Kiterjed-e az Infotv. személyi hatálya a végrehajtókra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAIH az Alkotmánybíróság gyakorlatából levezetve megállapította, hogy a végrehajtó közfeladatot ellátó személy, akire kiterjed az Infotörvény személyi hatálya.

A NAIH-hoz érkezett megkeresésben azt a kérdést intézték a NAIH-hoz, hogy az önálló bírósági végrehajtók az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) III. és IV. fejezetének személyi hatálya alá tartoznak-e.

A bírósági gyakorlat – a közhatalom gyakorlásával okozott kár körében – több esetben foglalkozott az önálló bírósági végrehajtók felelősségével, és a határozataikban kimondták, hogy az önálló bírósági végrehajtó közfeladatot lát el. Pécsi Törvényszék P.20274/2010/138.sz. határozat, Gyulai Törvényszék P.20101/2013/48. sz. határozat, Budapest Környéki Törvényszék G.40426/2017/45. sz. határozat).

A NAIH válasza

az Alkotmánybíróság a Vht. egyes szakaszai alaptörvény-ellenességének a vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panasz elutasításáról szóló 3076/2017. (IV.28.) AB határozatára (a továbbiakban: AB határozat), amely több helyen is kitér az önálló bírósági végrehajtó jogállására. Az Indokolás IV. részének [28] bekezdésében az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat teszi: „A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 160. § (2) bekezdése alapján az egyedi vagyoni végrehajtás foganatosítása főszabályként a bíróság és a bírósági végrehajtó feladata. Ugyanezen törvény 162. §-a alapján a bírósági végrehajtó hatáskörében tett intézkedése mindenkit kötelez, míg a Vht. 225. § (2) bekezdése alapján a bírósági végrehajtó eljárása a bíróság eljárásával azonos. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapítja, hogy a bírósági végrehajtási eljárás lefolytatása az állami szuverenitás belső lényegéhez tartozó, közhatalom gyakorlásával együtt járó és az igazságszolgáltatás rendjéhez kapcsolódó állami funkció, amelynek célja bíróság vagy jogvitát eldöntő más szerv döntésének, illetve okiratoknak a hatékony, jogszerű és költségtakarékos végrehajtása. Bár a végrehajtásnak több szervezeti modellje ismert, az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a szuverenitásból fakadó közhatalmi jellegét attól függetlenül megőrzi, hogy a jogalkotó milyen szervezeti kereteket határoz meg a bírósági végrehajtási eljárás lefolytatásához.” Az Indokolás V. részének [54] bekezdése szerint: „Az Alkotmánybíróság e körben ismételten utal arra, hogy a végrehajtói működés az állam legbensőbb szuverenitásához tartozó közhatalmi funkció gyakorlása és a végrehajtók eljárásuk során közhatalmat gyakorolnak. A végrehajtók ugyanis részletesen megszabott eljárási rend keretei között és meghatározott díjazás fejében kizárólag végrehajtással összefüggő közfeladatokat láthatnak el.” Az Indokolás V. részének [57] bekezdése, 4.2. pontja az alábbiakat tartalmazza: „Az Alkotmánybíróság az indítványozók e körben előadott kifogásaival összefüggésben ismételten utal arra, hogy a végrehajtó nem piaci szereplő, mert a bírósági végrehajtói működés elsődlegesen nem üzleti vagy hasznot hajtó tevékenység és nem a piac keresleti és kínálati elvei mentén működő vállalkozás (vö. jelen határozat indokolásának IV/4. pontjával), hanem az állami szuverenitás egyik ismérve és az igazságszolgáltatást kiegészítő, illetve az igazságszolgáltatáshoz szervesen kapcsolódó olyan közhatalmi funkció, amelynek során kötelező erejű és végrehajtható bírósági határozatokat az adós vagyoni és személyiségi jogait is korlátozó állami kényszer árán hajtják végre [Vht. 5. § (1)-(4) bekezdések]. A végrehajtó a végrehajtási cselekmények foganatosítása és a végrehajtási kényszer alkalmazása során alapvető jogokat is korlátozó közhatalmat gyakorol (Vht. 5-8. §). A végrehajtási eljárás bár önálló eljárás, mégis szervesen kapcsolódik a bíróság alapeljárásához és kihathat a bíróságok döntéseinek és ítélkezési tevékenységének megítélésére is.” Ahogyan kifejtésre került, az önálló bírósági végrehajtó a végrehajtási cselekmények foganatosítása és a végrehajtási kényszer alkalmazása során közhatalmat gyakorol, ezért a NAIH szerint az Infotv. személyi hatálya alá tartozik. A jogalkotó ugyanis egyértelműen feladatközpontúan rendeli alkalmazni a közhatalom gyakorlását, nem pedig szervhez, személyhez rendelve.

(naih.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.

2024. április 15.

Jogszabályfigyelő 2024 – 15. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2024/42-44. számú Magyar Közlönyben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.