Más tudomására hozható-e a banki tartozás ténye?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A banki tartozás tényének a tartozó fél szüleivel való felhatalmazás nélküli közlése jogszerűtlen adatkezelést valósít meg, egyben sérti a magántitkot is.


A tényállás

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes magántitokhoz fűződő személyiségi jogát. Eltiltotta az alperest a további jogsértéstől és kötelezte arra, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 75 000 forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

Az elsőfokú bíróság ítéletében ismertette Ptk. 75. § (1) bekezdését, 76. §-át, 81. § (1) bekezdését, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 50. § (1) bekezdését. Azt állapította meg, hogy az alperes mint engedményes a felperes hiteltartozásának összege, szerződésének felmondása körében banktitoknak minősülő adatokhoz jutott hozzá. A banktitoknak minősülő információk harmadik személyekkel szemben egyben a felperes magántitkát is képezték. A felperes magántitkának minősül különösen a tartozás és a visszafizetés, illetőleg vissza nem fizetés tényeire vonatkozó titok és annak lehetősége, hogy ezt közeli hozzátartozói előtt titokban tartsa. Az alperesnek a követelés behajtása érdekében olyan eljárást kellett tanúsítania, melynek keretében a felperesen kívüli harmadik személyek irányába a felperesi banktitkot, magántitkot csak a legszükségesebb mértékben és kizárólag az igényérvényesítés keretei között közölje. Ez az elvárás nem teljesült az alperes munkatársának a felperes édesapjával történő beszélgetése alkalmával, mert ezzel az alperes a legszükségesebb körön túlterjeszkedett. A felperes édesapjának fenyegető hangú felhívása, a lányának tartozásával kapcsolatos információk tudomására hozása nem minősíthető a követelés érvényesítése érdekében tett okszerű és elvárható magatartásnak. Az alperes alkalmazottjának ugyanakkor a tartozás ténye közléséből a felperes édesapjának jelentős állapotromlására, illetve a betegségével kapcsolatos körülményekkel nem kellett számolnia még akkor sem, ha egy kórházi ápoltat hívott fel. Megállapította, hogy az alperes a felperes tartozásának és anyagi nehézségeinek tényét mint magántitkot jogosulatlanul közölte a felperes édesapjával. A felperes édesanyja ennek eredményeként értesült ezekről a körülményekről. Mindez a felperesre nézve sérelmet jelentett, ezért az elsőfokú bíróság a sérelem súlyához igazodó és a jogsérelmet elhárító mértékű elégtétel adására kötelezte az alperest. Álláspontja szerint az időmúlásra és a felperes állapotára tekintettel nem volt indokolt az alperes kötelezése sajnálkozást kifejtő magánlevél felperesnek való megküldésére. A nem vagyoni kártérítés összegét a bizonyítékok egybevetése és a jogsértés súlyához igazodóan állapította meg. Ezt meghaladóan eltiltotta az alperest a további jogsértő magatartástól.

A fellebbezések tartalma

Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes fellebbezést, a felperes pedig csatlakozó fellebbezést nyújtott be.

Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását. Előadta, hogy az engedményezést követően a felperessel felvette a kapcsolatot, akinek nem volt együttműködési és fizetési hajlandósága. A felperestől kapott sms üzenet tartalmából arra lehetett következtetni, hogy a felperes áll kezelés alatt, nem pedig az édesapja, ezért a munkatársa úgy ítélte meg, hogy a felperesnek nem lehet kifogása az ellen, ha az egészségügyi intézetben megkeresi. Az Országos Idegtudományi Intézet felkeresésekor szerzett információt arról, hogy ott nem a felperest, hanem az édesapját kezelik. Munkatársa a felperes édesapjától kizárólag a felperes tartózkodási helyéről érdeklődött, ezek a kórházi beszélgetések nem voltak fenyegető tartalmúak.

A perben meghallgatott tanúk végrehajtóról, illetőleg ügyvédről is nyilatkozatot tettek, azonban ilyen személyek az ő részéről a felperessel, illetőleg hozzátartozóival nem kerültek kapcsolatba. A csatolt okiratok szerint a felperes más  hitelintézettel és követeléskezelő céggel is kapcsolatban áll, ezért a nyilatkozatot tevő tanúk vélhetően ezen cégekkel kapcsolatban álló személyekre utalhattak. Téves az az elsőfokú bírósági következtetés, hogy a tanúvallomások egymással összhangban álltak, mert a tanúk a telefonhívás hangulata, a felperes állapota és az eljáró személy tekintetében is különbözően nyilatkoztak. Nem osztható az az elsőfokú bírósági álláspont, hogy nem tartozik az elvárható magatartás körébe a követelés érvényesítése érdekében a felperessel és közeli hozzátartozóival való kapcsolatfelvétel az elérhetősége kiderítésének érdekében. A felperesnek felróható, hogy nem egyenlítette ki a tartozását, nem kereste a kapcsolatot a követeléskezelő munkatársával, és nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a részére. Ilyen körülmények között az elvárható magatartás körén nem esik kívül az a magatartása, hogy a felperessel megpróbálta felvenni a kapcsolatot, és elérhetőségéről közeli hozzátartozóknál érdeklődött. A felperes magántitka nem sérülhetett, mert hozzátartozóival nem közölte a tartozás összegét és a hitelszerződés általános tartalmát sem. Nem nyert bizonyítást az, hogy munkatársa a felperes édesapjával közölte a tartozás tényét. A nem vagyoni kártérítéssel összefüggésben a felperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy a személyhez fűződő jogát megsértette azzal, hogy a téves tájékoztatásából következően kapcsolatba lépett az édesapjával az elérhetőségének kiderítése végett, és ez okozott a felperesnek olyan mértékű sérelmet, ami életminősége csökkenésével járt. Álláspontja szerint egy ilyen esetleges telefonbeszélgetés nem okozhatott olyan sérelmet és hátrányt a felperesi oldalon, hogy az kizárólag nem vagyoni kártérítéssel legyen kompenzálható. Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróság által megítélt nem vagyoni kártérítés eltúlzott.

A felperes csatlakozó fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a nem vagyoni kártérítés összegének 250 000 forintra és ennek kamataira való felemelését indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helyes mérlegelésével állapította meg a tényállást és abból helytálló következtetéseket vont le. Olyan peradat nem merült fel, hogy egy másik behajtó cég okozhatta volna a sérelmet, erre az alperes sem hivatkozott az elsőfokú eljárásban. Az alperesnek a követelés érvényesítéséhez nem volt szükséges úgy eljárni, hogy az édesapjával közölje a banki tartozásának tényét, ettől ugyanis a követelés megtérülését nem remélhette. Pillanatnyi anyagi helyzeténél fogva nem tudta visszafizetni a kölcsönt, lehetőségeihez mérten együttműködött az alperessel, adatokat adott meg a folyamatban lévő peréről. A kamatkövetelési igényével összefüggésben előadta, hogy azt a keresetmódosításra vonatkozó szabályok alapján a másodfokú eljárásban is előterjesztheti. Számára kifejezetten kellemetlen volt, hogy szülei a tartozás tényéről tudomást szereztek, ezen jellegű titkát nem kívánta megosztani velük. Számára érzelmileg megterhelő volt, hogy az édesapját zaklatták, az alperestől elvárható, hogy a beteg hozzátartozóját megkímélje.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság határozatát csak a fellebbezéssel érintett részben bírálhatta felül. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal részben értett csak egyet, ezért a határozatot a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta.

A Ptk. 81. § (1) bekezdése szerinti titokvédelem jogi lehetőséget biztosít a sértett fél számára, hogy abban az esetben, ha a róla szóló információt az arról tudomással bíró fél a felhatalmazása nélkül másnak a tudomására hozza, megfelelő – személyhez fűződő jogsértés esetén alkalmazandó – szankcionálási lehetőséggel élhessen.

Változó civil világ – 2. átdolgozott kiadás, 2014

Az első kötet megjelenése óta bekövetkezett jogszabályváltozások, különös tekintettel a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyv, szükségessé tették a könyv átdolgozását, aktualizálását. Külön fejezet foglalkozik a NAV gyakorlatával is.

Bővebb információk és megrendelés itt

A titokvédelemhez szorosan kapcsolódó és a perbeli jogvita megítélésénél irányadó 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.) 3. § 2. pontja szerint személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. Az Info tv. 3. § 10. pontja szerint adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése. Az Info tv. 5. § (1) bekezdése szerint személyes adat akkor kezelhető, ha

a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy

b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli.

Az egyéb jogszabályokat az elsőfokú bíróság ismertette, ezért azokra a másodfokú bíróság csak visszautal.

A felek közötti jogvitában alapvetően azt kellett megítélni, hogy az alperes adatkezelése során a felperes személyes adatai jogosulatlan harmadik személlyel közlésre kerültek-e. A perbeli bizonyítás alapján azt lehetett megállapítani, hogy az alperes a kezelésében levő felperesi személyes adatok közül a tartozás tényével kapcsolatos adatot a felperes szülei előtt megismerhetővé tette. Az alperesnek erre nézve jogszabályi felhatalmazás, illetőleg a felperestől ezt érintő hozzájáruló nyilatkozat nem állt rendelkezésre. Az alperes eljárása nem felelt meg a személyes adatok kezelésével kapcsolatos jogszabályi előírásoknak, mert külön jogosultság és felhatalmazás nélkül tette megismerhetővé a felperes személyes adatát harmadik személyek számára. Az ilyen jogszerűtlen adatkezelés sértette a felperes magántitkát is, mivel méltányolható érdeke fűződött ahhoz, hogy egy banki tartozásról, annak engedményezéséről, illetőleg a vele szembeni érvényesítéséről közeli hozzátartozói ne szerezzenek tudomást, az titokban maradhasson.

Az alperesi perbeli nyilatkozat alapján nem képezhette vita tárgyát az, hogy az alperes érdekkörébe tartozó személy kifejezetten a felperes tartozásával és tartózkodási helyével kapcsolatosan telefonon megkereste a felperes szüleit. Aggálymentesen megállapítható volt az, hogy nem más követeléskezelő szervezet vagy hitelintézet munkatársa élt a megkereséssel, mert az időbeliség és a felperes édesapjának kórházi tartózkodása alapján az eset egyértelműen azonosítható volt. Az adatkezelés és a magántitoksértés szempontjából közömbös, hogy mi az elvárható magatartás a követelés érvényesítése szempontjából, ha az érintett személyes adat, amely egyben magántitoknak is minősül, jogosulatlan harmadik személy tudomására jut.

Logikailag az volt következtethető, hogy minimálisan a tartozás tényével kapcsolatos információ volt olyan, melynek ismeretében a követeléskezelő munkatársa érdemi kommunikációt tudott folytatni a felperesi szülőkkel, ezért ezt az adatot bizonyosan közölte, amely tényt a felperes szüleinek vallomása is alátámasztott. A másodfokú bíróság ezért érdemben helyesnek ítélte, hogy az elsőfokú bíróság a Ptk. 84. § (1) bekezdésnek a) pontja szerint a magántitokhoz fűződő személyiségi jog megsértését megállapította. A személyiségi jogok megsértésével kapcsolatos perekben a jogsértés megállapítása esetén elvárás, hogy az ítélet rendelkező része tartalmazza a jogsértő magatartás rövid és szabatos leírását. Az elsőfokú bíróság a jogsértés megállapításának ilyen módját elmulasztotta, ezért a másodfokú bíróság a keresetben foglaltak alapján a jogsértés megállapítását a fenti elv érvényre juttatásával kiegészítette.

Az elsőfokú bíróság az objektív jogkövetkezmények közül a Ptk. 84. § (1) bekezdésének b) pontja alapján helyesen alkalmazta a jogsértéstől eltiltást. Az elégtételadásra vonatkozó kereseti kérelem elutasítását a felperesi fellebbezés nem érintette, ezért az ítélet ebben a vonatkozásban nem volt felülbírálható.

A másodfokú bíróság nem értett egyet az elsőfokú bíróság által alkalmazott nem vagyoni kártérítés mértékével. A felperest ért sérelem abban volt megragadható, hogy a családban a felperesi magántitok akkor derült ki, amikor a felperes édesapját súlyos tünetekkel kezelték, és a megkeresés hatására állapota rosszabbodott. A felperest aggodalommal töltötte el édesapja egészségi állapotromlása, és ezt a – korábban is fennálló – helyzetét az alperes magatartása váratlanul felerősítette. Az alperesi tevékenység közvetlen oksági kapcsolatban volt a felperes lelki állapotának nem kívánt és nem várt változásával. Az alperes magatartásának a felperesre gyakorolt közvetlen idegi és érzelmi megterhelést jelentő következménye az elsőfokú bíróság által megállapított nem vagyoni kártérítésnél jelentősebb összegű nem vagyoni kártérítéssel hárítható el. A másodfokú bíróság ezért a nem vagyoni kártérítés összegét a felperes által követelt összegre felemelte, mert az nem állt ellentétben a bírói gyakorlatban, a hasonló jellegű esetekben alkalmazott mértékkel.

A másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés összege után a Ptk. 360. § (1) bekezdése alapján kamatot is megállapított, mert azt a felperes a Pp. 146. § (5) bekezdésének c) pontja szerint a fellebbezési eljárásban is követelhette.

Az ismertetett döntés (Fővárosi Ítélőtábla 2. Pf. 21 261/2013/4.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2014/7-8. számában 112. szám alatt jelent meg.


Kapcsolódó cikkek

2021. október 19.

Alkalmassági követelmények a közbeszerzési eljárásban – 5. rész

A Wolters Kluwer Hungary gondozásában, dr. Dezső Attila szerkesztésében megjelenő Nagykommentár a közbeszerzési törvényhez című könyv a korábbi kommentár jelentősen átdolgozott és kibővített változata. A könyv célja, hogy részletesen és teljeskörűen feldolgozza a közbeszerzési törvény szabályozását és fogalomrendszerét a Kbt. és a kapcsolódó jogszabályok közötti összefüggésekre is kitérve, valamint kimerítő jelleggel bemutassa az elmúlt időszak joggyakorlatát, nagy hangsúlyt fektetve nemcsak a hazai döntőbizottsági és bírósági, hanem az uniós jogalkalmazói gyakorlatra is.

2021. október 18.

Jogszabályfigyelő 2021 – 41. hét

E heti összeállításunkban a veszélyhelyzetben alkalmazandó eskütételi szabályokról, a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásával kapcsolatos módosításról, valamint a határon átnyúló átalakulásról, egyesülésről, szétválásról szóló törvényjavaslatról olvashatnak.

2021. október 15.

Koronavírussal kapcsolatos ügyek az AB előtt

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban, jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokkal.