Szakma

2017. október 12.

Egy „alternatív” konferencia margójára (1. rész) – A konfliktus a vállalkozás számára számszerűsíthető költség

Szeptember 28-29-én rendezték meg a II. Alternatív Vitarendezési Konferenciát a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Bírósági Hivatal, a Pénzügyi Békéltető Testület, valamint a Wolters Kluwer Kft. jóvoltából. Az eseménynek kitűnő helyszínt biztosított az MTA épületének díszterme és a szakmailag felkészült előadók még inkább emelték a nap színvonalát. Aki valamilyen oknál fogva nem tudott részt venni a konferencián, számukra sincs minden veszve, mert ebben a cikksorozatban igyekszünk feleleveníteni a fontosabb, érdekesebb, figyelemfelkeltő témákat, amelyeket a konferencia első napján, az alternatív vitarendezés gazdaságban betöltött szerepére vonatkozó előadásokból összegyűjtöttünk.

2017. október 9.

Ősztől folytatódik a BÜK munkajogi továbbképzése

Interjú dr. P. Horváth István ügyvéddel, az ELTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének vezetőjével, a BÜK ősztől folytatódó munkajogi képzésének házigazdájával. E kurzusokon olyan témák szerepelnek, mint például az új polgári perrendtartás munkaügyi perekre vonatkozó különös szabályai vagy épp a közigazgatási perrendtartás közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perekre vonatkozó szabályai.

 

2017. október 7.

Jogszabályfigyelő 2017 – 40. hét

Alábbi cikkünkben a 2017/160-163. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai, az elfogadásra váró törvénytervezetek, illetve a közzétett bírósági határozatok közül válogattunk.

2017. október 6.

Elektronikus kapcsolattartás a büntetőeljárásban

A jogalkotó szükségesnek tartotta az elektronikus kapcsolattartás szabályainak a hatályos büntetőeljárási törvénybe való beépítését, amely a jogi képviselővel eljáró terhelt részére az egész eljárás során kötelezővé teszi az elektronikus kapcsolattartást a hatóságokkal és a bírósággal.

2017. október 6.

Törvényesen hamisított kilométerek?

Nem valósul meg a hamis magánokirat felhasználásának vétsége, ha a gépjármű-adásvételi szerződésben a jogszabályi előírásnak megfelelően a gépjármű által megtett kilométerek száma a kilométer-számláló által mutatott értékben kerül feltüntetésre, akkor sem, ha ez az érték nem felel meg a valóságnak – a Kúria eseti döntése.

2017. október 4.

A közérdekű adatkiadás iránti perek néhány fontosabb gyakorlati kérdése

Az elmúlt évek statisztikai adatai azt mutatják, hogy a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok kiadása iránt indított perek száma folyamatosan emelkedik. A közérdekű adatkiadás iránti perek általában gyorsan befejeződnek és a felperesi pernyertesség aránya ebben a pertípusban a legmagasabb. Jellemzően szerkesztőségek, civil szervezetek és politikusok indítják, nagyjából egyenlő arányban ezeket a pereket. Az elmúlt két évben az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek (továbbiakban: Infotv.) több olyan rendelkezése módosult, ami hatással volt a bírósági gyakorlatra is. Az alábbiakban ennek a pertípusnak a lényeges jellemzőit, a legutóbbi változásokat és a gyakran felmerülő kérdéseket foglalom össze.

2017. október 4.

Sok törvényt módosít az ügyvédi törvény saláta

Az igazságügyi miniszter az Országgyűlés elé terjesztette az ügyvédi tevékenységről szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet már tárgysorozatba is vettek.