Koronavírus-oltásokra vonatkozó panaszokat bírált el az AB Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban, jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokkal.

Az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (5) bekezdése alapján több érintett által benyújtott, az Alaptörvényben biztosított azonos jog sérelmére és alkotmányos összefüggésre alapított, azonos tárgyú indítvány esetén az Alkotmánybíróság az ügy érdemi vizsgálatát az első befogadást követően elvégezheti. Az érdemi döntés következményei a többi azonos tárgyú, de még nem befogadott indítványra a döntés érdemétől függően megfelelően alkalmazandók.

Az Alkotmánybíróság az egyes ügyekben beérkező típusindítványokat az Ügyrend e rendelkezésének megfelelően kezeli. Ez azt jelenti, hogy a különböző típusindítványok közül csak az elsőként beérkezett panaszok indítványozói kapnak tájékoztatást arról, hogy az indítványt az Alkotmánybíróság nyilvántartásba vette, és az előadó alkotmánybíróhoz került. Tekintettel arra, hogy ezekben az ügyekben jogszabályi rendelkezések alkotmányosságát vizsgálja az Alkotmánybíróság, az ügyekben hozott döntések valamennyi érintettre vonatkozni fognak.

kötelező védőoltás

Jelenleg a koronavírus-oltások tárgykörében négy tárgykörben folyik a fentiek szerinti eljárás. Ezek közül kettőben már megtörtént az ügyek kiszignálása az előadó alkotmánybíróra, a harmadik esetkörben pedig hamarosan lezárul a főtitkári előkészítő eljárás. A három ügycsoport a következő.

A védettségi igazolványhoz előnyöket fűző szabályozással kapcsolatos alkotmányjogi panaszok esetében az Alkotmánybíróság az Ügyrendje alapján a hasonló vagy megegyező tartalmú típusindítványokat IV/1093/2021. ügyszámon egyesítette. Ez lefedi az indítványozók által kifejtett valamennyi aggályt. Az Alkotmánybíróság tanácsa az egyesített alkotmányjogi panaszt befogadta, és megkezdte az érdemi vizsgálatot. A határozatot az Alkotmánybíróság a honlapján fogja közzétenni. A védettségi igazolványhoz fűződő előnyökkel összefüggésben 2021. október 15-ig mintegy 823 indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság 2021. október 19-én közzétett határozatában megállapította, hogy a támadott rendelkezések nem alaptörvény-ellenesek. Részletek >>

A COVID-19 elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tétele miatt – szintén különböző indítványminták alapján előkészített – alkotmányjogi panaszok az azonos szövegű típusindítványok alapján több csoportba sorolhatók. 2021. október 15-ig mintegy 250 indítvány érkezett az ügyben. Ezek közül a törvényi feltételeknek megfelelő típusindítványokat az Alkotmánybíróság Hivatala IV/3010/2021. ügyszám alatt egyesítette, és az alkotmányjogi panaszt 2021. október 5-én befogadta. Az alkotmányjogi panaszok érdemi vizsgálata folyamatban van.

A természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel összefüggésben – szintén indítványminták alapján – 2021. október 15-ig 40 alkotmányjogi panasz érkezett. Ezek közül egy esetben (ügyszám: IV/2171/2021.) zárult le a főtitkári előkészítő eljárás, és történt meg az ügy nyilvántartásba vétele és előadó alkotmánybíróra szignálása. Ez alapján megkezdődött az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.

A COVID-19 elleni védőoltás állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak számára való kötelezővé tétele miatt – indítványminták alapján benyújtott – alkotmányjogi panaszok esetében az elsőként előterjesztett alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság Hivatala IV/4027/2021. ügyszámon nyilvántartásba vette. Ebben az ügyben 2021. november 16-ig 32 indítvány érkezett.

(alkotmanybirosag.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

A Magyar Jogi Könyvszalon három díja is a Széchenyi István Egyetemre került

A győri Széchenyi István Egyetem több kategóriában is a legjobbnak bizonyult a Magyar Jogi Könyvszalonon. A legjobb PhD-disszertáció díját dr. Wellmann Barna Bence, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatója nyerte el, a jogi könyvek közönségdíjában pedig a dr. Lévayné prof. dr. Fazekas Judit korábbi dékán tiszteletére készült tanulmánykötet részesült. Utóbbiért az egyetemi könyvkiadó és a mű szerkesztői vehettek át elismerést.

2024. október 14.

Jogszabályfigyelő 2024 – 41. hét

Alábbi cikkünkben a 2024/102. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok és a Bírósági Határozatok 2024. szeptemberi számában megjelent jogesetek és döntések közül válogattunk.