Műhiba? A gyógyulási esély elvételét kell bizonyítani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egészségügyi intézménnyel szemben kárigényt érvényesítő félnek nem a biztos gyógyulás elmaradását, hanem a gyógyulás esélyének elvételét, csökkenését elegendő bizonyítania. A károsultnak azt kell igazolnia, hogy az egészségkárosodás a kórházi kezelés során, annak idején következett be, ezzel szemben az egészségügyi intézmény bizonyítási körébe tartozik, hogy megfelelő ellátás esetén is ugyanaz az eredmény következett volna be – állapította meg a Szegedi Ítélőtábla egy konkrét ügyben.


Az ellátásban résztvevőktől elvárható gondosság jogi kategória, amelynek minősítése bírói és nem szakértői feladat; az egészségügyi intézmény kártérítési felelősség alóli mentesülését nem eredményezi önmagában az, hogy nevesített szakmai szabályt nem sértett, ha az orvosai (alkalmazottai) az elvárható gondosságot egyebekben elmulasztották – állapította meg a másodfokú bíróság (Szegedi Ítélőtábla Pf. III. 20 103/2011.)

Előzmények

A gyermekkorú I. rendű felperes a játszótéren 1 méter magas mászókáról a jobb könyökére esett. (A II. és III. rendű felperesek az I. rendű felperes szülei, a IV. és V. rendű felperesek a testvérei.)

Sérülését a helyi orvosi ügyeleten sínrögzítéssel látták el, majd mentővel szállították az alperesi egészségügyi intézmény gyermekgyógyászati klinikájára. Itt a jobb könyökről röntgenfelvételt készítettek, amit a sínezés miatt nem tudtak pontosan beállítani. Amennyire megítélhető volt, a felkar alsó részén törést diagnosztizáltak. A másnapi röntgenfelvételen a felkar külső condylusából kitört csontdarabot találtak, amely lényegesen nem mozdult el.

Az alperes a törést konzervatív módon kezelte, majd a röntgenfelvétel széles törési rést, illetve néhány fokos szögletörést mutatott, ezért feltárásos helyreállító műtétet és tűzést végeztek.

Az I. rendű felperes zárójelentése szerint a kontroll röntgenfelvétel alapján a letört csontdarab jó helyzetű, a sérült panaszmentes volt. Az I. rendű felperest több alkalommal visszarendelték ellenőrzésre, amelynek során megállapították, hogy a callusképződés jó ütemű és a törés átépülése megindult, egyúttal utókezelésként tornagyakorlatokat, úszást és víz alatti mozgatást kellett végeznie. A csontdarab letörés növekedési zavart nem okozott, a sérült jobb végtagját a mindennapokban jól használja és jelentős duzzanat vagy deformitás nem látható. A törés azonban maradványtünettel gyógyult, 5 fokos hajlítási és 10 fokos túlnyújtási elmaradás mellett.

A felperes kárigénye, alperes ellenkérelme

Az I.-V. rendű felperesek keresetükben nem vagyoni és vagyoni kártérítést igényeltek. Előadták, hogy az I. rendű felperes könyökcsonttörését az alperes nem az elvárható gondossággal kezelte, a csontletörést nem megfelelő módszerrel gyógyította. Ennek következtében a sérült könyökének állapota a víz alatti gyógytorna és egyéb kezelés ellenére sem javult, jobb karjának funkciócsökkenése maradandóvá vált.

Egészségügyi jogi kiadványok

Az I. rendű felperes maradandó egészségkárosodása fizikális és pszichés következményekkel jár. A II. és III. rendű felperesi szülők arra hivatkoztak, hogy megviselte őket a kezelések időszaka és az a tudat, hogy a gyermekük egészségkárosodása maradandóvá vált. A nagyfokú stresszhatás miatt a II. rendű felperes antidepresszáns kezelésre szorult. A IV. és V. rendű felperesekre a szülők kevesebb figyelmet fordítottak, kevesebb közös programot tudtak szervezni és sokszor kellett segítséget nyújtaniuk mind az I. rendű felperes ápolásában, mind pedig a házimunkában. A II. és III. rendű felperesek vagyoni kártérítési igényüket az ápolási és háztartási kisegítő költségeivel indokolták.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Előadta, hogy a törés típusa miatt kezdetben megkísérelt konzervatív kezelés nem hozott eredményt, ezért került sor több műtétre, ugyanakkor az I. rendű felperes nem túl súlyos, maradandó károsodása nem az alperesi mulasztás, hanem a törési típus következtében alakult ki. A nem vagyoni kárigényt az I. rendű felperes vonatkozásában összegszerűségében is eltúlzottnak találta, míg a II-V. rendű felperesek nem vagyoni kártérítés iránt előterjesztett keresetét alaptalannak tartotta. Ugyanezen okból kérte a vagyoni kárigény elutasítását is.

A beavatkozó ellenkérelme is a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint az I. rendű felperes kezelése idején jelentkező észlelt és gyógyított szövődmény önmagában a könyöktörésnek ismert következménye. A sérülés gyógytartama 3 hónap volt, és ezt követően csak mérsékelt panaszok mutatkoztak.

Az elsőfokú bíróság megállapításai

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Indokolásában hivatkozott a POTE Igazságügyi Orvosszakértői Intézet igazságügyi szakértői véleményére, amely szerint a röntgenfelvételek ugyan nem típusos beállításban készültek, de arra alkalmasak voltak, hogy a törés tényét, annak helyét meg lehessen állapítani és azt, hogy nem mozdult el a letört csontdarab olyan mértékben, amely a műtéti kezelést szükségessé tette. Helyesen járt el az alperes, amikor a sérült végtagot gipsszel rögzítette. A szakma szabályainak megfelelően történt a kontroll röntgenvizsgálat elvégzése.

A magánszakértő fenntartotta kiegészített szakvéleményét az igazságügyi szakértő intézet szakértői véleményének ismeretében. Álláspontja szerint az alperesi ellátás nem felelt meg az egészségügyi törvényben előírt gondossági követelménynek és szakmailag hibás volt.

Az elsőfokú bíróság nem tudta feloldani a vélemények között mutatkozó ellentmondást, ezért kirendelte az ETT/ISZT Szakértői Testületet újabb szakvélemény készítésére. A szakvélemény szerint az I. rendű felperes sérülésének ellátásával kapcsolatosan az alperes nem járt el az  elvárható gondossággal, bár a sérülés típusának megfelelő kezelési eljárást választotta, a kivitelezést nem tökéletesen hajtotta végre. A műtét technikailag hibás volt, amely azonban nem tekinthető mulasztásnak és az alperes diagnosztikus hibát nem vétett, az elmozdulás mértékével tisztában lehetett, hiszen ezért operálta meg az I. rendű felperest. A szakértői testület arra következtetett, hogy az I. rendű felperes maradandó károsodása nem az ellátás hiányosságának következménye, hanem a törés jellege miatt alakulhatott ki.

A bíróság álláspontja szerint a gyógyulási esély csökkenésének abban az esetben lett volna jelentősége, ha van okozati összefüggés a bekövetkezett hátrány, illetőleg az alperes felróható magatartása között. Ezen tényállás elem bizonyítatlansága folytán a felperesek kártérítési igénye megalapozatlan. Hivatkozott még arra, hogy a hátrány csekély mértékű, amely az I. rendű felperest a hétköznapi életvitelében nem akadályozza, és lehetséges, hogy az esztétikai hibának minősített sérülés az idő előrehaladtával el fog tűnni.

A másodfokú bíróság megállapításai

Az elsőfokú ítélet ellen az I-V. rendű felperesek éltek fellebbezéssel. A másodfokú bíróság szerint az I-V. rendű felperesek fellebbezése megalapozott annyiban, hogy a rendelkezésre álló adatok hiányossága és a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű kiegészítésének szükségessége miatt az ügy érdemben nem bírálható felül.

Amennyiben a fél az objektív tényfeltárás igényével készített magánszakértői véleményt a perben nem álláspontjának kifejtésére, hanem annak alátámasztására, bizonyítékként kívánja felhasználni, úgy az ilyen magánszakértői véleményt bizonyítékként és nem a fél előadásaként kell kezelni. A perbeli esetben a felperesek által becsatolt magánszakértői vélemény megfelel ezen kritériumnak, így a bizonyítékok egyikének tekintendő.

A felperes fellebbezésében helytállóan hivatkozott arra, hogy a szakkérdésben 3 bizonyíték állt az elsőfokú bíróság rendelkezésére, nevezetesen a POTE Igazságügyi Orvosszakértői Intézet, az ETT-ISZT Szakértői Testülete és a felperesek felkérésére készült magánszakértői vélemény. Helytálló utalása szerint a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében rámutatott arra, hogy az ETT-ISZT véleménye nem helyezkedik a többi szakvélemény fölé, csupán egy a vélemények között. Így az elsőfokú bíróságnak e bizonyítékok közötti ellentmondás feloldásával, avagy valamely vélemény vagy véleményrész bizonyítékok köréből történő kellően indokolt kirekesztésével kellett megállapítania a tényállást. Az a körülmény, hogy jogi indokolásában a legutóbb készült szakvéleményt emelte ki, arra utal, hogy az ETT-ISZT véleményét tekintette irányadónak.

A másodfokú bíróság ítéletében kiemelte, hogy az Eütv. alapján érvényesített orvosi kártérítési felelősségi ügyekben a szakmai szabályok megszegése nem a jogellenesség, hanem a felróhatóság vizsgálata körében bír jelentőséggel. Az Eütv. 77. § (3) bekezdése értelmében minden beteget – az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül – az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni. Az elvárhatóság jogi kategória, amelynek minősítése bírói és nem szakértői feladat (BH 1987. 411. számú jogeset). Az egészségügyi intézmény kártérítési felelősség alóli mentesülését nem eredményezi önmagában az, hogy szakmai szabályt nem sértett, ha az orvosai az elvárható gondosságot elmulasztották.

Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes az elvárható gondosságot megszegte. Ennek következtében azt kellett vizsgálni, hogy ezen felróható magatartással adekvát-releváns okozati összefüggésben áll-e a kiskorú felperes jelenlegi egészségi állapota. A másodfokú bíróság álláspontja e tekintetben részben eltér az elsőfokú bíróságétól. A könyökcsonttörés önmagában súlyos sérülés, amely a rendelkezésre álló orvosszakértői vélemények szerint a leggondosabb kezelés esetén sem biztos, hogy maradványtünet nélkül gyógyul, de a károsodás elkerülése sem kizárható. Mindez azt jelenti, hogy szakmai mulasztás híján az I. rendű felperes maradványtünet nélkül gyógyulhatott volna, ugyanakkor az is lehetséges, hogy a végeredmény a tényleges jelenlegi állapothoz hasonlóan alakul. Ezért a kárkövetelés alapját nem a felperes jelenlegi állapota, hanem csupán a gyógyulási esély csökkenése képezheti.

A gyógyulási esély elvétele körében a jelenlegi bírói gyakorlat nem a biztos gyógyulás bizonyítását várja el az egészségügyi intézménnyel szemben álló peres féltől, hanem a gyógyulás esélyének elméleti elvételét, csökkenését is elegendőnek tartja. A jelen ügyben bizonyítatlan maradt, hogy az alperes szakmai szabályoknak megfelelő kellő gondosságú ellátása mellett is szövődményes gyógyulás következik be. Adott esetben a gyógyulási esély csökkenése áll okozati összefüggésben az alperes felróható magatartásával.

A nagyobb terjedelmű, a másodfokú eljárás kereteit meghaladó bizonyítás lefolytatása miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a megjelölt körben ugyanezt a bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította.

Az ismertetett döntés (Szegedi Ítélőtábla Pf. III. 20 103/2011.) a Bírósági Döntések Tára 2013/3. számában 40. szám alatt olvasható teljes terjedelemben (BDT2013. 2874).


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.