Szakma

2016. december 16.

Önkormányzati „sláger hiba”: a telekadó

Telekadó alóli mentesség szempontja nem lehet az, hogy az adóalany az adott településen életvitelszerűen ott lakik-e. A Kúria által már megsemmisített, illetve törvényellenessé nyilvánított önkormányzati rendelet vonatkozásában ismételt eljárásban alkalmazási tilalom elrendelésére kerülhet sor bírói kezdeményezés esetén, a törvényellenesség megállapítására (megsemmisítésére) irányuló eljárás és az alkalmazási tilalom kimondására irányuló eljárás adott esetben elválhat – a Kúria eseti döntése a 2016-ban már 9 önkormányzatnál is vizsgált telekadó kérdésben.

2016. december 14.

Leggyakoribb hibák kollektív szerződés megkötésénél

Az év végi bértárgyalások megkezdődésével fontos áttekinteni, mire érdemes ügyelni a kollektív szerződések megszövegezésénél. A kollektív szerződést kötő felek nagy szabadságot élveznek, és sok esetben felülírhatják a törvényi szabályokat, ám ez a szabadság nagy felelősséggel is jár. A hibásan megírt megállapodás mindkét félnek sok gondot okozhat. Lássuk tehát a leggyakoribb hibákat, amelyeket célszerű elkerülni!

2016. december 13.

Az új büntetőeljárási kódex fontosabb újításai röviden

Az új büntetőeljárási kódex (új Be.) közigazgatási egyeztetésének lezárultával, a kormány döntését várva, az Országgyűléshez történő benyújtás előtt itt az ideje összefoglalni az új Be. legfontosabb újításait (előrebocsátva természetesen, hogy a politikai döntéshozó fórumok akár nagyobb lélegzetű módosítást is eszközölhetnek a szövegen.)

2016. december 13.

Az ingatlan-nyilvántartási jog gyakorlati kérdései – II. rész

A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja terjedelmes összefoglaló véleményben fogalmazta meg az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos aktuális bírói gyakorlatot és a kifejtette álláspontját a bírói gyakorlat egységesség érdekében. Cikkünk első részében a joggyakorlat-elemző csoport felállítását valamint az ingatlan-nyilvántartási hatóság regisztratív szerepét és az okiratok nyilvánvaló érvénytelenségének esetkörével kapcsolatos álláspontját ismertettük.

Írásunk második részében az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságával, közhitelességével, az ingatlan-nyilvántartási rangsorral, az okirati elvvel és a jogcímmel kapcsolatosan kialakult bírói gyakorlatot mutatjuk be.

2016. december 12.

Jogszabályfigyelő 48. hét

Alábbi cikkünkben a 182-186. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságait foglaljuk össze.

2016. december 12.

Jogszabályfigyelő 47. hét

Alábbi cikkünkben a 178-181. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságait foglaljuk össze.

2016. december 12.

Jogszabályfigyelő 49. hét

Alábbi cikkünkben a 187-193. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságait foglaljuk össze.

2016. december 12.

Nemzetközi mozgásban

„Örömmel mondhatom, hogy jó hangulatú, összeszokott, jó értékekkel bíró közösség a Dentons magyarországi irodája. Az egyik legfontosabb küldetésemnek azt tekintem, hogy segítsem, és közös irányba tereljem a csapatunkat. Célunk, hogy kineveljük, motiváljuk és megtartsuk a fiatal kollégákat, hogy hozzám hasonlóan ők is ki tudjanak bontakozni és egy hasonló, nagy ívű karriert tudjanak befutni” – összegzi hivatásfilozófiáját lapunknak adott interjújában dr. Réczicza István ügyvéd, a Réczicza Dentons Europe LLP Ügyvédi Iroda ügyvezető, valamint az iroda peres ügyekkel és vitarendezéssel foglalkozó nemzetközi csoportjának partnere.

2016. december 9.

A bilincshasználat korlátai

A Kúria eseti döntése a rendőrség által alkalmazott bilincs használatának jogszerűségéről.

2016. december 7.

AB: Kishantos elutasítva

Az Alkotmánybíróság öttagú tanácsa elutasította a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 15. §-a, 26. §-a, valamint a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 6-28. §-ai ellen a Fővárosi Törvényszék bírája által benyújtott bírói kezdeményezést. A döntéshez Pokol Béla és Stumpf István csatoltak különvéleményt.