Kérdések és válaszok a tanulmányi szerződésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új munka törvénykönyve több fontos változást hozott a tanulmányi szerződés szabályaiban, az alábbiakban ezekből emelünk ki néhányat. Az új szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a szerződést 2012. július 1-je után kötötték a felek.


Köthető tanulmányi szerződés leendő munkavállalóval?

A korábbi Mt. szerint a munkáltató olyan személlyel is köthetett tanulmányi szerződést, akivel nem áll munkaviszonyban. Ez ugyan ma sem tilos, ám a törvényi szabályok csak a munkáltató és a munkavállaló közötti tanulmányi szerződésre vonatkoznak.

Ha a munkáltató egy leendő munkavállalójának finanszírozza a képzését, erre a polgári jog általános szabályai alapján köthetnek szerződést, és így például a szerződés megszüntetését az Mt.-től eltérően is szabályozhatják. A rugalmas jogszabályi keretek miatt ekkor különösen fontos végiggondolni, hogy mi is kerüljön a szerződésbe.

Mikor szegi meg a tanulmányi szerződést a munkavállaló?

A törvény szerint a munkáltató elállhat a tanulmányi szerződéstől és a már nyújtott támogatást visszakövetelheti, ha a munkavállaló a tanulmányi szerződésben foglaltakat megszegi. A korábbiakkal szemben a munkáltató bármely szerződésszegés esetén elállhat, annak nem kell lényegesnek lennie. Ilyen eset például, ha a munkavállaló nem jelenik meg a tanórákon, a vizsgákat nem vagy nem az előírt eredménnyel teszi le, vagy a kikötött időtartam előtt felmondja a munkaviszonyt.

Szerződésszegésnek minősül az is, ha a munkaviszonyt a munkáltató szünteti meg (pl. felmondással), és annak indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása. A visszatérítési kötelezettség arányos, ha a munkavállaló a szerződésben kikötött tartamnak csak egy részét nem tölti le. Mivel a szerződésszegések széles köre nyújt módot a munkáltató elállására, érdemes részletezően megállapítani a szerződésben a felek kötelezettségeit.

Mindenképpen visszajár a támogatás, ha a munkaviszony idő előtt megszűnik?

A tanulmányi szerződés lényege munkáltatói szempontból, hogy a támogatásért cserébe a munkavállaló a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn – de legfeljebb öt éven – keresztül a munkáltatónál marad, és kamatoztatja tudását.

Az új törvény egyértelműen fogalmaz, és csak azt tiltja, hogy a letöltendő idő alatt a munkavállaló felmondással nem élhet. Így nem követ el szerződésszegést, ha valamely más jogcímen szünteti meg a jogviszonyát, például azonnali hatályú felmondással, vagy a munkáltatóval kötött közös megegyezéssel. A közös megegyezésben mindig rendelkezni kell a tanulmányi szerződés sorsáról is.

Mi történik ha a munkavállaló nem képes teljesíteni a szerződést?

Újdonság, hogy a tanulmányi szerződést bármely fél azonnali hatállyal felmondhatja, ha körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy az aránytalan sérelemmel járna. Ilyen eset, ha a munkavállaló azért nem tudja teljesíteni kötelezettségeit, mert egészségi állapota megromlott, vagy családi okokból nincs már ideje a tanulásra. A munkavállaló felmondása esetén ilyen esetben a munkáltató a nyújtott támogatást – a letöltött idővel arányosan – visszakövetelheti.

Nem tartozik ebbe a körbe, ha nem áll fenn a törvény által megkövetelt „lényeges változás”, bár – mivel a támogatás visszajár – a munkáltatónak nem feltétlenül érdeke vitatni a munkavállaló felmondását. Ha a munkáltató él a lényeges változáson alapuló azonnali hatályú felmondással, a már nyújtott támogatást nem kell visszafizetni.

Nem csak azt érdemes tehát alaposan végiggondolni, kivel köt tanulmányi szerződést a munkáltató, de az is stratégiai kérdés lehet, mikor és milyen formában szünteti meg a már fennálló megállapodást.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.