnak megfelelően módosítják. Az F. o. z. felperesi jogelőd a vállalkozási szerződésben rögzített takarítási feladatok ellátására az E. Kft.-vel kötött alvállalkozói szerződést 2008. január 1-jei kezdő időponttal határozatlan időre, havi 1 500 000 Ft nettó vállalkozói díj ellenében, azzal, hogy a munkát az alvállalkozó részben a saját, részben a megrendelő által biztosított eszközökkel végzi. Az alperes 2009. január 27-én kelt levelével tájékoztatta a felperesi jogelődöt, hogy a vállalkozási szerződést 2009. január 31. napjával megszünteti. A felperesi jogelőd a szerződés megszűnését követően, 2010-ben pályázatot nyújtott be az S. Kft. által kiírt közbeszerzési eljárásban, ajánlata azonban érvénytelen volt. A felperesi jogelőd 2011 óta üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytat.

[multibox]

A Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.028/2014/5. számú rész-közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperesnek a 2007. december 31-i takarítási feladatok elvégzésére kötött vállalkozási szerződés megszűnéséből eredő kárért a kártérítési felelőssége fennáll.

Az elsőfokú Bíróság döntése

Az elsőfokú bíróság a Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.035/2014/5. számú végzése alapján megismételt eljárásban a fellebbezéssel támadott ítéletével az alperest 8 000 000 Ft tőke és ennek 2011. január 1. napjától számított kamata megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kifejtette, hogy a perben a felperest terhelte a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján az elmaradt haszonban álló kárigénye összegének bizonyítása, a kirendelt szakértő azonban a felperesi jogelőd számviteli bizonylatai hiányában nem tudta megállapítani a kár összegét, azonban a Magyarországon hasonló, általános épülettakarítási tevékenységet folytató vállalkozások adatai alapján az adott tevékenység haszonkulcsát 8,59%-ban határozta meg, e haszonkulcsot alkalmazta a felperes kieső bevételére, a havi haszon 249 110 Ft-ban, 2009. február 1-től 2015. december 31-ig pedig 20 676 130 Ft-ban határozható meg. Az alperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 340. § (1) bekezdése szerinti kárenyhítési kötelezettségre utalva kifejtette, hogy a felperesi jogelőd ügyvezetője elismerte, hogy 2011 óta a cég tényleges tevékenységet nem végez, bevétele nincs, közbeszerzési pályázaton nem indult. E tényekre is tekintettel az elsőfokú bíróság az 1959-es Ptk. 359. § (1) bekezdése alapján általános kártérítés megállapítását tartotta indokoltnak, annak összegét – figyelemmel a takarítási szakmában általánosan elfogadott haszonkulcsra, és arra, hogy a felperesi jogelőd 2011 óta formálisan van jelen a gazdasági életben – 8 000 000 Ft-ban állapította meg.

A fellebbezés tartalma

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes és az alperes is fellebbezést terjesztett elő.

A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és a marasztalási összeg felemelését kérte a módosított kereset szerinti 93 960 955 Ft-ra. Álláspontja szerint jogelődjének elmaradt haszna – mivel az elvállalt munkát alvállalkozó közreműködésével végezte el – a fővállalkozói és alvállalkozói díj különbözete, de legalább a magánszakértő által megállapított összeg, a kirendelt szakértő becslési módszere nem alkalmas az elmaradt haszon megállapítására. Álláspontja szerint nem lehet kiindulni más társaságok éves bevallási adataiból, köztudomású tény ugyanis, hogy a társaságok a mérlegükben igyekeznek a nyereségüket, azaz az adózás előtti eredményüket a lehető legkisebb összegben meghatározni. Hivatkozott arra, hogy a kártérítés összegének megállapításánál nem csak a számviteli bizonylatokat kell figyelembe vennie a bíróságnak, hanem a szabad bizonyítás elve alapján az egyéb bizonyítékokat, okiratokat, tanúvallomásokat is. Állította, hogy a felperesi jogelőd kárenyhítési kötelezettségének eleget tett, csatolta a közbeszerzési eljárásokban benyújtott pályázatait, melyekből megállapítható, hogy szinte valamennyi közbeszerzési eljárásban indult, amit a perbeli időszakban nagyobb gazdálkodó szervezetek, kórházak kiírtak. Sérelmezte az államnak fizetendő eljárási illeték összegét, azt 4 000 000 Ft-ra kérte leszállítani.

Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset teljes elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes a kár összegét nem bizonyította, ezért a közbenső ítéleti megállapítás ellenére sem igényelhet kártérítést, a szakértői vélemény a kár összegének bizonyítására nem alkalmas, a becslés módszere pedig nem alkalmazható.

[htmlbox BDT]

A Pécsi Ítélőtábla megállapításai

A felperes fellebbezése az illeték összege tekintetében alapos, ezt meghaladóan alaptalan, az alperes fellebbezése alaptalan.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az elsőfokú eljárás iratai alapján az alábbiakkal egészíti ki.

A felperesi jogelődnek az alperesi jogelőddel kötött szerződés teljesítése idején, 2009. február 1-jéig terjedő időre elért – a fővállalkozói és az alvállalkozói díj különbözetének költségekkel csökkentett összegeként számítható – haszna szakértői módszerrel nem állapítható meg. A Magyarországon hasonló tevékenységet végző gazdasági társaságok – mérlegadataik szerint – 2008-2009-ben átlagosan havi 8,59% mértékű hasznot értek el, a haszon 4-20% között mozgott. A felperesi jogelőd a perbeli szerződés felmondását követően több közbeszerzési eljárásban is indult, pályázata azonban eredménytelen volt, nagyrészt annak hiányosságai miatt. A 2009-től 2011-ig terjedő időszakban a felperesi jogelődnek volt több szerződéses partnere, így K.-n és Sz.-en is, melyeknél takarítási feladatokat látott el alvállalkozó útján. A felperesi jogelődnek a perbeli munka elvégzésére az E. Kft.-vel kötött alvállalkozói szerződése bármelyik fél kezdeményezésére, 30 napos határidővel indokolás nélkül felmondható volt.

Az így kiegészített tényállásra figyelemmel is egyetért a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal abban, hogy a perbeli esetben az általános kártérítés alkalmazásának törvényi feltételei fennállnak, és egyetért a kártérítés összegével is. Amint azt a Legfelsőbb Bíróság a PK 49. számú állásfoglalásában is kifejtette, az általános kártérítés a kártérítés kivételes esete, melyet akkor alkalmaz a bíróság, ha a bizonyított kár mellett olyan, nem bizonyított, de biztosan bekövetkező kár felmerülésével, illetőleg vagyoni előny elmaradásával kell számolni, amiért a károsult joggal várhat anyagi elégtételt. A károsultnak a teljes kártérítésre fennálló jogát sértené, és lényegében a károkozónak nyújtana indokolatlan vagyoni előnyt, ha a károsult biztosan bekövetkező kárának pontos mértékét nem tudja kimutatni. Az 1959-es Ptk. 359. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a károsult érdekét szem előtt tartva azt tartalmazza, hogy ilyen esetben – tehát, ha a kár mértéke akár csak részben is nem számítható ki – a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Ez a rendelkezés biztosítja, hogy a károsult olyan helyzetbe kerüljön, mintha nem történt volna károkozó magatartás.

A perbeli esetben a felperes elmaradt haszon iránti igényt érvényesített, a kára abból ered, hogy az alperes a szerződés megszegésével megszakította azt az oksági folyamatot, amely, ha fennmarad, hosszabb távon, még hat éven keresztül biztosíthatta volna a felperesi jogelőd rendszeres jövedelmét. Tehát az bizonyosan megállapítható volt a perben, hogy a felperesi jogelődöt kár érte, mert az alperessel kötött szerződés teljesítése esetén elérhető nyereségtől az alperes magatartása miatt elesett. A bizonyítási nehézségek tehát nem a kár felmerülése, hanem csupán a kár összegszerűsége tekintetében merültek fel, így téves az alperesnek az az érvelése, hogy mivel a felperes már a kár összegszerűségét egzakt adatokkal nem tudta bizonyítani, ezért a kereset elutasításának lenne helye. Éppen erre az estre irányadó az 1959-es Ptk. 359. § (1) bekezdésében szabályozott általános kártérítés jogintézménye.

[htmlbox pp_termekek]

A jövőre járó kártérítés összegszerű meghatározásánál mindig számtalan bizonytalansági tényező van, a múltban, a szerződés fennállása alatt elért nyereség ezért csak kiindulópont lehet a jövőbeni kár meghatározásához, de semmiképpen sem lehet azonos azzal. A múltbéli haszon nem enged egyértelmű következtetést arra nézve, hogy ez a haszon a szerződésből hátralévő időben is elérhető lett volna, így a perbeli esetben – a felperes által haszonként állított – fővállalkozói és alvállalkozói díj különbözete, illetve az annak alapján számított haszon nem szolgálhat alapul a szerződésből hátralévő időre eső haszon számításához. De nem szolgálhat ez a különbözet a kárszámítás alapjául azért sem, mert a jövőre járó kártérítés csak reális, tisztességes elmaradt haszon lehet, irreális, tisztességtelen haszon megtérítésére a károkozó a teljes kártérítés elvének szem előtt tartásával sem kötelezhető. Ugyanakkor az sem állapítható meg, hogy a felperesi jogelőd ezt a díjkülönbözetet a szerződés teljes időtartama alatt haszonként tudta volna realizálni, hiszen az alvállalkozói szerződés bármikor, rendes felmondással megszüntethető szerződés volt.

A perben kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján azonban az a tény megállapítható, hogy a perbeli tevékenység nyereséges tevékenység lett volna, ezt támasztja alá az a tény, hogy a piacon hasonló tevékenységi körben működő cégek nyeresége 4 és 20% között mozgott, átlagosan 10-11% volt, így ez a haszon minősíthető egy olyan reális, tisztességes üzleti haszonnak, ami a kárszámítás kiindulópontjául szolgálhat. Az azonban, hogy ez a vagyonnövekmény a jövőben ténylegesen bekövetkezett volna, még számos más, bizonytalan, és utóbb már el nem dönthető tényezőtől függ. A kár mértéke szempontjából lényeges az, hogy milyen esélye lett volna a vagyonnövekedés bekövetkezésének, ez pedig azon túl, hogy a felperesi jogelőd határozott időre szóló szerződéssel rendelkezett, függ attól is, hogy a felperesi jogelőd a változó gazdasági környezetben ezt a szerződést valóban a teljes futamidő alatt teljesíteni tudta volna, és függ attól is, hogy maga a felperesi jogelőd cég a káresemény bekövetkezése hiányában a gazdasági életben milyen pozícióba kerülhetett volna a viszonylag hosszú idő alatt, különös tekintettel arra, hogy 2011-ben megszüntette a tevékenységét. Így a perbeli adatokból nem lehet arra következtetni, hogy ha a káresemény nem következik be, akkor a felperesi jogelőd nem szünteti be a tevékenységét, és a szerződés teljes ideje alatt képes lesz a teljesítésre.

A kár összegét érdemben befolyásolja az a körülmény is, hogy az egyösszegű kártérítés eredményeként a károsult az elmaradt haszon számítása szempontjából figyelembe vehető hosszú időszak helyett a kárösszeghez már előzetesen hozzájut, jól lehet a szerződés meghiúsulása hiányában a bevétel és a nyereség is csak hosszú idő múlva realizálódott volna. A káron szerzés tilalma folytán az idő előtti megtérülés sem maradhat értékelés nélkül. E körülmény a perbeli esetben is fennáll, figyelemmel arra, hogy a kamat megtérítésével a károsult olyan helyzetbe kerül, mintha a kárösszeghez a károkozás időpontjában hozzájutott volna.

Figyelembe kell venni a jövőbeni károk megtérítésénél a károsult számára az 1959-es Ptk. 340. §-a által előírt kárenyhítési kötelezettséget is, a károsult ugyanis köteles a felszabadult kapacitását másutt hasznosítani, és ezzel a kieső nyereségét pótolni, de legalábbis azt megkísérelni. A felperesi jogelőd ugyan indult közbeszerzési eljárásban, de nem teljesítette az alaki feltételeket, hiánypótlásokat, így azt lehetett megállapítani, hogy ha nem tudta pótolni más forrásból a bevételét, ennek oka részben bizonyosan saját magatartása volt. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy volt más tevékenysége is a felperesi jogelődnek, amelyből eredően a kieső időszakban jövedelmet érhetett el.

Megállapítható tehát, hogy a felperesi jogelőd károsultnál az elmaradt haszon mint kár bizonyítottan bekövetkezett, a hosszú intervallumot és a nagymértékű, ismertetett bizonytalansági tényezőket figyelembe véve azonban ennek összege csak általános kárként ragadható meg. Az eset összes körülményeit figyelembe véve, a bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelve és mérlegelve az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított 8 000 000 Ft összegű kártérítést – a szerződés teljesítéséből hátralévő hat évre járó teljes kárként – helyesnek találta, ez az összeg alkalmas a felperesi jogelőd károsult teljes anyagi kárpótlására.

A másodfokú bíróság a fentiek okán az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta, és a felperes által fizetendő illeték összegét 5 533 750 Ft-ra leszállította, azzal, hogy egyebekben azt helybenhagyta.

Az ismertetett döntés (Pécsi Ítélőtábla Gf.IV.40.014/2017/3.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2017/11. számában 156 szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek:


A másodfokú bírósági eljárás az új Be.-ben I. rész
2018. augusztus 14.

A másodfokú bírósági eljárás az új Be.-ben I. rész

A fellebbezést követően sorra kerülő másodfokú eljárásnál továbbra is alapszabály, miszerint a fellebbezési eljárás nem ismételt elbírálást, hanem felülbírálatot jelent. Az új Be.-re is jellemző, hogy abban mind a reformatórius, mind a kasszatórius jogkör gyakorlása megtalálható. Így a másodfokú bíróság az első fokú ítéletet vagy helyben hagyja, vagy megváltoztatja, vagy hatályon kívül helyezi. Utóbbi esetben az eljárást megszünteti, vagy az első fokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasítja.

Jogszabályfigyelő 2018 – 32. hét
2018. augusztus 13.

Jogszabályfigyelő 2018 – 32. hét

Alábbi cikkünkben, mivel az előző héten megjelent egyetlen Magyar Közlönyben (2018/125. szám) szakmai közérdeklődésre számot tartó jogszabály nem jelent meg, a döntvények és a hivatalos tájékoztatók közül válogattunk.

AB: Szabályozandó a fogvatartottak közgyógyellátása
2018. augusztus 7.

Az Alkotmánybíróság szerint mulasztott az Országgyűlés a büntetés-végrehajtási intézetben kérelmezhető közgyógyellátás terén a szükséges igazolás kiállítására jogosult orvos személyének vonatkozásában.