„Minél fejlettebb egy társadalom, annál fejlettebb és bonyolultabb a jogrendszer”
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda ügyvezetőjeként sikeres ügyvéd, rádióban, televízióban ma is gyakran kérik ki véleményét, tanácsát adózási kérdésekben, így egyike az ország legismertebb, legnépszerűbb adószakértőinek. Az ő javaslatára indult el Magyarországon az adó szakjogászok másoddiplomás képzése, a hallgatók között bírák, ügyészek, ügyvédek is találhatók. Az Adó-lapcsaládot, melynek két évtizede szerkesztőbizottsági elnöke, kicsit életművének is tekinti. Munkáiról és néhány sokakat foglalkoztató kérdéskörről beszélgettünk dr. Vámosi-Nagy Szabolccsal.
►Adótanácsadóként, adószakértőként ismerik a médiumokból, kevesen tudják, hogy öt éve ügyvédként dolgozik. Hogyan változott meg a kapcsolata az Ernst & Young globális tanácsadó vállalkozással, amióta ügyvédkedik?
2006-ban csatlakoztam az Ernst & Young Magyarországhoz, az Ernst & Young Adótanácsadó Kft.-nél dolgoztam igazgatóként. 2010-től vagyok ügyvéd. Az év decemberében váltottam ki az ügyvédi jogosítványom, s akkor az ügyvédekről szóló törvény alapján ki kellett lépnem a cégtől. A Vámosi-Nagy Szabolcs Ügyvédi Iroda pedig társult az Ernst & Younggal. Az irodának három tagja van, összesen tízen dolgozunk. Az adójog az én szakterületem, ügyfeleink bírósági jogorvoslati képviseleteit látjuk el, az iroda másik része pedig egyre inkább cégjoggal, polgári joggal foglalkozik. Szép lassan növekszünk.
►Az iroda csak az Ernst & Youngnak, illetve ügyfeleinek dolgozik?
Nem, külső ügyfelek ügyeit is ellátjuk. De azt tudni kell, hogy az Ernst & Young világcég, mely százötven országban van jelen, könyvvizsgálattal, adótanácsadással foglalkozik, ügyfélköre a nagy cégek közül kerül ki. Így Magyarországon van olyan vállalkozás, amely azért fordul hozzánk, mert az anyacége is az Ernst & Younggal áll kapcsolatban. De igen, van olyan ügyfelünk, akinek ilyen, közvetett módon sincs köze az Ernst & Younghoz.
►Mi az a legizgalmasabb ügy, amelyen jelenleg dolgozik?
Kapásból három-négy nagy ügyre is gondolhatok, de túl nagyok ahhoz, hogy most elkezdjek mesélni róluk. Viszont ami általánosságban is izgalmas: áfaper-képviseletekben a magyar bíróságok előtt nagyon gyakran kell hivatkoznunk az európai bíróságok ítéleteire. Olyan esetekben, amikor az adóhivatal vétlen féltől akarja beszedni az áfát, miközben az európai ítélet kimondja, hogy ha a vállalkozás mindent megtett annak érdekében, hogy „lekáderezze” a partnerét, akkor ő nem felel az áfatartozásért. Ilyen ügyünk több is fut.
►És elfogadja a magyar bíróság ezt az érvrendszert?
Most már igen. Már a Kúria is hozott olyan iránymutató döntést, mely szerint hatálytalannak tekinti a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntéseit, melyek ellentétesek az Európai Bíróság Mahagében- és Tóth-féle, precedens értékű ügyekben hozott határozataival
►Büszkeséggel tölti el, hogy „kitapostak Magyarországon egy olyan ösvényt”, amely eddig járatlan volt?
Nem mondanám, hogy csupán mi tapostuk ki, ez több adótanácsadással, adószakértéssel foglalkozó ügyvéd együttes munkájának eredménye. Ez nem tölt el büszkeséggel, de sikerélményt ad. Ha nyerünk egy pert, akkor az értelemszerűen sikerélményt ad, ha vesztünk, akkor ez elmarad.
►A 199 tagú magyar parlamentben ötvenegy jogász végzettségű képviselő van, arányuk meghaladja a huszonöt százalékot. Mennyire ért egyet vagy sem azzal a megállapítással, hogy az országban szinte „jogászhatalom” van?
A döntéshozatali rendszerben a jogászok túlsúlya mindig is jellemző volt. A Függetlenségi Nyilatkozatot is ügyvédek írták. Ez nem véletlen. Természetes és helyes is, ha jogászok állnak az állami irányítás megfelelő posztjain. Abban az értelemben mindenképpen, hogy az ELTE-t – ahol végeztem, és ahol tanítok is – nem véletlenül nevezik állam- és jogtudományi egyetemnek. Ez a szemlélet miatt önmagában nem baj. A tárgyi tudás már nem annyira érdekes egy parlamenti képviselőnél, mert ő képtelen arra, hogy valamennyi törvényt, melyet megszavaz, mint jogász végigbogarássza. Sehol a világon nincs úgy, hogy a képviselő az egyik percben például a lakáskódexhez ért, a másikban a személyi jövedelemadó törvényt ismeri töviről hegyire, a harmadikban pedig a kárpótlásról szólót. A képviselőket csapatok segítik: részben a parlamenti titkárságok, részben a pártok adminisztrációi, és ez így is van rendjén. Igen, sokan vannak jogászok a parlamentben, Kossuth Lajos is ügyvéd volt. Arányukat önmagában nem tartom zavarónak. Hogy jogászuralom lehet? Nem. Volt ilyen a húszas-harmincas években is, a magyar parlamentben szinte mindenki jogász volt, leszámítva a felsőházi nemeseket. Akkor van baj, ha a jogászkodás kerül túlsúlyba. Azért lehet ez az érzet, mert minél fejlettebb egy társadalom, annál jobban szabályozza az életviszonyokat, és azok mindig jogszabályokban jelennek meg. Ma sokszorta több tárgyat szabályoz a jogrend, mint mondjuk száz évvel ezelőtt. Akkoriban nem kellett törvényt hozni az alkotmánybíróságról, az ombudsmanról, az állatvédelemről, nem kellett a földművelésügyi miniszternek évente vagy kétszáz rendeletet hozni a sertésállomány- vagy a gabonatámogatásról. Az életet egyre jobban szabályozza a civilizált társadalom, és a szabályozás a jogszabály. Amikor az valakinek az érdekeibe ütközik, a szó pejoratív értelmében azt mondja, joghatalom van, pedig nem feltétlenül így van. Ennek ellenére azért úgy vélem, ma Magyarországon sok területen túlszabályozottság van. Az adót lehet túlszabályozni, de ez nemegyszer arra vezethető vissza, hogy ahol kiskapu nyílik, ott azt be kell zárni.
►Az átlagpolgár számára úgy tűnik, a politikusok és a jogászok kéz a kézben járnak, egy-egy jogszabálytervezet, -módosítás egyik napról a másikra kerül az Országgyűlés elé, így nemcsak akarat, idő sincs a megvitatására, máskor szinte egy-egy ember vagy szűk közösség, csoport érdekében, vagy épp ellene készülnek új jogszabályok. Még adójogszabályok is születtek így, gondoljunk a reklámadóról szóló törvényre. Miként vélekedik erről a megállapításról?
Ez már politizáló kérdés – egyébként valóságelemekkel –, de megvallom, nem szeretem a politizálást, nyilvánosság előtt nem is politizálok. Az egyetemen azt szoktam tanítani, hogy az adórendszer állandóságát a folyamatos változások adják. De az nem a jogászok ügye, hogy bedobnak a köztudatba egy reklámadót, majd hamarosan törvény lesz belőle, hanem a politikai döntéshozatalé. Ha azt mondják a minisztériumban szövegező jogász munkatársaknak, hogy a jövő hétre szövegezzenek meg egy törvényt, akkor megcsinálják. Ez politika. Szerintem minél fejlettebb egy társadalom, annál fejlettebb és bonyolultabb a jogrendszer, beleértve az adójogot is. Az már politikai döntéshozatali és nem jogi kérdés, hogy például a jelenlegi adópolitika úgy fest: a jövedelmeket terhelő adókat áthelyezi a forgalomra, azon belül pedig bizonyos ágazatok plusznyereségét elveszi ágazati különadók formájában.
Önmagában vitathatatlan, hogy túl sok a változás, amely már a befektetőkre is rossz hatással van, és az sem indokolt, hogy egy személyi jövedelemadózásról vagy adózás rendjéről szóló törvényt évente tizennégy-tizenhatszor módosítanak. Indokolt viszont évente egy alkalommal a felülvizsgálat. Valóban a kiszámíthatóság ellen hat, hogy például az elmúlt öt évben huszonegy új adónemet vezettek be. Az adópolitika a gazdaságpolitika szolgálólánya. Senki nem örül annak, hogy sokszor kiszámíthatatlan a változás. Mi, adószakértők talán örülhetnénk annak, hogy van miből megélnünk, de azért itt lenne mit stabilizálni.
►Más országokkal összehasonlítva: kiugróan sok Magyarországon az adózással összefüggő törvények száma?
Nem. Német adójogászok úgy fogalmaznak, boldogok lennének, ha olyan egyszerű lenne az adórendszerük, mint a miénk. Ami persze túlzás, de vannak a miénkénél bonyolultabb rendszerek. És azt valóban komolyan gondolom, hogy minél fejlettebb egy társadalom, annál cizelláltabb, kifinomultabb, egyre több részletet szabályoz a jogrendszerük. Úgy vélem, olykor hiába nyilatkoznak róla a politikusok, a túlzott egyszerűsítés elképzelhetetlen a mai magyar adórendszerben. Egy túlzott egyszerűsítés egy bonyolult rendszerű társadalomban ugyanis sok igazságtalanságot okozhat.
►Az Állami Számvevőszék 2015 márciusában hozta nyilvánosságra a NAV ellenőrzéséről szóló jelentését, melyből kiderül: a belső szabályozottságban hiányosságok voltak, a vizsgált időszakban 3800 milliárd forintnyi hátralékot törölt a NAV, nem minden kiemelt adózót ellenőriztek. Ezek súlyos bírálatok!
Eddig úgy tudtam, hogy ha az ÁSZ valakit vizsgál, a megállapításokat először az érintettel kell ismertetni, észrevételezési határidőt kell adni, és amikor ez megtörtént, akkor jöhet a nyilvánosság. Ezúttal fordított volt a sorrend, nem először. Nekem tartalmilag nem mondott semmit az ÁSZ-jelentés. Ugyanis részletesen ismerni kellene a rá adott választ. Az én időmben is volt vizsgálat, ott is megállapították, hogy késett a belső szabályzat. Akkor állt össze az adóhivatal a Vám- és Pénzügyőrséggel, az szervezetileg borzasztó volt, egy tizenhétezres szervezetet kellett egyesíteni egy hétezressel, egyenruhásokkal, több lépcsőben. Ha valóban késett a szabályzat, pótolni kell, de nem újságok címlapjára való. Az is természetes, hogy vannak hátraléktörlések. A döglött tartozásokat el kell törölni. Ha például egy cégnél megvan az adóhiány, a bírság, de nincs, akin beszedjék, a cég csődbe ment, vagy a vélhetően bűnöző cégvezető Dél-Amerikában van, akkor el kell törölni a tartozást. De ne csak bűnözőkről beszéljünk, hisz egy piacgazdaságban természetes, vannak olyan esetek is, hogy tényleg elfogyott a cég pénze, tönkrement a vállalkozás. Az Egyesült Államokban például a létrejövő kisvállalkozások fele két éven belül megszűnik. A mindennapi élet velejárói, hogy behajthatatlan tartozások keletkeznek. Lehet dobálódzni a számokkal, de a konkrét ügyeket kell megvizsgálni: a behajtó követett-e el mulasztást vagy sem. A hátralékok több mint fele mindig is döglött tartozás volt. De hogy erről az adóhivatal tehetne? Az összeg nagysága nem lep meg, a jelenséget ismerem. Azt kell megvizsgálni, igénybe vett-e minden, a jogrend által biztosított eszközt. Ez az ÁSZ-jelentés hangulatkeltésre kiváló. Hozzáteszem: az adóhivatal minden évben közzéteszi ezeket az adatokat, nem az ÁSZ állapította meg, csak a NAV évkönyvét el kell olvasni.
►Kiszivárgott egy államreform-bizottságnak tulajdonított terv, amelynek része lenne a NAV image-ének megváltoztatása: az emberek szemében ma sokszor ellenszenvesnek tartott NAV-ból egy emberarcú szervezetet lehetne faragni. Hallott erről, egyetértene ezzel?
Igen, hallottam róla. Tény, hogy a világban sehol sem szeretnek egy adóhivatalt. Ez teljesen normális állampolgári attitűd. Amikor az én pénzemből a köz javára elvesznek egy részt, azt senki nem szereti. Az adóhivatalt soha nem kell megszeretni, mert az abszurd lenne. Azt gondolom, az arculatánál kétarcúság a helyes, ami nem egyenlő a kétszínűséggel. Ha egy adózásban teljesen járatlan adózónak segítséget nyújt, pozitívnak kell lennie, és a tájékoztatási tevékenységet mindig lehet növelni. Erre az én időmben is voltak kísérletek, például a kilencvenes évek második felében kérésünkre dr. Hetényi István írt egy kis rajzos füzetet Miért? Hogyan? Mennyit? címmel, és azt kértük, hogy a középiskolák negyedik osztályában legalább egy osztályfőnöki órát szenteljenek arra, hogy a diákokat megismertessék a közteherviseléssel. Azt is felajánlottuk, egyik vezetőnk elmegy az órára és elmagyarázza, hogy a közteherviselés a polgári tudat, társadalomépítő szerep egyik oldala. Sajnos ez abbamaradt. Ha most ez megvalósulhat, nagyon hasznos lehet. Ellenben a magyar adóhivatalnál már most európai szintű az internetes adóbevallás, sok nyugat-európai ország nem ilyen fejlett elektronikus adatkezelésben, tájékoztatófüzetekben, a szabályok összefoglalásában. Ha ezt tovább növelik, helyesen teszik. Viszont a másik oldalon, a behajtásnál az adóhivatalnak szigort kell mutatnia, nincs mese, mert az a közösség pénze.
►Tudatos, hogy gyakran jelenik meg a médiumokban, és beszél adózási kérdésekről? Mindig a szerkesztők keresik meg, mert ön a hozzáértő a témakörben, ráadásul szimpatikus személyiségnek tartják, és nem is tudja visszautasítani őket?
Ez úgy kezdődött, hogy amikor az adóreform 1987-ben elindult, és az adóhivatalnál dolgoztam, az elnök engem jelölt ki, hogy nyilatkozzam. Már kilenc éve nem dolgozom ott, de adózási kérdésekben még mindig engem hívnak. Én magam sohasem jelentkezem. Jóleső érzés, hogy engem keresnek, nyilván nem azért, mert nem jól csinálom. Részben viszont már terhes is, mert amikor például este benn vagyok egy rádióstúdióban, onnan éjszaka hazaérek, majd hajnalban várnak valamelyik tévéstúdióba élő adásba, no ez fárasztó is tud lenni. Emellett fel is kell készülnöm ezekre a beszélgetésekre. Amikor megkeresnek, mindig megkérdezem, miről is lesz szó. Ahogy idősödöm, egyre több felkérést utasítok vissza.
►A sajtóval hivatalosan is munkakapcsolatot is ápol, hiszen épp az Ügyvédvilágot is kiadó Wolters Kluwer Kft. gondozásában megjelenő Adó-lapcsalád szerkesztőbizottságának elnöke. Nehéz egy ilyen lapcsalád anyagait összeállítani?
Igen is, meg nem is. Az Adó-újságnál arra törekszünk, hogy kvázi félhivatalos sajtóorgánum legyen; annak idején a Pénzügyminisztérium alapította, és a mindenkori adóügyi vezető benne is volt a szerkesztőbizottságban. A lapok nagy szakmai segítséget jelentenek a szakmabelieknek: a könyvelő, adótanácsadó rétegnek, de még az ügyvédeknek is hasznosak. Egy egyszerű adózótól ne is várjuk el, hogy az Adót vásárolja és olvassa. Amikor 1987-ben elindult az újság, a miniszter volt a szerkesztőbizottság elnöke, és azt írta bevezetőjében: ha egy-két évig segítséget tud nyújtani a lap, már megérte a szellemi befektetés. Ehhez képest még ma is rendszeresen megjelenik, és komoly segítség az adózással foglalkozóknak. Nem a direkt adózóknak, mely egyúttal korlátokat is jelent. Ha ugyanis valakinek egy adott szakmai kérdésben a hivatalostól ellentétes a nézete, nem az Adó-újságba fogja megírni, mert a kiadvány azt a célt szolgálja, hogy az olvasó azt tudja meg, mi az adóhivatal álláspontja egy-egy jogszabállyal kapcsolatban. Ez így tiszta profil. Ahhoz képest, hogy szaklap, tudomásom szerint még nyereséges is. Bár az írott újság példányszáma, mint minden más nyomtatott terméké, csökkenőben van, de az internetes előfizetés egyre több. Őszintén szólva, szeretem ezt a munkát, kicsit életművemnek is tekintem, hiszen huszonkét éve vagyok benne. Nem tagadom, büszke vagyok rá. A kezdettől fogva dolgozom a lapnak, az elején még cikkíróként működtem közre, szerkesztőbizottsági elnökként pedig 1993 óta dolgozom, dr. Kátai András főszerkesztővel, aki a múlt év végén vonult nyugdíjba.
►Említette, hogy egyetemen is oktat. Milyennek látja a jövő szakmai utánpótlását?
Címzetes egyetemi tanárként az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának másoddiplomás, úgynevezett adó szakjogász képzésében veszek részt, ennek vagyok a mentora, ezen belül a személyi jövedelemadózásról szóló tantárgyat adom elő. Ennek a képzésnek egyben a kezdeményezője is voltam. A jogászok fizetnek azért, hogy tanulhassanak. Sikeres a képzés, aki odajár, láthatóan fel akar készülni. Vannak közöttük adóhivatali dolgozók, adótanácsadók, adószakértők, bírák, ügyvédek, ügyészek, aminek nagyon örülök, mert a büntetőjogi területen az adó kérdéskörének még van hová fejlődnie. Nincsenek aggályaim, hogy az utánpótlással baj lenne, sőt, az Ernst & Youngnál is tele vagyunk tehetséges fiatalokkal. Valójában a pályaválasztás pillanata a nehéz. Lehet az adózásban is sikerélményt elérni. Ez az ág ráadásul a tudás folyamatos karbantartását igényli. Szoktam is mondani a fiataloknak: maguk ugyan még nem gondolnak rá, de ha öregek lesznek, mint amilyen én vagyok, nem kell keresztrejtvényfejtéssel tornásztatni az agyukat, elég, ha csak megtanulják az aktuális adójogszabály-változásokat, amelyekből annyi van, hogy követni is nehéz.
►Bizonyára már többen megkérdezték öntől, de ezúttal sem hagyható ki a kérdés: vállalna-e újra feladatot az államigazgatásban?
Nem. Úgy érzem, már idős vagyok. Harminchat éven át végig az adóigazgatásban dolgoztam, mielőtt váltottam. Úgy érzem, a társadalommal szembeni „kötelességemnek” eleget tettem. Nem egy népszerű oldal, nem is lehet annyi ott a jövedelem, mint amennyit a magánszférában esetleg el lehet érni. Sikeres voltam, a rangok, kitüntetések, megbecsülések is ezt igazolják. Nem tartom bajnak, hogy most úgymond a másik oldalon állok. Itt azt is megvalósíthatom, hogy az ember részlegesen vonul vissza. Amikor idejöttem, két dolgot kértem leendő főnökömtől: ne legyen egyetlenegy beosztottam sem – korábban négyezer volt. És ne küldjön semmilyen adóreform-, államreform-korszerűsítési stb. nevű bizottságba, mert 1987-től kezdve minden évben valamilyen hasonlóban benne voltam, és azt láttam: teljesen értelmetlen, viszont komoly munkaráfordítást igényel. Erről mindig egy vicc jut eszembe: „Mi a teve? Bizottságok által tervezett ló.” Egyetlen kivétel volt, a ’87-es nagy adóreform-bizottság, amikor is a szocializmusban kellett egy piacgazdasági szabályozórendszert készíteni. A két kérésem azt is mutatta, hogy kicsit elegem is lett az állami munkákból.
►Úgy tűnik, élvezi a munkáját, és még a rádióban, a televízióban élő adásban is nyugodt, higgadt, a legnehezebbnek tűnő kérdések megválaszolásakor is. Jól érzi magát a bőrében?
Igen, határozottan jól. Nem felelek emberekért, országos ügyekért. Több a szabadidőm, feleségemmel a Duna-parton lakunk, túrakajakozunk, túrakenuzunk, sokat kerékpározunk, évente egyszer elmegyünk síelni, ritkán, de teniszezem. Fiam, Zsolt is ügyvéd, önálló irodával, adóügyeket és polgári jogi ügyeket is vállal. Unokáinkat gyakran látjuk. Nagyon szeretek irodalmat olvasni; újabban megszerettem a hangoskönyvet, van belőle vagy kétszázötven. Sokat ülök autóban, ott hallgatom őket. De csak akkor szabad, ha ismert úton haladsz!
Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs
A Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda ügyvezetője, címzetes egyetemi tanár, az Adó-lapok szerkesztőbizottságának elnöke, adótanácsadó, adószakértő.
Az 1951-ben született ügyvéd az ELTE Állam- és Jogtudományi Egyetemen diplomázott 1976-ban. 1970-től a Fővárosi Illetékhivatalban, 1973-tól 1978-ig a Pénzügyminisztériumban dolgozott előadóként, főelőadóként. 1978-tól 1987-ig a Pest megyei Illetékhivatalban töltött be különböző vezetői megbízatásokat. 1987-ben került az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalba, ahol megjárva a ranglétrát, 1997-től az elnökhelyettesi funkciót látta el. 2004-ben, kis kitérőként ideiglenes adóügyi helyettes államtitkár volt. 2006 szeptemberében váltott, és lett az Ernst & Young igazgatója, adószakértője. 2010 decemberétől egyéni ügyvéd.
2003 óta a Magyar Köztársasági Érdemérem lovagkeresztje, 2004-től az Európai Csatlakozási Emlékérem birtokosa, ugyanebben az évben kapta meg a Heller Farkas pénzügyi szakmai díjat.
