Miként büntethető a hajléktalanság?

Szerző: dr. Árva Zsuzsanna
Dátum: 2013. július 3.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hajléktalanság, a koldulás és más, szociális helyzet miatt adódó cselekmények, élethelyzetek megoldása az állam és a helyi önkormányzatok számára állandó probléma. Az egyik, hagyományosnak tekinthető kezelési módszer a jogi eszközökkel történő tiltás, amelynek megszegése a hatékonyabb jogérvényesítés érdekében szankciót vont maga után. Ez a szankció lehet közigazgatási jogi, büntetőjogi vagy a kettő között álló szabálysértési jogi.


A hajléktalanságot, azaz a közterületen életvitelszerű lakhatást a jogalkotó az utóbbi alig több mint két évben több ízben is megkísérelte a tiltás jogi eszközével visszaszorítani.

Jogellenessé nyilvánítás

Az első ilyen eszköz az volt, amikor 2011-ben még a korábbi 1999-es szabálysértési törvénybe új tényállásként került a „közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmának ismételt megszegése” cselekmény. A jogellenessé nyilvánítás indokai között szerepelt, hogy főleg a nagyobb településeken komoly problémát jelent a hajléktalanok ingóságainak a közterületen történő tárolása, illetve a közterület életvitelszerű lakhatás céljára történő használata, amely magatartások egyike sem minősül a közterület rendeltetésszerű használatának. A módosítás indokolása arra is utalt, hogy a helyi önkormányzatok már korábban is próbálták szankcionálni az ilyen jellegű cselekményeket.

A 2012-ben hatályba lépett új szabálysértési törvény az említett tényállást szinte csak átvette, azzal a módosítással, hogy már nem csupán az ismételt elkövetés képezett szabálysértést.

Alaptörvénybe ütköző szabályozás

A szabályozás igen hamar az Alkotmánybíróság górcsöve elé került az ombudsman indítványa nyomán. Az alkotmányos testület még 2012 novemberében döntött az indítványról [38/2012. (XI. 14.) AB határozat], és megállapította, hogy az akkori szabályozás több ponton is sérti a jogbiztonság követelményét és így az Alaptörvénybe ütközik.

Az egyik probléma az volt, hogy a szabályozás nem felelt meg a normavilágosság követelményének. Nem volt világos ugyanis a tényállásban szereplő „közterület belterületén” kifejezés jelentése, valamint az sem, hogy mit jelent az életvitelszerű lakhatás, hiszen nem egyértelmű, hogy ehhez az éjjel-nappal közterületen tartózkodás szükséges-e vagy akár egy közterületi padon alvás is megvalósítja a magtartást.

Az alkotmányos testület hosszasan elemezte azt is, hogy vajon a szabályozás szükséges és arányos-e. Ennek kapcsán az alkotmányos büntetőjog kritériumaiból indult ki, amelyet az új szabálysértési törvényre annak büntetőjoghoz közelítő jellege miatt szintén alkalmazandónak minősített. Így fontos követelmény, hogy a szankcionálandóvá minősítés ne legyen önkényes, így legyen annak alkotmányos indoka, és feleljen meg a fent említett normavilágosság követelményének.

Az Alkotmánybíróság azonban a határozat szerint a jogalkotói szándékot nem tudta kiolvasni a szabályozásból, hiszen a hajléktalanság az álláspontja szerint egy élethelyzet, amelynek megoldását nem a büntetőjogi vagy ahhoz hasonló eszközöktől lehet remélni. A közterületen élés önmagában is súlyos krízishelyzetet jelent az „elkövetőknek” is, amely helyzet általában nem a szabad választásuk eredménye. Bár azt is elismerte a testület, hogy a hajléktalanság magában hordozhatja a közrend megsértésének a lehetőségét, ám ezt nem tekintette a szankcionálás legitim indokának.

Negyedik Alaptörvény módosítás

Az Alaptörvény negyedik módosításakor újra napirendre került a kérdés. Az alkotmányozó az emberhez méltó lakhatás joga kapcsán hatalmazta fel a helyi önkormányzatokat arra, hogy a közterület meghatározott részén megvalósuló életvitelszerű tartózkodást jogellenesnek minősítse.

Lényeges eltérést találunk azonban a szabályozásban, hiszen a jogalkotó olyan védendő értékeket is meghatározott mint a közrend, a közbiztonság vagy a közegészség és a kulturális érdek védelme. Szintén eltérés, hogy kizárólag a közterület meghatározott részén valósulhat meg a tényállás.

A fenti jogi megoldás azonban nem jelenti a helyi önkormányzatok szabálysértést statuáló jogkörének a visszaállítását, hiszen a szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény egyértelmű a tekintetben, hogy szabálysértést kizárólag törvény állapíthat meg. A helyi önkormányzatoknak csupán arra nyílik lehetőségük a szabálysértési törvényhez benyújtott törvényjavaslat nyomán, hogy kijelöljék azokat a területeket, amelyeken a közterületen való tartózkodás a fenti érdekek alapján jogellenesnek minősül.

Egyéb önkormányzati szanciók

A helyi önkormányzatok azonban egyéb, szabálysértésnek nem minősülő szankciókat is meghatározhatnak rendeletben, amelyeket pénzbírsággal vagy helyszíni bírsággal sújtanak és amelynek eljárási szabályait a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) tartalmazza.

Ez a lehetőség attól függetlenül is fennáll, hogy a 38/2012. (XI. 14.) AB határozat Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a Mötv. azon szabályát, amely a helyi önkormányzatoknak felhatalmazást adott kirívóan közösségellenes magatartás meghatározására és pénzbírsággal vagy helyszíni bírsággal sújtására.

A helyi önkormányzatok ugyanis az Alaptörvény alapján nemcsak arra jogosultak, hogy törvény felhatalmazása alapján alkossanak rendeletet, hanem arra is, hogy olyan helyi társadalmi viszonyt rendezzenek, amelyről törvény nem rendelkezett és amely nem ütközik más jogszabályba. Az Alaptörvény XXII. cikk (3) bekezdése pedig külön felhatalmazást is ad az életvitelszerű közterületi tartózkodás jogellenessé nyilvánítására. A helyi önkormányzati szankcionálás közös eljárási szabályait szintén a Ket. tartalmazza, amely olyan speciális végrehajtási szabályokat is meghatároz, amelyek lehetővé teszik a meg nem fizetett bírság közérdekű munkára történő átváltoztatását.

Fontos azonban, hogy az Alaptörvény 22. cikk (2) bekezdése alapján mind a helyi önkormányzatoknak, mind az államnak arra is törekedniük kell, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit megteremtsék a hajlék nélkül élő személyek számára is.

Kapcsolódó cikkek:


Szólásszabadság, avagy a social media jogi státusa – 3. rész
2019. szeptember 19.

Szólásszabadság, avagy a social media jogi státusa – 3. rész

A social media-platformok az online nyilvánosság első számú terepeivé váltak, melyeknek nincs közmegegyezésre számot tartó definíciójuk. Jelen tanulmányában a szerző azonos megítélés alá helyezi a YouTube-ot, a Facebookot és a Twittert, mivel tevékenységük szólásszabadsággal összefüggő része hasonló, és hasonlóan is ítélhető meg. E szolgáltatások mindegyike képes a felhasználói tartalmak korlátozására, és időnként erre a jogi szabályozás kötelezi is. Az EU új irányelve is közös regulákat alkot e két eltérő szolgáltatásra: a hatálya alá tartozó audiovizuális tartalmak mind a videómegosztó, mind a social media-platformokon megjelennek.

Alvállalkozó által koordinált fővállalkozói ajánlatok keretmegállapodásra irányuló közbeszerzés során
2019. szeptember 18.

Alvállalkozó által koordinált fővállalkozói ajánlatok keretmegállapodásra irányuló közbeszerzés során

A Fővárosi Törvényszék ítélete azt eredményezi, hogy a jövőben kartelltől kell majd tartani, ha a közös alvállalkozó korábbról ismeri a fővállalkozókat és a pályázat megengedi, hogy az alvállalkozó biztosítsa a referenciát, illetve, hogy sem a közbeszerzési, sem a versenyjogi szabályok nem tiltják azt, hogy egy vállalkozás, esélyeit maximalizálva, több fővállalkozó alvállalkozójaként is rész vegyen az eljárásban és – korábbi referenciamunkái során szerzett ismereteire támaszkodva – nekik egyenként segítséget nyújtson a pályázati adatlap kitöltésében, mégis megállapítható a kartell létrejötte.

Jogszabályfigyelő 2019 – 37. hét
2019. szeptember 16.

Jogszabályfigyelő 2019 – 37. hét

Alábbi cikkünkben, tekintve, hogy a 2019/151–153. számú Magyar Közlönyökben közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a kúriai döntések és tanácsadó testületi vélemények közül válogattunk.