Magyarázat a compliance jogszabályairól, I. kötet – Általános és büntetőjogi compliance, 2. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer Magyarázat a compliance jogszabályairól című könyvsorozatának – ezúttal – a bűncselekménytannal foglalkozó részéből olvashatnak egy kivonatot.

A compliance kérdésköre egyike napjaink legkurrensebb vállalati témáinak. A kifejezés a különböző jogszabályoknak, valamint a vállalat által tulajdonosai, munkavállalói, szerződéses partnerei számára felállított részben jogszabályokon, részben erkölcsi-etikai alapokon nyugvó normáknak való megfelelést jelenti. A compliance jogszabályi környezetének teljességre törekvő, magyarázatszerű feldolgozására hazánkban elsőként vállalkozik a Wolters Kluwer gondozásában megjelenő, Magyarázat a compliance jogszabályairól című könyvsorozat. A kiadvány első kötete – az úgynevezett büntetőjogi compliance kérdéseit elemezve – átfogó képet ad a büntetőjog releváns alapelveiről, olyan fogalmakról, mint az elkövető vagy a büntethetőség, bemutatja a vállalati szférában gyakran előforduló – a vállalat javára vagy terhére, illetve a munkavállalók sérelmére megvalósítható – deliktumokat, valamint kitér a releváns szabálysértési tényállásokra és a Covid-19 világjárvánnyal összefüggő rendelkezésekre is. Az alábbiakban a műnek a bűncselekménytannal foglalkozó részéből olvashatnak egy rövid részletet. A részlet szerzője dr. Ambrus István. (A sorozat első részét itt olvashatja el.)

1. Compliance és bűncselekménytan

bűncselekmény a büntető törvénykönyv (Btk.) 4. § (1) bekezdése alapján az a szándékosan vagy – ha a Btk. a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre e törvény büntetés kiszabását rendeli. Mindezt röviden és tudományos értelemben is helytállóan úgy szokás meghatározni, hogy a bűncselekmény olyan cselekmény, amely tényállásszerű, jogellenes és bűnös (Gellér Balázs – Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. Második kiadás. ELTE Eötvös, Budapest, 2019, 175–199. o.). A súlyosabb bűncselekményeket – éspedig azokat a szándékosan elkövetetteket, amelyeket a törvény minimum három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget – bűntettnek nevezzük. Az enyhébb bűncselekmények pedig, tehát valamennyi gondatlan deliktum (büntetési tételükre tekintet nélkül), valamint a legfeljebb kétévi szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények a vétségek (Btk. 5. §). Az alábbiakban a bűncselekmény azon általános jellemzőit tekintjük át, amelyek a vállalati környezetben történő elkövetés esetén jelentőséghez juthatnak. Mindvégig törekedtünk arra, hogy a bűncselekménytani fejtegetéseket a céges szférában előforduló joggyakorlati példákkal megjelenítve is konkretizáljuk.

2. A cselekmény

A cselekmény a büntetőjogi dogmatikában mindenekelőtt emberi magatartást feltételez. Ilyen lehet nem csupán az adott személy saját szervezete révén megvalósított testi vagy szóbeli cselekmény (ütés, beszéd, szexuális cselekmény stb.), hanem a különféle eszközök igénybevételével történő elkövetés is, éspedig függetlenül attól, hogy mechanikusan használt eszközről (pl. toll, kulcscsomó stb.); gondolati közlést tartalmazó, de „offline” eszközről (pl. zárt borítékban átadott, tartalma alapján bűncselekményt megvalósító levél); avagy „online” is alkalmazható eszközről (számítógép, okostelefon, tablet stb.) van-e szó. Ugyancsak emberi cselekménynek tekintjük, ha a bűncselekményt az elkövető állat vagy valamilyen természeti erő felhasználásával valósítja meg.

Az emberi cselekménynek a hagyományos felfogás szerint hatóképesnek és akaratlagosnak is kell lennie (Gellér Balázs – Ambrus István: A magyar büntetőjog általános tanai I. Második kiadás. ELTE Eötvös, Budapest, 2019, 180–185. o.). Hatóképesség alatt a cselekménynek a külvilágban való megjelenését értjük, kizárva ezáltal a „gondolat-bűncselekmény” miatti felelősséget. Indokolt azonban utalni arra, hogy abban az esetben, ha a bűncselekményre irányuló szándék a külvilágban érzékelhető magatartásban manifesztálódik, az már adott esetben büntetőjogi érdeklődésre tarthat számot. Így, ha például egy munkavállaló a céges e-mail-címéről írt üzenetben akar egy bűncselekmény elkövetéséhez szükséges eszközt beszerezni, az már megvalósíthat bűncselekményt (vagy legalábbis, amennyiben a törvény szerint ez is büntetendő, annak előkészületét), éspedig abban az esetben is, ha az ilyen tartalmú e-mailje válasz nélkül marad, és vele szemben büntető feljelentést tesznek.

Ugyanez lehet a helyzet a verbális úton elkövethető deliktumok viszonylatában: amennyiben a céges dolgozó csupán gondolatban kíván rosszat felettesének, büntetőjogi felelősségre természetesen egyáltalán nem vonható. Ezzel ellentétben, ha szóban vagy írásban olyan kijelentésre – például egy életveszélyes fenyegetésre – ragadtatja magát, amely főnökének a tudomására jut, az már a Btk. 222. § (2) bekezdés a) pontja szerinti zaklatás bűncselekményét valósíthatja meg. Felelőssége ilyenkor még abban az esetben is megállapítható, ha – mint az szerencsére a gyakorlatban sűrűbben előfordul – a fenyegetését beváltani valójában nem akarja. Az írásban megfogalmazott, például egy Messengeren vagy e-mailben elküldött fenyegetés vonatkozásában azonban megjegyezhető, hogy ilyenkor mindaddig nem válik befejezetté a bűncselekmény, amíg az nem jut a sértett tudomására. Megállapítható azonban ekkor is a zaklatás kísérlete, amely kapcsán azonban adott esetben még helye lehet önkéntes visszalépésnek, amely a büntethetőséget megszünteti. Erre példa, ha az elkövető a Messengerben írt üzenet kapcsán még azelőtt rányom a „visszavonás” gombra, hogy azt a sértett elolvashatta volna (persze ha elolvasta volna, már fel se kínálná a program ezt az opciót). E-mailben írt fenyegetésnél szóba jöhet az e-mail törlése a felettes fiókjából, ez azonban más bűncselekményt – elsősorban a Btk. 423. § (2) bekezdés b) pontja szerinti, információs rendszerben lévő adat törlésével elkövetett információs rendszer vagy adat megsértését – valósíthat meg.

Az akaratlagosság büntetőjogi értékeléstől semleges lélektani kategória, amely egyszerűen pszichés viszonyt feltételez az elkövető és cselekménye között. Ez az esetek legnagyobb hányadában aggálytalanul megállapítható. Hiányozhat ugyanakkor egyes reflexmozgások viszonylatában, jóllehet a csaknem az automatizáltság szintjén rögzült mozgásokat (pl. egy gép kezelése, autóvezetés stb.) akaratlagosnak tekintjük. Az akaratlagosság hiányának vállalati szempontból is releváns esete az akaratot megtörő kényszer (vis absoluta) hatása alatt tanúsított magatartás. Így, ha például valaki egy pisztolyt a munkavállaló fejéhez tartva arra kényszeríti őt, hogy a céges e-mail-címéről egy zsaroló tartalmú levelet fogalmazzon meg az elkövető által meghatározott címzetthez, aki az üzenetet elolvassa, valójában már megvalósul a Btk. 367. § (2) bekezdés b) pontja szerinti minősített zsarolás bűntettének kísérlete. Ez azonban a kényszerített munkavállalónak nem róható a terhére, mivel magatartásának tanúsításakor valójában nem a saját, hanem az őt kényszerítő személy akaratának megfelelően cselekedett. A kényszerített vonatkozásában ilyenkor tehát büntetőjogi értelemben vett cselekményről – akaratlagosság hiányában – nem lehet beszélni, bűncselekményt egyáltalán nem valósít meg. Ugyanakkor nem kell attól félni, hogy a zsaroló e-mailnek nem lesz felelőse: a Btk. 13. § (2) bekezdése szerint a deliktumért ilyenkor a pisztollyal fenyegető személyt tekintjük a zsarolás közvetett tettesének, amely konstrukció nyomán ugyanúgy szankcionálni lehet, mintha az e-mailt saját maga írta volna meg.

bűncselekménytan

Az emberi cselekvőségek mellett, a XXI. századi digitalizáció fejleményeire figyelemmel, mindinkább előtérbe kerül a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása, amely ma már egyértelműen a compliance szolgálatába is állt, így például:

– a Big Data adatelemzések révén gyorsan és szakszerűen szűrhetők ki korrupció- vagy pénzmosásgyanús tranzakciók a vállalati szférában;

– nagy sebességgel és célzottan lehet az egyes felhasználókat várhatóan leginkább érdeklő céges hirdetéseket elhelyezni;

– az MI által vezérelt tanácsadók segítségével nagy mennyiségben és gyorsan lehet például tőzsdei ügyleteket lebonyolítani;

– a kriptovaluták és az okosszerződések is MI-alapon működnek;

– az MI-vel forradalmasítható az áru- és személyszállítás, elsősorban az önvezető technológia elterjedése révén.

Az Európai Bizottság 2018. április 25-én kiadott, A közös európai adattér kialakítása felé című közleménye, melynek definíciója szerint az MI „intelligens viselkedésre utaló rendszereket takar, amelyek konkrét célok eléréséhez elemzik a környezetüket és – bizonyos mértékű autonómiával – intézkedéseket hajtanak végre”. Ugyancsak a Bizottság által 2020 februárjában kiadott „Fehér Könyv” bevezetésében pedig úgy fogalmaz, hogy az MI „[m]eg fogja változtatni az életünket azáltal, hogy javítja az egészségügyi ellátást […], növeli a gazdálkodásunk hatékonyságát, hozzájárul az éghajlatváltozás mérsékléséhez […], […] javítja a termelési rendszerek hatékonyságát, növeli az európai polgárok biztonságát, és számos egyéb módon is hatással lesz ránk, amelyről még csak álmodunk”.

Az MI ugyanakkor nem csupán hasznot hajthat a compliance területén, hanem veszélyeket is magában rejthet. Könnyen felhasználható ugyanis például pénzmosásra, terrorizmus finanszírozására, az úgynevezett dark weben illegális, például fegyver-, kábítószer- vagy gyermekpornográfiával történő kereskedelemre, a deep fake technológia révén személyes adattal visszaélésre, továbbá az önvezető járművek ember által vezérelt bűncselekményre is beprogramozhatók stb. A büntetőjogi cselekményfogalom szempontjából ugyanakkor annak a kérdéskörnek lehet kiemelt jelentősége, amikor az MI nem közvetlenül az ember által vezérelt formában, hanem „magától” – tehát az öntanulása révén beszerzett információkból levont következtetések alapján – idéz elő sérelmet, mint például az olyan, az USA-ban már többször megtörtént esetekben, amikor az önvezető módba kapcsolt jármű halálos balesetet idéz elő.

E kérdéskör kapcsán kiemelhető, hogy mind a kontinentális, mind az angolszász rendszerek alapvetően az emberi magatartásra alapozzák a maguk bűncselekményfogalmi felépítményét, továbbá alapvetően megkövetelik az akaratlagosságot is (Kindhäuser, Urs: Strafrecht Allgemeiner Teil. Nomos, Baden-Baden, 2017, 54. o.; Allen, J. Michael: Criminal Law. Oxford University Press, Oxford, 2017, 124. o.). Amennyiben tehát az MI „felelősségét” ki szeretnénk munkálni, elsősorban e dogmatikai elem lazítását kellene elvégezni, tehát az in concreto és közvetlenül nem embertől induló, de emberi magatartásra visszavezethető működést is szükséges lenne cselekményként elismerni. A hatóképesség követelménye ugyanakkor az MI relációjában sem generálna problémát, hiszen a külvilágban történő hatás kiváltása (vagy az arra való alkalmasság) bármilyen gépi működés, így természetesen az MI „ténykedése” kapcsán is adottnak vehető. Ezzel szemben újragondolást igényelhet az akaratlagosság kritériuma: ez ugyanis elvileg az ember tudata és cselekvősége kapcsán jelent – értékeléstől mentes, tehát a bűnösséggel nem érintett – pszichés viszonyt, ami viszont az MI „önálló” eljárása esetén hiányozhat. Az MI-vel kapcsolatos büntetőjogi felelősség megállapíthatósága érdekében tehát a redukált cselekményfogalmat úgy lehetne továbbfejleszteni – még pontosabban: továbbredukálni –, hogy abban az akaratlagosságot nem szükségképpeni, hanem csupán elemeként hagynánk meg. Ha hazánkban is felmerül a jövőben közvetlen az MI által generált jogsértés, feltehető, hogy a magyar joggyakorlatnak is foglalkoznia kell majd ezekkel a kérdésekkel.

Végül a jogi személy cselekménye a kontinentális büntetőjogban nem létezik, az mindössze fikció, amelynek háttere mindig egy vagy több természetes személy magatartása. A jogi személlyel szemben alkalmazható szankciók kérdéseire – erre figyelemmel – a későbbiekben, külön pontban térünk vissza.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.