Szakma

2017. szeptember 11.

Változik a költségkedvezmények szabályozása

Az új törvényjavaslat az államnak az Alaptörvény XXVIII. cikkéből eredő kötelezettségén alapul, amely szerint köteles támogatást nyújtani a jogvitában érintett olyan felek számára, akik nem rendelkeznek megfelelő jogi ismeretekkel, illetve anyagi lehetőségeik hiányában nem tudnak jogi képviselőt megbízni.

2017. szeptember 11.

Magyar Érdemrend az „autósok ügyvédjének”

Idén augusztus 20-án az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adott át dr. Kovács Kázmérnak, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettesének Áder János köztársasági elnök megbízásából Trócsányi László igazságügyi miniszter. Ilyen szintű állami elismerésben a rendszerváltás óta csak dr. Horváth Jenő, dr. Bánáti János és dr. Bárándy Péter részesült az ügyvédek közül. Kitüntetése alkalmából kértünk interjút az érintettől.

2017. szeptember 11.

Jogszabályfigyelő 2017 – 36. hét

Alábbi cikkünkben, mivel a 2017/141–142. számú Magyar Közlönyök anyagai között széles körű szakmai közérdeklődésre számot jogszabály nem jelent meg, a törvénytervezetek közül válogattunk.

2017. szeptember 11.

Határon átnyúló vásárlás – Internetes árverések az Európai Unióban

Az internetes aukciós portálok – ahol ugyanúgy megtalálhatók a magánszemélyek megunt holmijai, mint a vállalkozások által értékesíteni kívánt árucikkek – egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. A távollévők között kötött szerződések eme speciális típusa ugyanakkor számos kockázatot is magában hordoz.

2017. szeptember 8.

Késedelmes áttérés a végelszámolásra

A Ctv. 116. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazása azokkal a cégekkel szemben indokolt és lehetséges, amelyek egyáltalán nem határozták el az egyszerűsített végelszámolásra biztosított 150 napos törvényi határidő leteltét követően az általános szabályok szerinti végelszámolásra való áttérést.

2017. szeptember 7.

Így ne reklámozz autópálya mellett

A tiltott helyen lévő reklámcélú berendezés elbontására az ingatlan tulajdonosát kell kötelezni – a Kúria eseti döntése.

2017. szeptember 6.

A foglalkozásom a hobbym

Dr. Bándi Gyula ügyvéd, professzor, a hazai környezetvédelmi szakjogász-képzés megalapítója, az európai uniós környezetjog kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Jean Monnet Centre of Excellence igazgatója, az MTA doktora foglalta el – Szabó Marcel utódaként és Székely László, az alapvető jogok biztosa jelölése alapján – a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsman-helyettes tisztségét. A gazdag szakmai referenciával rendelkező, a 2016-ban környezetvédelmi életműdíjjal elismert, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett szakembert az Országgyűlés 178 igen, 5 nem szavazattal és egy tartózkodással választotta meg zöldombudsmanná. A jövő nemzedékek szószólóját sok más mellett szakmai hitvallásáról és terveiről is kérdezte a Jogászvilág.

2017. szeptember 4.

A per ésszerű időn belüli befejezése permegszűnés esetén

A felperes azért fordult bírósághoz, mert álláspontja szerint az alperesi bíróság jogsértően függesztette fel, majd szüntette meg a pert, illetve megsértette a per észszerű időn belül való befejezésére vonatkozó kötelezettségét is, amikor mintegy hat hónapos késedelemmel intézkedett a felperesi fellebbezés felterjesztéséről.

2017. szeptember 3.

Jogszabályfigyelő 2017 – 35. hét

Alábbi cikkünkben, mivel a 2017/136–140. számú Magyar Közlönyökben szélesebb szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a nyilvánosságra hozott, illetve a Parlamenthez benyújtott jogszabálytervezetek közül válogattunk.

2017. szeptember 1.

Az egyházközösség vallás szabad gyakorlásához fűződő joga

A lelkiismereti és a vallási meggyőződés az emberi minőség része, így azzal csak az ember mint természetes személy rendelkezhet, vallási közösségnek vagy vallási tevékenységet végző szervezetnek lelkiismerete, hite, annak emberi természetből fakadó jellegénél fogva nem lehet. Ezért az egyházközösséget a vallás szabad gyakorlásához fűződő személyiségi jog megsértése miatt az igényérvényesítési jog nem illeti meg – a Kúria eseti döntése.