Nemzetközi befektetés a jövőbe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Budapest lesz a házigazdája az UIA 60. Éves Kongresszusának.


Ősszel öt kontinens mintegy ezer jogásza érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a világ második legnagyobb ügyvédi világszervezete, az UIA október végén megrendezendő több napos kongresszusán. Ez jó alkalom a nemzetközi kapcsolatépítésre, ami hosszú távú befektetést ígér azoknak a magyar ügyvédeknek is, akik maguk vagy ügyfeleik képviseletére határainkon túl nyúló európai, netán annál is távolabbi együttműködésben, terjeszkedésben gondolkodnak.

Az Union Internationale des Avocats (UIA), amely a világ legrégebbi és egyben második legnagyobb nemzetközi ügyvédi szervezete, idén október 28. és november 1. között Budapesten tartja 60. Éves Kongresszusát Budapest szívében, a Marriott és az Intercontinental Hotel konferenciatermeiben. Ezt megelőzően Firenze, majd Valencia adott otthont az éves rendezvénynek. Az UIA általános bemutatásáról és magáról a kongresszusról a magyarországi szervezésért felelős Szecskay Ügyvédi Iroda vezetőjével, dr. Szecskay Andrással és dr. Budai Judittal, az iroda partnerével beszélgettünk.

Az első kérdés, ami felvetődik: miért pont hazánk kapta meg a rendezés jogát és milyen szerepe van a szervezésben a Szecskay Ügyvédi Irodának.

Nos, a piacvezető, hangsúlyozottan független magyar ügyvédi iroda rendszeresen előkelő helyen szerepel az ügyvédi irodákat rangsoroló jelentősebb kiadványokban (IFLR, Chambers, Legal 500), s mint ilyen, az UIA tagjaként meglehetősen régóta bekapcsolódott a szervezet munkájába. Budai Judit szemináriumokért felelős igazgatóként, míg Szecskay András – aki a Budapesti Ügyvédi Kamarának 2002 óta, míg a Magyar Ügyvédi Kamarának 2010-től a nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese – jelenleg az UIA kongresszusi elnökeként vesz részt az irányításban, azt megelőzően pedig kilenc évig az UIA végrehajtó bizottságának elnökségi tagja volt. Kettejük eddigi munkájának és persze sikeres lobbitevékenységének köszönhetően kapta meg tehát a rendezés lehetőségét Budapest, s ezért vesz részt az előkészítésben nagy odaadással és intenzitással a Szecskay Ügyvédi Iroda.

Az UIA-kongresszus előkészítésében tevékenyen részt vesz a MÜK és a BÜK, továbbá a nemzetközi praxissal rendelkező magyarországi ügyvédi irodák képviselőit magában foglaló magyar szervező bizottság is. Külön elismerés illeti azokat a hazai ügyvédi irodákat (Allen & Overy, bnt Ügyvédi Iroda, Cerha Hempel – Dezső és Társai, CMS Cameron McKenna Ormai, DLA Pipers, Lakatos, Köves & Társai, Szabó, Kelemen és Társai, Szecskay Ügyvédi Iroda, Weil Gotshal Siegler Ügyvédi Iroda), amelyek szponzorként is támogatást biztosítottak a megrendezéshez. De rendhagyóan, a kongresszusi főtémák jelentőségére tekintettel, számos üzleti szponzor is támogatja a kongresszus sikerét, úgymint a Deloitte, TMF Group, Magyar Telekom, NNG. Az együttműködő partnerek közül pedig kiemelendő még az Igazságügy Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal.

Az UIA-kongresszus kiemelkező jelentőségét jelzi, hogy annak fővédnöke dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter, védnökei pedig dr. Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöki jogkörben eljáró elnökhelyettese, dr. Darák Péter, a Kúria elnöke, dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Polt Péter legfőbb ügyész, dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, dr. Matolcsy György, az MNB elnöke, dr. Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Tarlós István főpolgármester, továbbá az ELTE, a PPKE és a Közszolgálati Egyetem rektorai és dékánjai, a MÜK és a BÜK elnökei.

Ami az UIA-t illeti, a szervezetet 1927-ben hozták létre. Mára mintegy kétezer jogász egyénileg és több mint 200 (összesen csaknem kétmillió jogászt képviselő) ügyvédi kamara, szervezet és szövetség vált a tagjává a világ legalább 110 országából. Az UIA nyitott mind az általános, mind pedig a speciális szakterületeken tevékenykedő ügyvédek, valamint a jogászi hivatás más ágait képviselők számára, beleértve a jogtanácsosokat, bírákat, egyetemi oktatókat és hallgatókat. Az UIA többnyelvű és multikulturális szervezetként egyedülállóan választotta azt, hogy francia, angol és spanyol munkanyelveken működik. Így talán nem meglepő, hogy a budapesti konferencia nyelve is elsősorban az angol és a francia lesz, de mindkét plenáris ülésen angol–francia–spanyol–magyar szinkrontolmácsolás segíti a megértést és a hozzászólás lehetőségét.

Az UIA egyfelől széles körű jogi szaktudást tömörít, amely lehetővé teszi, hogy a tagok szakterületi bizottságokban és munkacsoportokban vitassanak meg aktuális, elsősorban határon átnyúló jogviszonyokat érintő jogi kérdéseket, másfelől határozatokat fogad el olyan kérdésekben, amelyekkel a jogászi hivatás időről időre szembe kerül. A mindenkori jogászi szakmai színvonal javítására törekedve az UIA számos szemináriumot, oktatási programot szervez minden évben számos országban, melyek alkalmasak a folyamatos jogászképzési követelmények igazolására.

A szervezet nemzetközi tekintélyét mutatja, hogy adott esetben olyan ügyek mögé is felsorakozik, melyek a hivatásrend hagyományos értékeit (pl. a védői szerep ellátása érdekében a hivatásgyakorlás függetlensége, általában az ügyfél-ügyvéd közötti titoktartás bizalmasságának fenntartása) szeretnék védeni, adott esetben az EU tagországokon belüli, de akár azon kívüli politikai döntésekkel, intézkedésekkel vagy tervezett jogalkotási lépésekkel szemben. Ilyenre több példa is akad az elmúlt időszakból, hiszen Törökországban a közelmúltban korlátozták az ügyvédi jogosítványokat, tavaly novemberben pedig sajtótájékoztatója közben lőttek agyon egy neves kurd ügyvédet Törökország déli részén. De emlékezhetünk még arra a magyar büntetőeljárási anomáliára is, miszerint a védőügyvéd – az eredeti elképzelések szerint – az első 72 órában nem találkozhatott volna a védencével.

Napjainkban egyre fontosabb az ügyvédi titoktartás és annak közérdekből történő korlátozásának harmonizációja például a pénzmosás és a terrorizmus visszaszorítása érdekében. Az UIA akár egy-egy ország konkrét törvénytervezetét is segít értelmezni és véleményezni, összevetve a nemzetközi tapasztalatokkal és követelményekkel, majd mindezt összegezve értékeli a konkrét kérdéskört, és kész állásfoglalást vagy javaslatot kiadni arról, hol van, hol lehet az a pont, amikor a közérdek – bizonyos határokon belül – valóban megelőzheti az ügyvédi függetlenséghez fűződő és azon keresztül a magánérdeket. Az UIA ezekben az esetekben mindig kinyilvánította és kinyilvánítja szakmai véleményét, amelynek bár nincs jogi kötőereje, mégis erős és hiteles hátteret jelenthet az adott ország ügyvédi hivatásrendjének. Fontos azt is tudni, hogy a szervezet önállóan soha nem nyújt be keresetet például sem a Strasbourgban székelő Emberi Jogok Európai Bíróságához, sem az Európai Unió Bíróságához, viszont a mások által indított eljárásokban – ha ezt általános ügyvédi érdek indokolja – beavatkozóként maga is részt szokott venni.

Az UIA nem utolsó sorban számos más eseményt szervez világszerte a kollégák közötti és más üzleti kapcsolatépítésre, valamint olyan párbeszédfórumok érdekében, ahol az üzleti és a kormányzati szféra egyeztetheti szakmai álláspontját meghatározó jogalkalmazási vagy jogalkotást igénylő kérdésekben. Egy magyar ügyvéd számára az sem mellékes, hogy mivel az EU-s joganyag a tagállamokban sok tekintetben azonos, az egyik vagy másik országban felvetődő probléma előbb-utóbb más tagállamokban is jelentkezhet. Ilyen kérdésekről a közelgő konferencia koncentrált információforrást kínál.

A MÜK és a BÜK támogatásának, valamint az UIA nemzeti küldöttségének köszönhetően a budapesti kongresszuson – a szervezők várakozása szerint – legalább ezer ügyvéd vesz részt a világ számos országából és a hivatásrend valamennyi szakterületéről.

A kongresszus programja már júniusban 90 százalékos volt, mostanra szinte már csak az „utolsó simítások” maradtak hátra. A szervezők a legalább 20-25 szekcióülés mellett két fő témát jelöltek ki. Az egyik: „Compliance Challenges and opportunities for the legal profession”, azaz „A compliance kihívásai és lehetőségei a jogász szemével”. A másik: „Privacy and Data Protection in a digital world – Towards an international regulatory approach for mass surveillance and profiling”, azaz „Az Adatvédelem nemzetközi szabályozása a digitális világban, adatvédelem általános és aktuális kérdései az EU és más nemzetközi szabályozásban”. A kongresszusi témákat egyébként – konzultálva a rendezvény vezetőjével, meghallgatva annak javaslatait – az UIA határozza meg.

A kongresszus a fő témák részeként érinteni fogja a pénzmosás és a terrorizmus megelőzésének, finanszírozásának, a polgári szabadságjogok, valamint az ügyvédi pálya kérdéseit – benne: az átláthatóságot, a magánélet védelmét és az üzleti titkot –, továbbá a személyes adatok védelmére vonatkozó felvetéseket, különös figyelemmel a digitális univerzumra, melyben az információk terjesztését nagyon nehéz ellenőrizni, hiszen a bizalmas dokumentumokat gyakran elektronikusan küldik. Ezért a kongresszuson meghívott szakértők is részt vesznek: többek között az Igazságügyi Minisztérium, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Gazdasági Versenyhivatal, és az OECD prominens képviselői is megosztják tapasztalataikat az ügyvédekkel és jogászi hivatásrendekkel.

Egy másik jelentős esemény is része lesz a kongresszusnak: összeül a Kamarai Vezetők Nemzetközi Szenátusa (International Bar Leaders Senate) is, megvitatandó a jelenlegi és jövőbeli szakmai feladatokat, az ügyvédi szervezetek gyakorlati teendőit is. Az UIA arra is válaszokat próbál adni, hogy a folyamatosan átíródó világunkban hogyan érvényesíthetőek az ügyvédi alapértékek, a kihívásokra milyen válaszok adhatók.

Az UIA kongresszusa a magyar ügyvédeknek is kiváló alkalmat nyújt a hosszú távú üzleti kapcsolatok kialakítására, különösen úgy, hogy maga a rendezvény is Magyarországra irányítja a nemzetközi jogászvilág figyelmét. Érdemes ismétlődően tudatosítani a hazai jogászvilágban, hogy a nemzetközi gazdasági élet szereplői közül sokakat érdekelnek a magyarországi befektetési-üzleti lehetőségek, ezért képviseletükre kifejezetten keresik a magyar ügyvédeket, irodákat.

Utóbbiak közül sajnos alig néhány – a BÜK és a MÜK mellett mindössze hat egyéni – magyar tagja van az UIA-nak, annak ellenére, hogy a szervezet az elmúlt tíz évben már több szemináriumot is rendezett hazánkban. Ez az alacsony szintű érdeklődés sajnos általában jellemző Közép-Európában, míg a gazdaságilag nálunk fejlettebb államokban sokkal természetesebb a nemzetközi szervezetekben való részvétel. Magyarországon ez – sajnos – egy fehér folt, és meglehetősen döcögősen indul. Eközben például Franciaországból és Olaszországból több száz, de a magyarországinál alig fele annyi ügyvéddel rendelkező Ausztriából is mintegy húsz, míg Belgiumból – kisebb lakosság- és ügyvédszám mellett is – mintegy negyven. Kétségtelen, hogy a tagsági díj nem olcsó, de a nemzetközi porondra komolyan kilépni szándékozóknak hosszú távra megtérülő befektetést ígér. A kongresszus részvételi díja sem a legolcsóbb, de a BÜK és a MÜK támogatásának köszönhetően nem éri el egy hasonló nemzetközi szimpózium árát, s alig harmada a külföldi résztvevők által fizetendő díjnak. Az UIA tagjainak sorába való belépés egyébként bármely jogász számára teljesen nyitott, mindössze két ajánlóra van szükség. Aki már „kapun belül” van, praxisa szempontjából egyértelműen pozitívan ítéli meg a tagságot.

Az UIA 60. Éves Kongresszusának szervezői arról is gondoskodnak, hogy a hatékony munka örömteli legyen, így a minőségi szabadidős programokat arra tekintettel állítják össze, hogy lehetőség legyen felfedezni Budapestet. Az esti, színvonalas társasági programoknak a Zeneakadémia, a Várkert Bazár és a Pesti Vigadó ad otthont.

Az UIA Kongresszusról részletes információ itt található.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Szolgáltató közigazgatás – 2. rész

Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Szolgáltató közigazgatás – A tájékoztatáshoz való jog a magyar szociális ellátórendszerben című Wolters Kluwer-kiadvány egyes részleteibe.

2024. április 15.

Jogszabályfigyelő 2024 – 15. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2024/42-44. számú Magyar Közlönyben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, az elfogadásra váró törvényjavaslatok közül válogattunk.