KGFB-módosítás a hűséges ügyfelekért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Módosul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény a hűséges ügyfelek érdekében.


A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon régóta fennálló anomálián változtat a jogalkotó a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (Gfbt.) 2016. március 11-étől hatályos módosításával.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések egyik sajátossága, hogy a biztosítási díjat a biztosítási tartam kezdő napján fennálló, nyilvánosan meghirdetett díjtarifa szerint kell megállapítani, és azon egy évig, azaz a következő biztosítási évfordulóig a biztosító főszabály szerint nem változtathat.

A biztosítók a díjtarifát saját üzleti szempontjaik figyelembevételével, szabadon állapíthatják meg. A biztosítók a díjtarifa kialakítása során figyelembe vesznek olyan alapvető kockázati tényezőket, mint a szerződő életkora, lakóhelye, ehhez kapcsolódóan az adott lakóhelyre jellemző kárgyakoriság, a gépjármű típusa, teljesítménye, de a díjtarifa arra is lehetőséget biztosít, hogy a biztosítók egy adott célcsoportot célozzanak meg a termék árazásával, például a biztonságosabbnak tartott idősebb, vidéki szerződőket kedvezőbb elbírálásban részesítsék a díj megállapítása során.

Az elfogadott módosítás az első olyan rendelkezés, amellyel az állam „belenyúl” a liberalizált díjtarifa-rendszerbe, és korlátokat állít fel a díjtarifa kialakításával kapcsolatban. Ennek indokául az a jelenség szolgált, hogy a biztosítók díjtarifája jellemzően külön kedvezményt tartalmaz a biztosító által megszólított új ügyfelek javára, azaz az új szerződésekre, melynek az lett a következménye, hogy az adott biztosítónál lévő szerződő a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés felmondásával és ugyanazon biztosítónál történő újrakötésével kedvezőbb díjat tudott elérni, mintha megtartotta volna a meglévő szerződését. Ennek eredményeként a hűséges ügyfelek – vagy más megközelítésben azok, akik nem kísérik aktívan figyelemmel a biztosítási piac változásait – kedvezőtlenebb helyzetbe kerültek, mint az új szerződést kötő ügyfelek.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009-es törvény idén március 11-étől hatályos módosítása az első olyan rendelkezés, amellyel az állam „belenyúl” a liberalizált díjtarifa-rendszerbe

Az Országgyűlés által elfogadott 2015. évi CCV. törvény 2016. március 11-ei hatállyal akként módosítja a Gfbt. rendelkezéseit, hogy a biztosító díjtarifája csak a már meglévő szerződéssel rendelkezők javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés új szerződésnek vagy pedig meglévő szerződésnek minősül. Más szóval, a biztosítók a jövőben nem vonzhatják be az új szerződésekre adott díjkedvezménnyel az új ügyfeleket, ehelyett a már meglévő szerződések szerződőit ösztönözhetik díjkedvezménnyel a biztosítónál való maradásra.

Az új szabályok szerint a biztosító ezen kívül a következő biztosítási évre vonatkozó díjértesítőben figyelemfelhívásra alkalmas módon köteles a meglévő szerződések szerződőit tájékoztatni, hogy a díjtarifa csak a javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés módosuló szerződésnek minősül, valamint közölnie kell, hogy a szerződés díja a meglévő ügyfelekre vonatkozó kedvezmények szempontjából hogyan módosul. Mivel a díjtarifában nem kötelező a meglévő szerződések szerződőit kedvezményben részesíteni, ez a tájékoztatás adott esetben annak közlésére fog korlátozódni, hogy a díjtarifa a meglévő szerződések vonatkozásában díjkedvezményt nem tartalmaz. A jogalkotó a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szektorban folyó egyébként éles piaci versenyre tekintettel feltehetően e kifejezett tájékoztatási kötelezettség előírásával kívánja arra ösztönözni a biztosítókat, hogy díjtarifájukban jutalmazzák a hűséges ügyfeleket.

Ez a rendelkezés ugyanakkor jelenleg még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a biztosítók ne alakíthatnának ki olyan díjtarifa-rendszert, amely továbbra is az új szerződőket preferálja. A díjtarifa módosítására ugyanis a biztosítónak év közben is lehetősége van, így ha egy biztosító állományában adott időszakban (például január 1-én) nagyobb számban van meglévő szerződések évfordulója, a biztosító erre az időszakra akár „speciális” díjtarifát is alkalmazhat, melyet aztán az év többi időszakában kedvezőbb tarifával vált fel. Ezt az állapotot idővel a gépjármű tulajdonszerzésének időpontjához kötött biztosítási évforduló rendszere fogja felszámolni, így a most elfogadott módosítás eredményeként valóban eltűnhet a hűséges ügyfelek kedvezőtlen megkülönböztetése.

Végül fontos megemlíteni, hogy az új rendelkezések csak az egyedi biztosítási szerződésekre vonatkoznak, így nem érintik a flottaszerződések díjtarifáit.

A cikket a Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda jegyzi


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csak közösen dönthetnek a jármű üzembentartójáról

A közös tulajdonban álló jármű tulajdonosai csakis közösen dönthetnek arról, hogy ki a jármű üzembentartója, személye ugyanis csak a tulajdonostársak egybehangzó nyilatkozata alapján állapítható meg. Ha az üzembentartó személye megállapítható, akkor e minőség megváltoztatásához, megszüntetéséhez úgyszintén a tulajdonostársak egyetértése szükséges – a Kúria eseti döntése.

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.