Koronavírussal kapcsolatos ügyek az AB előtt Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban, jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokkal.

Az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (5) bekezdése alapján több érintett által benyújtott, az Alaptörvényben biztosított azonos jog sérelmére és alkotmányos összefüggésre alapított, azonos tárgyú indítvány esetén az Alkotmánybíróság az ügy érdemi vizsgálatát az első befogadást követően elvégezheti. Az érdemi döntés következményei a többi azonos tárgyú, de még nem befogadott indítványra a döntés érdemétől függően megfelelően alkalmazandók.

Az Alkotmánybíróság az egyes ügyekben beérkező típusindítványokat az Ügyrend e rendelkezésének megfelelően kezeli. Ez azt jelenti, hogy a különböző típusindítványok közül csak az elsőként beérkezett panaszok indítványozói kapnak tájékoztatást arról, hogy az indítványt az Alkotmánybíróság nyilvántartásba vette, és az előadó alkotmánybíróhoz került. Tekintettel arra, hogy ezekben az ügyekben jogszabályi rendelkezések alkotmányosságát vizsgálja az Alkotmánybíróság, az ügyekben hozott döntések valamennyi érintettre vonatkozni fognak.

oltási igazolvány

Jelenleg a koronavírus-oltások tárgykörében három tárgykörben folyik a fentiek szerinti eljárás. Ezek közül kettőben már megtörtént az ügyek kiszignálása az előadó alkotmánybíróra, a harmadik esetkörben pedig hamarosan lezárul a főtitkári előkészítő eljárás. A három ügycsoport a következő.

A védettségi igazolványhoz előnyöket fűző szabályozással kapcsolatos alkotmányjogi panaszok esetében az Alkotmánybíróság az Ügyrendje alapján a hasonló vagy megegyező tartalmú típusindítványokat IV/1093/2021. ügyszámon egyesítette. Ez lefedi az indítványozók által kifejtett valamennyi aggályt. Az Alkotmánybíróság tanácsa az egyesített alkotmányjogi panaszt befogadta, és megkezdte az érdemi vizsgálatot. A határozatot az Alkotmánybíróság a honlapján fogja közzétenni. A védettségi igazolványhoz fűződő előnyökkel összefüggésben 2021. október 15-ig mintegy 823 indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz.

A COVID-19 elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tétele miatt – szintén indítványminták alapján előkészített – alkotmányjogi panaszok az azonos szövegű típusindítványok alapján több csoportba sorolhatók. Ezek közül a törvényi feltételeknek megfelelő típusindítványokat az Alkotmánybíróság Hivatala IV/3010/2021., illetve IV/3234/2021. ügyszám alatt nyilvántartásba vette. 2021. október 15-ig mintegy 250 indítvány érkezett az ügyben.

A természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel összefüggésben benyújtott – szintén indítványminták alapján benyújtott – alkotmányjogi panaszok esetében az eljárás jelenleg főtitkári előkészítő szakaszban van. Ennek lezárultával kerülhet sor az ügyek nyilvántartásba vételére, amellyel megkezdődik az Alkotmánybíróság eljárása. Ebben az ügyben 2021. október 15-ig 40 indítvány érkezett.

(alkotmanybirosag.hu)




Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A digitális állampolgárság külföldi mintái és alkotmányos pillérei

Az új digitális személyazonosítást szolgáló alkalmazás az Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU rendeletének (eIDAS rendelet) megfelelően kerül kialakításra. A norma azt szabályozza, hogy a bizalmi szolgáltatók hogyan nyújthatnak ügyfélazonosítási és az aláírás vitathatatlanságát biztosító szolgáltatásokat, valamint hogyan kell a működésüket szabályozni, illetve elismerni az EU összes tagállamában.

2023. december 5.

Komoly kötelezettségekkel járnak a cégek számára, de egyben lehetőségeket is rejtenek az új kiberbiztonsági szabályok

A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500-3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megteremteni – emelte ki dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szabályozási ügyekért felelős vezető ügyvédje.