Szakma

2016. október 12.

Jogegységi döntés a végrendelet tanújának aláírásáról

Meghaladta a Kúria a 2012-es jogegységi határozatában foglaltakat, és kimondta, hogy a végrendeleti tanú aláírása megfelel az aláírással szemben támasztott követelményeknek, ha a tanú a rá jellemző, általa kialakított egyedi írásformát és írásképet tükröző módon írja alá az okiratot. Ha a tanú személye az okiratból nem állapítható meg, a bíróság erre vonatkozóan bizonyítást folytathat le.

2016. október 11.

A különleges perek szabályozása az új Pp. tervezetében – 1. rész

Sikeresen befejeződött az új polgári perrendtartásról szóló törvény tervezetének szakmai, társadalmi vitája és közigazgatási egyeztetése is, így a jogszabályt az Országgyűlés az őszi ülésszakban fogja tárgyalni. Természetesen az előterjesztés tartalma még számos változáson mehet keresztül a módosító indítványok következtében, de az újdonságok főbb irányai már most vázolhatók.

2016. október 11.

A különleges perek szabályozása az új Pp. tervezetében – 2. rész

Sikeresen befejeződött az új polgári perrendtartásról szóló törvény tervezetének szakmai, társadalmi vitája és közigazgatási egyeztetése is, így a jogszabályt az Országgyűlés az őszi ülésszakban fogja tárgyalni. Természetesen az előterjesztés tartalma még számos változáson mehet keresztül a módosító indítványok következtében, de az újdonságok főbb irányai már most vázolhatók.

2016. október 11.

Hiteles tanácsadás

Alapvetően az különböztet meg minket a többi versenytársunktól, hogy az ügyfeleink jogi kérdéseire és problémáira a Deloitte az egyéb szolgáltatásaival karöltve tud komplex jogi megoldásokat és válaszokat kínálni. Ennek alapja az a gondolat, hogy a jogi szolgáltatásoknál kiemelten fontos az iparági tudás – mondja lapunknak adott interjújában dr. Erdős Gábor LLM ügyvéd, a Deloitte Legal Szarvas, Erdős és Társai Ügyvédi Iroda vezetője. Hozzátéve: szerinte a jogi szolgáltatásokat is meg fogják változtatni a világban zajló digitalizációs trendek, és a munkatársaival együtt biztosak benne, hogy a Deloitte Legal ezen változás élére tud majd állni.

 

2016. október 11.

A Kúria a menekültügyi joggyakorlatról – II. rész

A Kúria Menekültügyi joggyakorlat-elemző csoportjának két éve született véleménye ma is jelentőséggel bír: cikkünk első részében általánosságban mutattuk meg az összefoglalót, ezúttal a dokumentum nem-peres ügyek gyakorlatát elemző részét ismertetjük. Lényege: az egyes eseti döntéseknél a felhasznált források naprakészségét ellenőrizni kell.

2016. október 11.

Jogellenes felmondás: elégtelen a várandós nők védelme

A várandós munkavállaló védelme a jelenlegi törvényi szabályozásban nem jelent „abszolút” védelmet, a tilalom a munkáltatói felmondásra korlátozódik, ami az említett védendő munkavállalói csoport számára kifejezetten és súlyosan hátrányos – írja elemzésében a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja. Úgy vélik, hogy az Mt. ésszerűtlen okból tesz különbséget várandós és kisgyermekes munkavállaló között. Most a joggyakorlat-elemzés munkaviszony helyreállításáról szóló részével foglalkozunk.

2016. október 11.

A Kúria a menekültügyi joggyakorlatról – I. rész

A Kúria Menekültügyi joggyakorlat-elemző csoportjának két éve született véleménye ma is jelentőséggel bír: az eljárási kérdések kapcsán például kiderült, több esetben sem figyelmeztették a tolmácsot a hamis fordítás jogkövetkezményeire, pedig a törvény kimondja, hogy a tolmácsra is alkalmazni kell a szakértőre vonatkozó szabályokat.

2016. október 10.

Jogszabályfigyelő 40. hét

Az alábbi cikkünkben a 150-152. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságait foglaljuk össze.

2016. október 6.

Jogellenes felmondás: így kompenzál a bíróság

Nem kérnek sérelemdíjat a jogellenesen elbocsátott dolgozók; a munkaviszony jogellenes megszüntetéséért önmagában nem jár nem vagyoni kártérítés; a kompenzációs átalány a jogsértés súlyához képest túl alacsony. Ezek a Kúria a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeit vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportjának megállapításai.